Kill Bill: Vol. 2

Alapvetően nem értek egyet ezzel a kritikával. Szerintem B. D. nagyon befolyásolták saját elvárásait. Abba a csapdába esett amibe a legtöbb ember, amikor egy folytatásban az első rész esztétikai örömeit akarja újra átélni. A gond az, hogy a KB V2 nem a V1 folytatása, hanem a második fele. Ez tehát 1 film, nem ártana úgy is kezelni! Eleve kár volt Tarantinonak kettévágnia a filmet, mert ezzel elvette tőlünk a lehetőséget, hogy a két részt – mint egészt - egyszerre fogadhassuk be és egyszerre hathassanak. A második fél ugyanis pont attól jó, hogy megvan benne minden, ami elsőből hiányzott: a motivációk, előzmények bemutatása és a legfontosabb, a kidolgozott karakterek. Az Vol1 akcióit, sebességét tökéletesen ellenpontozza a lassabb tempó és az utolsó jelenetig fokozódó feszültség. Szóval, ha ez 1 film lenne akkor sokkal jobban érvényesülnének ezek a különbségek.
Szvsz nem igaz, hogy semmi újat nem hoz a V2 a V1-hez képest, de ha így is lenne, az se lenne akkora gond. Ez 1 film, Tarantino egyszerre írta és forgatta a két félt: miért is kellene annyira másnak lennie?! Az iramot sztem szándékosan nem tartja, pont ez a film lényege: úgy mixeli össze a különböző filmtípusokat, hogy közben ezeknek a filmtípusoknak csak néhány kliséjét, vizuális és egyéb stílusjegyeit tartja meg, a dramaturgiáját nem. Egy igazi kung-fu vagy western vagy bosszúálló film nem 30 perces dialógussal végződik! (Utal is erre irónikusan Bill, hogy menjenek ki a tengerpartra és várják meg a napfelkeltét, mert az illik a végső leszámoláshoz.) A második rész pont arról szól, hogy Tarantino ahelyett, hogy következetesen végigvinné a szamuráj, western etc. sémákat, a filmet visszarántja a saját univerzumába, ahol azt csinál a sztorival amit akar. Szerintem nem ellentmondás, hogy eközben lineáris is a szerkezete. Az első részben tényleg több volt a kitérő, de a második rész annyira a végső nagy találkozás felé tart, hogy oda már nem fért volna bele az anekdotázgatás. (Vajon hány olyan film van, amit ha a felénél kettévágnak, a 2 rész teljesen szimmetrikus lesz egymással?!)
A dialógusok nem azért fennköltek és térnek el a hagyományos „tarantinós” szövegektől, mert a jó Q. elfelejtett volna dialógust írni, hanem mert ez felel meg a film stilizáltsági fokának. A szereplők már az első részben is így beszéltek (lásd O-Ren monológja, Kobra és a Black Mamba vitája) csak az akkor nem tűnt fel a t. kritikus úrnak. De az se, hogy az, hogy Elle „felkészült egy Tarantino monológból” éppen hogy egy önirónikus reflexió ezekre a bizonyos T. monológokra, ami – nekem legalábbis – vicces volt.
A film vége néha túl szentimentális, ezzel egyetértek, de hogy hogy kerül a vérfertőzés, a hasfal és Lynch a (bonc)asztalra az nekem magas.