sex hikaye

200.000 néző az S.O.S. szerelmen

S.O.S. nézők!

2007. március 22. - filmhu
200.000 néző az S.O.S. szerelmen
Az év legsikeresebb magyar filmje bemutatása 35. napján, 2007. március 21-én átlépte a bűvösnek tartott kétszázezres nézőhatárt – adta hírül a forgalmazó Best Hollywood.

„Több mint elégedettek vagyunk az S.O.S. szerelem! fogadtatásával – erősítette meg Neményi Ádám producer. – Külön öröm, hogy olyan időszakban bizonyítottunk, amikor a moziba járás rohamosan csökken a korábbi évekhez képest; és még ennél is jobban örülünk annak, hogy ezt a kitűnő eredményt hazai filmként sikerült elérnünk.”

A főszereplő Csányi Sándor számára a Kontroll, a Csak szex és más semmi, illetve a Szabadság, szerelem után az S.O.S. szerelem! a negyedik játékfilm, amely több mint 200.000 nézőt vonzott a mozikba. Fenyő Iván karrierjében a második (szintén a Szabadság, szerelem mögött).

„A siker nem az én érdemem, hanem mindnyájunké: a színészeké, az egész stábé – szögezi le Sas Tamás rendező, aki pályafutása legnagyobb kasszasikerét könyvelheti el a filmmel. – Ez volt életem legharmonikusabb forgatása.”

A film zenei anyagát tartalmazó CD néhány hete jelent meg, és ugyancsak jól szerepel a slágerlistákon.

A forgalmazó becslése szerint az S.O.S. szerelem! nézőszáma néhány héten belül meghaladja a negyedmilliót.



Címkék

hír



nka emblema 2012