A kísérleti és kisjátékfilm zsűri nyilatkozata

Az a baj,

Hogy ez az egész alapvetően ássa alá a kommunikációba vetett bizalmat. Kommunikációról beszélek, úgy is, mint – profán módon megfogalmazva – egy üzenet eljuttatásáról, de érthetjük ez alatt a kommunikációra háruló felelősséget is, ha úgy tetszik, társadalmi felelősséget.

Nem vesszük észre, hogy az üzenet, az állítás, a vélemény vagy akár egy egyszerű mondat igazságtartalmáról nem esik szó? A kommunikáció célja vajon csak a nekünk megfelelő hatás anticipálása, és a kérdés csak ennek - szándékaink szerinti - eredményessége? Miért tulajdonít minden fél – és itt a rendezőről és a zsűriről is beszélhetünk – sokkal nagyobb jelentőséget annak, hogy változó üzenetének jelentését cicomázza annál, hogy mi az egész történet etikai tartalma? Kimondva: valótlanságok igazként való feltüntetését érzi feladatának. Az itt most mellékes, hogy – mivel a dolog követhető és viszonylag transzparens – még ezt is rosszul, ellentmondásokkal terhelve teszi.

De könyörgöm: miért nem lehet beismerni a tévedést, hétköznapi, nyilvánvaló, tiszta értelemben? Miért nem lehet azt is beismerni, ha nem ismerjük el a tévedést, ha ragaszkodunk álláspontunkhoz? Miért tűnik az egyetlen járható útnak arra használni a kommunikációt, hogy – etikai aspektusra való tekintet nélkül - anticipáljunk a reakciókra?

Mint (többé – kevésbé) kommunikációval és (legalábbis) alkotással foglalkozó ember visszautasítom, hogy ez lenne a kommunikáció feladata. Nagyon rossz stratégia, rosszul csinálva pedig - nem ráadásul, de mellesleg - nevetséges is. Aki pedig művészidentitású – jelentsen ez bármit, de pár dolgot szinte biztosan nem: a gyávaságot, a megalkuvást és a hazugságot.

Hibátlan, tökéletes, kíméletlen logika. Gratulálok. Bár én tudtam volna ilyen frappánsan levezetni.

C.C.

A 38. Magyar Filmszemle feb. 6-án zárult. Mihez kellett közel 3 hónap a "zsűrinek", hogy eldöntse, lép-e az ügyben vagy sem?

Ha a "zsűriből" senkinek sem támadt gyanúja a vetítés során, hogy esetleg valamely jelenet törvénysértő módon készült, akkor a "zsűri" alkalmatlan a feladata ellátására, mert egyszerűen nincs birtokában a legelemibb szakmai ismereteknek. Azonban ekkor a zsűritagoknak bizonyítaniuk kell a szakmai alkalmatlanságukat (!), miszerint nem rendelkeznek azokkal a szakmai ismeretekkel, amelyek birtokában megítélhető lenne egy felvétel valódi volta.
Ha pedig "csak" egyszerűen szemet hunytak, akkor bűnpártolást követtek el azzal, hogy nem fogalmazták meg már akkor gyanújukat, továbbá, hogy hivatalból nem tettek büntető feljelentést.

A jogkövető magatartás eleve elvárta volna a "zsűritől" a "rendező" elszámoltatását az ügyben, hogy mutassa be bizonyítékait arra vonatkozóan, hogy a kérdéses felvétel trükk, és nem valódi. A "zsűri" ezen kötelességének nem tett eleget. A mostani nyilatkozat csak porhintés, a sajtóvisszhang reflexiójának tekinthető, ráadásul jócskán időn túli.

Természetesen, magának a "rendezőnek" ugyanezen okok miatt sokkal nyomatékosabban vetődik fel a büntetőjogi felelőssége. Neki (is) kötelessége lett volna a felvétel készítőjét (amennyiben nem ő maga készítette) elszámoltatni, és amennyiben a tudomására jutott, hogy a felvétel valódi, úgy megtennie a büntető feljelentést állatkínzás megalapozott gyanújával. A "rendező" nyilatkozataiból közismert, hogy tudott a felvétel valódi voltáról! Mivel ezt a tényt szándékosan elmulasztotta a hatóságokkal közölni (amit súlyosbít, hogy a felvételt saját céljaira még fel is használta), bűnpártolást követett el.

A "zsűrinek" és a "rendezőnek" a viselkedése, nomen est omen: ÁLSZENT.