sex hikaye

Rónai András

 

színész

Életrajz

Színész, rendező. Tízéves korában kezdett szerepelni Lakner Artúr gyermekszínházában. Tízévesen játszotta Ficsur szerepét Radványi Géza Valahol Európában c. filmjében. 1949-ben hagyta el Magyarországot és Izraelben telepedett le. Megtanult héberül, és 1950-ben a katonaszínházban folytatta színészi pályáját. 1952-től a Kámeri, 1953-1963 között az Ohel Színház tagja volt. 1963-ban leszerződtették az Izraeli Nemzeti Színházhoz, a Habimaba, amelynek örökös tagja lett. Közel egy negyedszázadon keresztül nyári szüneteit a magyar nyelvű színháznak szentelte. Kezdetben (1953) Pásztor Béla vezetése alatt, később a jelentős izraeli előadásokat maga szervezte, rendezte, és javarészük főszerepét is játszotta. (Molnár F.: Játék a kastélyban, Liliomfi, Valaki; László A.: A becsületes megtaláló; Kishont F.: Házasságlevél; Steinbeck: Egerek és emberek). 1972-ben a Király uccából indult el című önálló estet szerkesztett, amellyel izraeli városokban lépett fel. 1958-ban németül a bécsi Theater der Courage-ban vendégszerepelt. 1990-ben a békéscsabai, 1992-ben a marosvásárhelyi színházban rendezett. Sok száz hangjátékban szerepelt az izraeli rádióban, ahol több magyar író hangjátékát rendezte és fordította. Az izraeli televízióban több tucat tévéjátékban, közel negyven izraeli és nemzetközi játékfilmben vezető szerepeket alakított. 1963-ban Nordau-díjat, 1972-ben Herzel-díjat, 1973-ban "Az év legjobb színésze" (állami díj), 1990-ben Klatshkyn-díjat kapott. 1992-ben Pro Cultura Hungarica kitüntetést kapott Budapesten. Főbb szerepei: F.Sz. George (Steinbeck: Egerek és emberek); Ficsúr (Molnár F.: Liliom); Almády (Molnár F.: Játék a kastélyban); Dorante (Moliére: Az úrhatnám polgár); Falstaff (Sh.: A windsori víg nők); Sade márki (Weiss: Marat/Sade); Duncan (Ionesco: Macbeth); Forlipopoli (Goldoni: Mirandolina); Fülöp király (Dürrenmatt: János király); Nagy Romulus (Dürrenmatt); Pandarus (Sh.: Troilus és Cressida). Fordításai: Kishont F.: Házasságlevél (1990); Chanoch Levin: Mesterség az élet (1991); Kishont F.: Óh, óh, Rómeó! (1993).

Filmográfia

színész
 
1994 A Brooklyni testvér

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Műfajok

vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu