sex hikaye

Gárdos Péter: A porcelánbaba

a topikot nyitotta: filmhuadmin | 2005. február 7. hétfő, 11:05

rendezés  


egy oldalon
3-1  /  3


 
2005. október 24. hétfő, 12:44 3. | torolt felhasznalo
Jaj! Érdekel valakit szerény véleményem?
Becsábultam a moziba, hogy milyen jó a baba, szerintem meg ritka rossz.
Sajnálom, elnézést kell kérnem, de szerintem szánalmasan roszz.
És ami a legfurább, hogy agyon van dícsérve mindenütt.
Kezdem a képi hibákkal:Csányi Sándor legalább három különböző cigarettát szív el az egyik jelenetben, ezt nem nehéz észre venni, mert az egyik idő pillanatban már majden elszívta, a következő pillanatban félig van szívva és végül megint már majdnem elvan szívva, szal eléégé látszik, hogy sok csapó kellett!
Ugyanakkkor ezen képben legalább három esetleg négy beállíłtás is van amit teljesen feleslegesnek tartok mert szerintem nem fejez ki semmit.
A legrosszab az az amikor Csányit mutatja fentről.
Szerintem a bácsik nénik szánalmasan rosszul játszottak egyszerüen nem tudott kialakúlni azaz illúzióm , hogy filmet nézek.
Voltak olyan képek mikor egyik másik öreg teljesen semmit mondóan néz.Sőt ha jól emlékszem többször egymásután ugyanaz az ember körülbelül ugyanolyan arckifejezéssel él.Zseniálisan unalmas.
Ja a virág: nem tudom már milyen virág nő a két öreg után, de kérem legalább arra figyelt volna Gárdos, vagy valaki, hogy a gyökerének ne legyen cserép formája.
Nem tudtam illúziókba ringatni magam, lehet hogy a novellák Marquez-i mélységüek de szerintem hatalmas baklövés a film.
Mi a problémám: Az hogy semmilyen korhoz nem akar kötődni a film, de egy film képei nem lehetnek kortalanok főlegha kosztümös filmröl van szó, tehát valamilyen korszakot megtesttesítő ruhákat viselnek az emberek.
Akkor valjuk be magunknak hogy a mai hátterek nem megfelelőek, vagy ha absztakt filmet akarnak csinálni akkor az valóban absztrakt legyen és ne semmilyen.
Ha a mondanivaló a lényeg akkor erre vannak más eszközök is.
Eszembe jutnak a színészek mondatai,nem véletlen, hogy alig beszélnek, mert hihetetlenül rosszak a hangsúlyok.
Nem akarják komolyan gondolnia mit mondanak, szerintem nem értik a szövegük valódi mondanivalóját.
Van egyáltalán lényege?
Jó, hogy az ember olvas kritikát és megtudhatja, hogy mit akar mondani a film.
Mert számomra nem derült ki, hogy a hitet kell figyelni a filmben.Hívő is vagyok meg a csodákban is hiszek,sőt szeretem a fantáziavilágokat ,de ez a fantázia világ nem hiteles, és nem is absztakt.
Minden jót kívánok mindenkinek remélem senkit nem sikerült vérig sérteni tisztelettel:F.K.



 
2005. február 7. hétfő, 21:18 2. | torolt felhasznalo
Igazán szép film, szép történetek, szép kivitelezés, s hogy hogyan tudták elérni, hogy a szereplők ennyire profik legyenek?! Példaértékű.
 
2005. február 7. hétfő, 11:05 1. | torolt felhasznalo
NAGYON SZÉP ÉS NEMES GONDOLAT, HOGY MEGFILMESÍTETTÉK E "MESÉKET" ! KÖSZÖNÖM GÁRDOS-MÁTHÉ PÁROSNAK

nka emblema 2012