Mi a magyar kritika most?

Stőhr Lóránt valóban iskolapélda. Egyszerre publikál a Filmvilágba, a Filmkultúrába, az Ésbe és még ki tudja hová. Sajnos a meghatározó - hosszabb, tartalmasabb írásokat lehozó - sajtóorgánumokat egy-két klikk uralja, ahová szinte csak születni lehet. (Ha a Pesti Est filmes vicceire gondolok, sírnom kell ...)
Mikor került olyan név utoljára a magyar kritika vérkeringésébe, aki nem járt a KAB-szakra???
Persze azért vannak jó írások a fenti lapokban is, csak ritkán magyar filmekről. Ezeket nem szokás a szó igazi értelmében kritizálni. Ki merné például a Nagy Tarr Béla valamelyik filmjéről megírni, hogy filzófiai, filmelméleti tartalma mellett nézhetetlenül unalmas, vagy Forgách András Másnap-forgatókönyvéről, hogy félkész plágiumvázlat...
Lehet viszont sárba tiporni a szellemes és nívós filmrészeket és végig élvezhető mozikat mutató Pacskovszky Józsefet, ahogy Stőhr tette, a föld alá döngölni bárkit, aki nem ismerős, pajtás...
A nagy nyelvvel történő nyalás - a Simó osztály minden filmje zseniális, Tarr, Janisch, Gothár és a kánon csak zseniálisat nyújthat és a gusztustalan fikázás helyett a jelenleginél több teret kellene kapnia az őszinte - alkotó - kritikának, amiben a kritikus élvezetes formában leírja a film által számára nyújtott szellemi élményt, kiemeli a jó és rossz megoldásokat, és valamiképen összegzi véleményét. Úgy kellene krtikiát írni, hogy az olvasónak legyen kedve elolvasni a következőt is...

alig várom a nagy leleplezést :))

"Hamis tudat" Fanyúl

Az elkövetkezendőkben - amikor Hauzer és Milán távolléte lehetővé teszi - Fanyúl hozzászólását fogom pontról pontra végigelemezni, hogy kimutassam, hogy - az általa felemlített paranoiával szemben egy másik pszichiátriai fogalom, nevezetesen a hamis tudat miként szedi értelmesnek induló áldozatait. Egyébként ezt csupán a tükörhatás kedvéért teszem, azt a retorikai fogást reflektálva, amikor a vitapartnerről ab ovo kijelentik, hogy őrült (lásd: "maciek keressen magának egy pszichiátriai intézményt), majd a továbbiakban a polémia tárgyához keresett érveket váltogatják az említett diagnózist alátámasztó kijelentésekkel, vagy azt erősítő képekkel (a gonosz kritikusok a spájzban vannak)... De fanyúl fórumtárs hamis tudata természetesen magában is csak tükröződése annak a kritikai trendnek, amely nota bene felfedezte a magának a "trendsetter" magatartás előnyeit, melyről a későbbiekben szó lesz. Felemlíteném, hogy állításaimban természetszerűleg sarkítok, hiszen egy eddig még nem igen tárgyalt jelenségre hívom fel a figyelmet. A simulékonyabb, ha úgy tetszik, kiegyensúlyozottabb fogalmazás elfedné magát az állítást, és így talán - hauzernek és milánnak, esetleg nyúlnak - tetszőbb külcsínyt öltene, de célt tévesztene. Ennyit bevezetőnek. Most takaradoko, mert jön Hauzer....

Maciek

Maciek kollégát engedély nélküli hozzászólásáért komolyan felelőségre vontuk. Érveket, elemzést nélkülöző
kifakadását az sem menti, hogy ugyanabba a hibába esik ezzel, mint a diszkusszió tárgyát képező magyar filmkritika.
Latinoskodásáért külön megrovásban részesítettük.

Milán és Hauzer részcsoport

Kedves Maciek,
szerintem ennyi paranoiával nyugodtan bekerülhetnél bármelyik általad szabadon választott pszichiátriai intézetbe.

Egy pillanatra visszatérve a magyar kritika állapotához, szerintem a magyar kritika jelenleg még mindig jobban áll, mint a filmgyártás, én legalábbis arányában több érdekes cikket olvasok, mit ahány jó filmet látok. Természetesen mind a kettő lehetne jobb (mi nem?). Például meg kell mutatniuk az ifjú és kevésbé ifjú tehetségeknek, hogyan lehet jobban, hogyan csinálnák/csinálják ők, lehet találkozni itt a Filmhun is pályázatokkal, a Filmvilágban is éppen most tart a jelentkezés a filmkritikusi pályázatra, mindenkinek szabad a pálya, lehet bizonyítani!
(Arról nem beszélve, hogy az Internet elterjedése óta egyébként mindenki oda, olyan és annyi lelkének kedves kritikát pakol fel, amennyi jólesik.)

A fiatalok esete jó példa, mivel felbukkanásuk leginkább azt a hiányt mutatta meg, hogy mennyi ideig nem volt ilyen. Márpedig témabővülést, más hangot, megközelítésmódokat leginkább attól lehet várni, ha van egészséges generációs vetésforgó, mint ahogy vérkeringés nélkül élet sincs. A 10-15 évnyi kihagyás, ami nálunk volt, bizony nem kevés. Az pedig külön szerencse, hogy az érkezők között voltak tehetségek és születtek jó filmek is, ennek pedig okkal lehet örülni, bár nagyon is vaskos hiba lenne túldicsérni az új eresztést. A kritika feladata éppen az, hogy helyén kezelje ezeket a mozikat, kiemelje erényeiket és rámutasson gyengéikre. Az olvasó pedig nem hülye, észreveszi, hogy ki liheg, ki anyázik, és ki nyújt használható szempontokat, higgadt véleményt.

Az együtt mozduló és koncra ráharapó kritikusok vízióján jókat vidultam. Írod: „ma viszont a hatalmi lehetőség a fiatal filmen keresztül való manipuláció”. Ez marha jó, bármelyik összeesküvés-elmélész megnyalná utána a tíz ujját. Elárulnád milyen hatalmi lehetőségről van szó, és hogy úgy egyébként milyen manipulácóval? Csak emlékeztetőként: nem is olyan régen, komoly és közvetlen veszély volt hatalom és manipuláció intézményes megjelenése a filmszakmában, ezt a veszélyt a teljes szakma, az idős-, közép- és fiatalgeneráció összefogásával sikeült elkerülni. Filmközpontnál a filmtörvény mégiscsak jobb irány (bár az előbbinek is voltak hívei). Egyébként elképzelem, ahogy lekenyerezésként mondjuk Pálfi Gyuri nyalókákat csempész a filmkritkusok zsebébe.
Mellesleg a filmszakmára fordítható többletforrások előnyeiből valószínűleg éppen a kritkusok fognak a legkevesebbet látni. Mint ahogy én még olyat sem láttam, hogy valaki filmkritikusként gazdaggá vagy hatalmassá vált volna.
De persze lelkileg biztos hálás úgy képzelni, hogy a kiritkusok egy világuralomra törő szervezet csuklyás, övükben tőrrel settenkedő tagjai, akik viharos éjszakákon összebeszélnek a Kispipa utca háromban, miközben kondérban lófejet főznek.

„Mindig lesz ugyanis fiatalabb, és kritikai érdektelenségbe fúl, aki kicsit megöregszik” – írod. Hát remélem is, hogy mindig lesz fiatalabb, ez a dolog lényege, egy szakma így tud folyton változva életben maradni. Kritkai érdektelenségbe pedig általában a mindenkori rossz filmek fulladnak, meg is érdemlik.

Egyébként pedig a magyar kritika nemcsak alkotóellenes, de veszélyt jelent a paprikatermelőkre, a kisállattartókra, valamint bizonyítottan a filmkritkusok telepítették be a gyapjas pillét a Bakonyba (sőt, állítólag Csernobilban is benne volt a kezük…). Szóval, emberek, csak vigyázni! Ébersééég!!! A rettenetes egyorrú kritkusok már a spájzban vannak!

Még valami: a „Dixit” a latinban 1 szám harmadik személyű alak. Az 1-es szám első személyű alak helyesen: Dixi (azaz: megmondtam).

Üdv
Fanyúl

utóirat: gyorsan idesettenkedtem, nehogy hauzer észrevegye, hogy nélküle kommentálok. Milánról nem is beszélve. Azt mondják, túl sarkosan fogalmazok.

Ami a cikkben idézett "generációs problémát" illeti, ilyen természetesen nincs, és ha Janisch kollega ezt a kifejezést használta valóban, akkor félrevezető terminust langyosított föl. Sokkal inkább arról az együttállásról van szó, amelyben a kritikusok egyrészt a média eseményvadászatának ütemére "felfedezték" a "fiatal magyar filmet", mely felefedezésükkel besoroltak a kor juvenálmánijába (15-éves modellek a kifutón) valamint zsigerből megértették a sztárcsinálás hatalmi pozicióját. Így oszthatnak zsugát a magyar filmgyártásban, királyncsinálokká stilizálhatják magukat. Ezt erősíti az a hozzánk mára betért (kedvező) nemzetközi-nemzeti trend, hogy a fiatalok hazai alkotásokra (saját technoritmusukban) megint kezdenek kíváncsiak lenni. Semmi esetre sem a régebbiek minőséghiányát bizonyítja - hiszen fesztiválszereplésben az előző generációk - még az "elveszett középgenberáció" is sokkal jobban szerepelt nemzetközileg,mint a mai fiatalok. A különbség, hogy annak idején a kritikai trend belső frusztrációtól erősítve annak a (társ-)generációnak a fikázása volt jobbára (egy-két figura nemzetközileg diktált fogcsikorgatott kiemelése mellett), ma viszont a hatalmi lehetőség a fiatal filmen keresztül való manipuláció. Félreértés ne essék, a kritikus nálunk nem ácsingózhat elismerésre, jóindulata kiveszett ezért hatalomért harcol, valami jó kis kuratóriumi posztra vagy hasonlók. Az eredmény előbb-utóbb gyászos lesz a fiatal magyar filmesekre nézve, mert ez a média által felstilizált FIATAL MAGYAR FILM egyszerűen felfalja gyermekeit. Mindig lesz ugyanis fiatalabb, és kritikai érdektelenségbe fúl, aki kicsit megöregszik. (Meg aztán család mellet ugye nem lehet ingyér dolgozni, ezt a producerek is megértik, ezért dolgoztatnak inkább fiatalokkal, a lét így könnyebb lenyúlni) Ez nem baj. Alékotni a kritikától függetlenül kell. De ez csak erősíti azt a tényt, hogy a magyar filmkritika valójában alkotóellenes. Dixit.

No. Mielőtt elkezdenénk valóban (és joggal) szapulni a filmkritikát, lássuk be, hogy a filmkészítő számára nincs rosszabb, mint a kritika hiányába ütközni. Az elmélkedő filmkritikáról beszélünk természetesen, az elemzésről. Arról a filmkritikusról, aki többször is megnézi a filmet, amelyről írni akar, arról a filmkritikáról, amelynek nincs füle a TREND kérlelhetetlen ritmusához, hanem kész ma, tegnap és tegnapelőtt elkészült műveket egyaránt megvizsgálni. Arról a filmkritikáról, amely azért igyekszik megragadni egy mű újszerűségét, hogy beillessze a filmes kontinuumba. Ilyen valóban figyelmes elemzések híján a film ki van szolgáltatva az önkényes ítéleteknek és a gyors feledésnek. A magyar filmkritika (bizonyára nem egyedül, de feltünően) híján van iylen elmélkedéseknek (kivétel nagy ritkán akad). A magyar filmkritika a tények ereje folytán, a társadalom, a média fejlődése következtében szinte észrevétlen, maga sem tudja hogyan átalakult: Puszta tájékoztatás (előfordul, hogy intelligens, de mindig összecsapott) az éppen aktuális filmes eseményről, és így jobbára halálos csapás a műre magára.

Egyébként Stőhr kolléga (is) ennek a trendnek a művelője (személyes jellemvonásairól nincs tudomásunk).

Üdvözlettel maciek, milán és hauzer összmegfigyelők

Amennyire én ismerem, nem lusta és nem gyáva. Mindenesetre gyávább dolog minden érv nélkül ilyeneket mondani rá.

Gyönyörűen megörököltük a romantika szerzőitől ezt a "gyűlöld a kritikust" mentalitást, holott ő a néző legjobb barátja. Rendezőtől, gyártótól és forgalmazótól nyilván öndicséretet, píárt és reklámot fogsz kapni, hogy milyen szuper is ez a film bla-bla. A tőlük független véleményt éppen attól óv meg, hogy ne kelljen minden szart megnézni, mert a pocsék filmen más már szenvedett helyetted. De persze lehet brossúrákból és reklámanyagokból is tájékozódni, ha valakinek ahhoz van gusztusa.

A Stőhr is csak egy frusztrált filmrendező-szerettem-volna-lenni-de- lusta-gyáva-vagyok-hozzá. Aztán minden filmet személyes sértésként fog fel. Ilyenekkel van tele a magyar kritikusi szakma. Nem vigasz, hogy nem csak a magyar.

Addig, még a napilapoknál az éppen ráérő ex-torntatanárra lőcsölik rá az adott filmkritika megírását, aki egyrészt süket a témához, másrészt egyébként is analfabéta, addig nem is lesz rendes kritika Mo-n. A napilapoknál kellene kezdeni az egészet, mégis csak ezeket olvassa a nagyobb közönség, nem a szakmai magazinokat.

Stőhr egyébként iskolapéldája a parazita-kritikusnak, aki a szakmából (a filmszakmából) úgy él, hogy rátelepszik és saját mozi-járó véleményét emeli helyzeti lehetőségénél fogva "kritikai" szintre. Egyébként a filmkritika mint műfaj - ritka kívételtől eltekintve - nem létezik Magyarországon. Amit ilyen címen adnak el az újságok, az ún. "review" egy kis magánfikázással vagy trendfüggő magánhozsannával megtoldva, és ilyen értelemben nem filmes műfaj, hanem az újsággyártás része. Ezért nem is érdemes a filmkészítőknek "filmkritikusokkal" találkozniuk, hiszen előbbiek (szinte) nem is léteznek. A velük való találkozás csak felesleges puvoárt ad ennek a cikuszi, colosseumbeli nézőfajnak, amiből már amúgy is túlontúl sokkal rendelkeznek (lásd kuratóriumi tagság stb.).

Maciek és Hauzer folyt.

a magyar kritika természetesen rosszabb a magyar filmnél is. ez utóbbinál ugyanis dolgozni is kell, és így legalább a munkának van látszatja.

maciek és hauzer nyitány