sex hikaye

A hét főbűn

Bűnök ezek?

2007. február 14. - filmhu
A hét főbűn
A 38. Magyar Filmszemlén tudományos-ismeretterjesztő kategóriában rendezői díjat nyert Dér András A hét főbűn című alkotásával. A filmben láthatók egy azonos című mozgásművészeti sorozathoz készült, az MTV-n már levetített felvételek is. A hétrészes sorozat rendezője, Seres Tamás nehezményezi, hogy a  tudtuk nélkül kerültek Dér András filmjébe a részletek, illetve hogy stábjukat nem tüntették fel az alkotók között.
 
 
 
 

A Magyar Televízió számára 2005-től Seres Tamás rendező egy mozdulatművészetet bemutató hétrészes sorozatot készített A hét főbűn címmel – tájékoztatott az egyik alkotó, Báló Edina. Abból a televízió Tudásakadémia című műsorában még tavaly le is vetítettek néhány epizódot - a sorozat eredetileg az Allegro című művészeti tévéműsor felkérésére készült. A „táncos” hét főbűnben M. Kecskés András koreográfiájával és megformálásában valamint más neves táncművészekkel, például Frenák Pállal, Maurice Béjart-ral készült felvételek is láthatók. Dér András azonos címmel született alkotása, a Szemle filmjei közt a tudományos-ismeretterjesztő művek között szerepelt, amelyet az MTV ugyancsak levetített, éppen a filmes mustrát megelőző napon. Báló Edina szerint ekkor fedezték fel, hogy a sorozat részletei láthatók Dér András filmjében is. A szemlén rendezői díjjal jutalmazott ötven perces alkotásban körülbelül 10-15 percnyi részlet látható a sorozatból.

A sorozat alkotói, M. Kecskés András, a szerkesztő Báló Edina és Seres Tamás leginkább azt nehezményezi, hogy felvételeik tudtukon kívül kerültek a másik filmbe. „Más szövegösszefüggésben használták a mi képsorainkat. Más zenére, alánarrálva!” Valamint az általuk is használt archívok, például Maurice Béjart előadását is felhasználták a Dér-filmben. Seres Tamás és alkotótársai kifogásolják, hogy nevük nem szerepel a stáblistán, ugyanakkor "megtiszteltetésnek érzem, hogy belevágás nélkül használták az archív anyagomat!"

Hieronymus Bosch: A hét főbűn

Dér András a Magyar Televízió archívumából választott képsorokat illusztrációképpen. Az MTV-vel kötött szerződés szerint erre lehetősége volt a külső gyártásban készült produkciónak: idő alapon meghatározott összegig - nem ingyen - felhasználhattak felvételeket a televízió archívumából.

Dér András úgy nyilatkozott a filmhunak, hogy a sorozat alkotóinak nevét fel fogják tüntetni a filmben, ugyanakkor jelezte, hogy őt és alkotótársát, Heltai Pétert ez ügyben még nem keresték meg Seres Tamásék.

Az MTV archívumának vezetője, Józsa Anikó megerősítette, hogy a Dér-produkció a meglévő szerződések alapján jogosan használt részleteket a sorozatból, amit Seres Tamás nem tart etikusnak. Viszont Józsa Anikó szerint sem jó, hogy a mozdulatművészeti produkció alkotói nem kerültek fel a stáblistára, de ennek korrigálására ígéretet tett a rendező. Dér András korábbi munkáival már többször bizonyított, valószínűleg nem kockáztatná sajátjaként bemutatni egy kollégájától származó ötletet. a legnagyobb hazai filmes seregszemlén.



Címkék

hír



nka emblema 2012