Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Ukrán kisnemesi családba született. Gyerekkorát szülei birtokán töltötte, s már korán érdeklődni kezdett a művészetek iránt. Sokat tanakodott azon, hogy vajon színésznek menjen vagy festőnek vagy jogászi-közigazgatási pályára vagy talán történelemtudósnak. Mindegyikhez volt hajlama. Tizennyolc évesen Pétervárra költözött, majd egy évvel később külföldi utazásra indult, és amikor visszatért, minisztériumi kishivatalnoki állást vállalt, majd leányiskolai történelemtanár lett. Első elbeszéléseinek sikerével fölhívta magára Puskin figyelmét is, az ő tanácsára írta meg az Esték egy gyikanykai tanyán (1831-32) című elbeszéléskötetét, ami híressé tette. 1836-ban elhagyta Oroszországot, járt Párizsban, megfordult Rómában is. Még negyvenéves sem volt, amikor idegei felmondták a szolgálatot, és csak a vallásnak akart élni. Kiszakadva a valóságból bolyongott a világban, elzarándokolt Jeruzsálembe, ahonnan 1848-ban, leromlott szervezettel tért végleg haza, Moszkvába. Egy templom falánál napokig étlen-szomjan imádkozott, kérte az ég bocsánatát. 1852. március 4-ének reggelén ott találták halva. Éhen halt. Nyikolaj Vasziljevics Gogol teremtette meg azt a diadalmas szépprózát, amelyből kisarjadt a következő évtizedek világhatású orosz realizmusa, mely az egész világra nagyon nagy hatást gyakorolt. Műveit már éltében ismerték külföldön is, a harmincas évek végén pedig több elbeszélését is lefordították francia, német, cseh és más nyelvekre. Fő művei: Esték egy gyikanyai tanyán, Mirgorod, Pétervári elbeszélések, A revizor, Holt lelkek, A köpönyeg, Egy őrült naplója, Az orr, Az arckép