Poligamy

Nincs kanál

Orosz Dénes a Melletteddel rendesen bemutatkozott (megnézem!): letett az asztalra egy tökéletes kisjátékfilmet. Párkapcsolati gebaszok, precíz, mégsem erőltetett párbeszédek, váratlan fordulatok, szimpatikus szereplők. Jó magasra tette tehát a lécet, amikor azt ígérte, hogy első egész estés rendezése a Melletted nagyjátékfilmes kibontása lesz.

Megérkezett hát a régóta várt Poligamy, amitől azt vártuk, hogy leiskolázza majd a magyar közönségfilmeket: jön egy sziporkázóan intelligens, elbüvőlen bájos, egyszerre szívszorító és kacagató romantikus vígjáték. Megnéztem a filmet egyszer, elolvastam a könyvet, megnéztem mégegyszer és mostmár biztos számomra: ez még mindig nem az, amire olyan rég vártunk, de még így is messze jobb annál, amit eddig valaha láttunk.

Kétségkívül színes és kétségkívül szórakoztató

És akkor jönnek a miértek. Orosz Dénes filmjével az alapvető problémám, hogy rejtélyes felütésével egy Rubik-kockát ígér nézőjének. András szerelme eltűnik és egy vadidegen nő állítja magáról, hogy öt éve együtt élnek - és ez minden reggel megismétlődik, ahogyan az Idétlen időkig-ben láttuk. A filmidő alatt tekergetjük ide-oda a kétségkívül színes és kétségkívül szórakoztató kockákat, noha kezdettől fogva olyan érzésünk lehet, hogy ennek a filmnek nincs, nem létezhet megoldása. Így is történik, valóban nincs, az a szabály, hogy nincs is szabály, nem kapunk magyarázatot arra, András miért ment keresztül ezen a nyolchónapos tortúrán, egyszercsak visszakapja imádott Lilláját. Persze, a szimbólumok szintjén rengetegféleképpen magyarázható az, hogy a kislánya mosolyában apává érő András miért kapja vissza élete szerelmét, sőt, az origo twittere szerint a Poligamy arról is szólhat, hogy egy férfi számára egy terhes nő annyira kiszámíthatatlan, mintha minden nap másik nő mellett ébredne, ami megintcsak szép metafora, de a film világa egész egyszerűen nem ennyire következetes. (Még egy ötletem van: az alapvetően passzív András azért kaphatja vissza Lillát, mert társaként kezd viselkedni, beszélni kezd az őt foglalkoztató problémákról, nem pedig némán tűri a vele történteket. De persze ez is csak egy ötlet.)

Szóval nem következetes, ez a Poligamy legnagyobb baja: mert ha el is fogadom ezt a szép és valahol hízelgő nézetet, hogy a lányok irányítják a párkapcsolatokat, akkor sem lehetséges, hogy nemcsak a közösen felépített világ (azaz a lakás) változik, de a társadalmi hátterek, morálok, attitűdök. Ami pedig a legkülönösebb: a dimenziók között szörfölő András konstansa a történet során elvileg Kornél, a Mészáros Béla alakította jóbarát, mígnem a történet egy fordulata feláldozza őt is, és a többiekhez hasonlóan ő is csak egyike lesz a változóknak. A lányok változnak, Kornél változik, mert a szabály is változik, így a néző a kényelmes szórakozás helyett fészkelődik, hogy most miféle fikciónak is adja át magát felhőtlenül.

Igazságtalanul osztoznak a filmidőn

De mégsem voltam dühös a vetítés után, sőt. Noha alapvetően sajnálom, hogy a forgatókönyv kidolgozásakor az alkotók megélegedtek azzal, hogy találtak egy jó ötletet (tényleg jót), de nem fejtették ki, nem vezették végig, nem lett a filmnek szabályrendszere, vagy hát ami lett, az  felülíródott. De ami miatt mégis inkább kellemes, szórakoztató emlékeket őrzök a filmről, az az, ahogyan ezt a negyedéig fejlesztett ötletet sikerült igazán magas fokon megvalósítani.

Kezdjük a dialógokon: Orosz ebben még mindig jó. Életszerű, vicces, mégsem erőltetett szövegek vannak a szereplők szájában, talán csak Parti Nóra beszél tételmondatokban ("a szemem tükrében simít egyet a séróján"), de az általa megformált Adél barátnő csak az első percekben jelenik meg, aztán elillan, mintha sosem lett volna. A Poligamy regényváltozatából kiderül, hogy bizony Adél is volt Lilla a film egy pontján, de szerencsére ettől a száltól megszabadultak az alkotók.

Csányi Sándor elsőosztályú komikus

Térjünk is át a színészekre: Csányi Sándor és Mészáros Béla hihetetlenül jó páros. Őket tartom a film tengelyének, a feszengő-bénázó Andrást alakító Csányiról kiderül, hogy elsőosztályú komikus (az apóssal való jelenetét másodszor is őszintén végignevettem), Mészáros Béla pedig imádnivalóan hozza az esetlen lelki kamaszt. És hát a lányok. Érdekes, hogy Tompos Kátya van a plakáton, és ő a film hivatalos női főszereplője, pedig ha percre leszámolnánk,  Péterfy Bori szerepel a legtöbbet a vásznon, és emlékezetesebb is a jelenléte, mint a légiesebb, illékonyabb Tomposnak. A legjobb Lilla-karakter Réti Adrienn, nyilván neki, mint első más-Lillának van a legtöbb tere a kibontakozásra, Bánfalvy Eszter lehetne a második legrészletgazdagabb Lilla, de a borongós bölcsészlány igencsak egydimenzósra sikerült, így nem is tudta megmutatni, mi is olyan szeretetreméltó ebben a Lillában, hogy öt évet rááldozzon az ember. Tenki Réka és Osvárt Andrea pedig hiába tündökölnek, új lendület híján egyszerűen megfárad a történet, mire rájuk kerül a sor. Bartsch Kata kissé mániákus házitündére is mindössze két jelenetben villan meg, de hát ez a sok szereplős filmek átka, igazságtalanul osztoznak a szereplők a rendelkezésre álló filmidőn.

Mészáros Béla imádnivaló

A Poligamy legfőbb érdeme, hogy az alapötlet kidolgozatlansága ellenére a kivitelezés mesterien átgondolt: a díszletek, a jelmezek, a helyszínek, a fényképezés, a zene mind-mind egy nagy, egymást erősítő rendszerben kapcsolódik össze. Szeretem Fillenz Ádám szemén át látni ezt a várost, a MellettedDuna-parti jelenetét sem győzöm eleget emlegetni, most a Manhattanes padképpel lopta be magát a szívembe. Azaz igazság, ha megbocsátjuk az ősbűnét, egészen bele is lehet feledkezni a Poligamy-ba.

És még valami: valahogy a magyar közönségfilmek mindig arról szólnak, amiről szólnak: nincs bennük több, a főcímmel együtt végetérnek bennünk. Orosz Dénes forgatókönyvíróként abban remekelt, hogy képes volt ezt a filmet elmélyíteni: imádom a poénos jelenetbe csomagolt Popper Pétert, aki összefoglalja a film lényegét ("Nem lehet többfelé hűségesnek lenni, csak egyfelé. Ez teszi magát árulóvá."), hogy az irodalmi utalások sincsenek túllihegve, hogy nem méláznak a szereplők hosszan a madách-i megújulásról:  (boldog tudatlanság vagy a mázsás súlyú tudás, milliószor megújulandó Éva), a Liliomfi vagy Manhattan megidézésénél pedig egyenesen ujjongtam, hogy végre, egy film, ami odateszi magát.

Boldog tudatlanság vagy a mázsás súlyú tudás?

A Poligamy jó példa arra, hogy honnan hova jutott a magyar vígjáték a 2000-es években: hol van már az Üvegtigris bumfordi Supershop kártyája, az óriásplakátok előtt beszélgető főhősök, vagy a lassítva elrúgott energiaital doboz. (Tudom, hogy itt vannak, de őszintén hiszem és remélem, hogy az új évtizedbe nem visszük őket magunkkal). A Valami Amerika 2 is úttörőnek bizonyult, amikor a filmtől elkülönítve, a főcímre biggyesztette szponzorokat, a Poligamy is a szappanopera fiktív idézőjelébe száműzte az energiaital reklámját.
Végülis a Poligamy minden szempontból tökéletes lezárása az évtizednek: hatalmas csodát vártunk tőle, ami természetesen nem jött össze, de azért tisztességesen helytállt. Ha azt kérdeznék volna tőlem, hogy mi volt az elmúlt tíz év legjobb magyar romantikus komédiája, gondolkodás nélkül a Csak szex és más semmit választottam volna, de a Poligamy láttán lehet újra kell néznem.