A Príma primavera kritikai fogadtatása

Road-mese

"Csak a tisztaság, a krisztusi humanizmus menthet meg bennünket a földi siralomvölgyből"

A Magyar Nemzet Online hasábjain (hasábján) Pósa Zoltán méltatta a filmet (a cikkben Gáborra átkeresztelve a rendezőt), még a Filmszemle idején. Cikke első, a filmre vonatkozó mondatában így sorolja be: "csodálatosan szép, lírai filmes mese". A szerző előbb a rendező életrajzi ismérvei kapcsán elidőzik Edelényi, Tarr és Fehér György stiláris ellentéteinél, tehetségbeli párhuzamainál, majd további meghatározást tesz: "A Prima primavera vérbeli közönségfilm, bizonyítván: úgy is lehet szépen és hitelesen szólni az élet dolgairól, hogy mindenki megértse". (Egyúttal zárjuk is rövidre a cím helyesírási kérdéseit: idézetek kivételével a honlapon is használt í-s, e-s verziót tartjuk követendőnek: Príma primavera.) Filmes mese, közönségfilm - ezt tekinthetjük a mű hagyományos olvasatának, más kérdés, hogy Pósa hangsúlyai a továbbiakban nem a mesei és a lírai jelleg kifejtésére kerülnek, hanem a történelmi, sorskérdésbeli vetületre: Gábor "...mélyen vallásos, gyermeki tisztaságú haszid és ferences lelkületű, idősebb, vallásos zsidó férfi, festőművész, akit édesanyja (Máthé Erzsi) úgy nevel, hogy távol tartsa a világ szörnyűségeitől." "...a rokonság egy része meghalt a koncentrációs táborokban, az anya túlélte, a háború után üldözendő magyarként kellett a Délvidéken elszenvedniük a jugoszláv kommunizmus, az államosítás rémtetteit." A történet ismertetése után pedig így zárja le cikke vonatkozó részét Pósa: "Csak a tisztaság, a krisztusi humanizmus menthet meg bennünket a földi siralomvölgyből. Én ennek a filmnek drukkolok."

"...lelket érintően, fanyarul meghitt, karcosan vidám"

A kultura.hu-n Mikes Éva cikkének leadjében a film címét korholja kicsit az érthetelensége, nem egyértelműsége miatt. Való igaz, ma, aki figyeli a nézettségi adatokat, tudja, hogy a rengeteg film között könnyen elvész a rosszul fordított című, rossz magyar címet kapó alkotás. A rossz persze marketingszempontból értendő: a néző figyelme először a címre irányul, és könnyen továbbsiklik, ha nem fogja meg benne valami, illetve ha nem egyértelmű számára. Nem bukik meg persze egy jó film csak azért, ha rossz címet kap, de a címadásnak jelentősége van.

Mikes első értékelő jelzői egybecsengenek Magyar Nemzet-es kollégáéval: "finom, érzékeny, lírai, mégis derűs, néhol kedvesen groteszk" történet a Príma primavera. A történet mesélése folyamatosan önkorrekciókra készteti a szerzőt, ami a film egyedi műfajiságából ered. A két főhős meneküléséről beszélve a szerző egyben utal arra is, milyen nem akar lenni a film: "csodálatosan megindító ez a vándorlás, lelket érintően, fanyarul meghitt, karcosan vidám. Nem Forrest Gump-os együgyűségről, csak kisfiús naivitásról van szó, és nem közönséges kurváról, hanem egy nyomorultul kiszolgáltatott, többszörösen eltévelyedett, bájos lányról". Ahogy Pósa, Mikes sem felejtkezik meg megemlíteni a csodálatos színészi alakításokat: "A saját, egyszemélyes kritikusi díjamat ezennel oda is ajándékozom Lukáts Andornak, aki a lehető legfinomabb eszközökkel rajzolja meg az öregemberben rekedt kisfiút, a felnőttben rekedt unokát, az együgyűség miatt meg nem élt szerelmet, az éretlenségében is bölcset. Lenyűgöző a játéka, minden hangosságot, harsányságot, handabandázást nélkülöző, ritka élményt nyújtó, nemes, veretes, ám könnyed játék. A szemle legjobb színésznőjének járó díjat is szívesen odaítélem a magam részéről a bolgár Vesela Kozakovának, aki noha egy árva szót nem beszél magyarul, ezen a nyelven játssza el - nagyszerűen - a női főszerepet." - ebből ki is található, hogy ez az írás is a Filmszemle alatt készült, hisz a szerző "meggyőzte" a zsűrit, amely végül Lukátsnak ítélte a legjobb férfiszínész díját.

"Ha ő látható a képen, pendül, peng, pattan a jelenet"

"...mind a szerepek, mind a színészek kiegészítik, sőt, építik egymást"

"Mindig lehet tiszta lappal kezdeni" - kezdi a filmtett.ro cikke, érintvén a kérdést, mely szerint Edelényi vajon elsőfilmes-e vagy nem. Mindegy, új filmet csinált, újrakezdte, mint a filmbéli páros. Amelynek filmbéli útját Katona Linda így jellmezi: "Ez az út az elveszett lelkek útja: két ember, akiknek meg kell találniuk önmagukat. Egymást békítik meg, egymást csiszolják az élethez, gondoskodnak a másikról, vigyáznak útitársukra. Esetlenségükben bájosak, megjelenésükben irreálisak – Joli a pöttyös miniben, magassarkúban rója a hegyet, az öltönyös, szélfútta ősz hajú Gabi meg egy csillárt cipel, ajándékba. A két tájidegen alak humorral és szarkazmussal viseli el a népmesei túra próbatételeit(...)" - humor, szarkazmus, mese. "Szomorkásan indul a film, de aztán könnyed, derűs, kedves történet kerekedik belőle, s ennek két pillére a két főszereplő." Katona sem spórol a dicsérő jelzőkkel, amikor a színészi alakítást boncolgatja, "De ketten együtt zseniálisak igazán, mind a szerepek, mind a színészek kiegészítik, sőt, építik egymást." Ugyanígy dicséretet kap a látvány, a kép, amely "nem csap át giccsbe, egyszerűen szép tud maradni." A cikk végén a szerző egyedül a bankrablásjelenetet marasztalja el ("mesterkélt és rideg marad, olyan hihetetlen"), de ez nem befolyásolja a film egészét. Kaptunk tehát "egy kedves, szeretnivaló szép filmet, szórakoztatót, humorosat – sorsokról, emberekről mesélőt, mindannyiunk okulására."

"...nem akar sokat mondani, új dolgokkal előállni..."

A csapnivaló.hu cikke rögtön egy eddig fel nem merült, megtekintés előtt felmerülő szemponttal indít: "Hihetetlen, hogy mennyi fenntartással tudunk beülni egy "új magyar filmre", és mennyi előítéletünk aktivizálódik, ahogy megjelenik a főcím és a többi. A Primánál épp ez volt, és jól meg is bántuk." A történet gyors felskiccelése után - amelyben Gábor "autista tünteket mutató férfi" -lido- rögtön a színészi teljesítmény - lassan vándormotívumnak tekinthető - méltatására tér: "Két ennyire ellentétes karaktert nehéz is lenne összehozni, a lassú értelmű idősebb fickó (Lukáts Andor zseniális, nincs mese) és az élénk fiatal lány (Vesela Kazakova, remek bolgár színésznő-producer) együtt jó hatást tesznek, ráadásul a lánynak olyan kedves akcentusa van, hogy már az kitöltené a filmet, hogy megpróbáljuk kitalálni, mit is mond éppen."

A kritikák közt árnyalatnyi eltérések adódtak abból, melyik mekkora hangsúlyt helyez a műfajiságra. A cspv cikke szerint "Egy visszafogott filmmel állunk szemben, ami nem akar sokat mondani, új dolgokkal előállni, csupán az egy Lukáts Andor-karaktert szeretné minél élesebbé tenni, és ez sikerül is neki." "Minden szinten mérsékelt a film, nem akar sokat nyújtani, nem is teszi ezt, de végül egy kifejezetten kellemes élményként vonul be a filmnézési történelmünkbe." Ez a kritika tehát a film józan vállalását és annak teljesítését emeli ki értékként.

"...látunk egy viszonylag lendületes és roppant színes utazást a gyermekkor megszépítő messzeségű világába..."

Az eddigiektől eltérő hangvételű a Magyar Narancs rövid kis írása, amely Janisch Attila Árnyék a havon-jával von párhuzamot a kezdő, bankrablásos jelenetsor miatt: "Ha bűnt találsz, vagy rád talál a bűn, mit kezdesz vele? Janisch hőse nem totojázik, fölkapja, magához ragadja a bűnt (centrum áruházas nejlonszatyorba van csomagolva az), s menekülőre fogja. Csak az időbeliségben van különbség: Lukáts Andor magához engedi vagy inkább csalja a bűnt (egy magyart furcsán, de bájosan törő, sutácska kárpátaljai Bonnie Parkerbe van csomagolva)." A párhuzam eddig él azonban, a road movie alatt "látunk egy viszonylag lendületes és roppant színes utazást a gyermekkor megszépítő messzeségű világába. Itt régi idők színészei (Máthé Erzsi, Schubert Éva, Gera Zoltán és Djoko Rosic) járják soha véget nem érő táncukat, bár ráncosak és nem is pörög már annyira a lábuk". Hogy ez a megszépítés-megfiatalodás hogy és mint működik (azaz nem működik), hely hiányában nem kerül tárgyalásra, ám a végkövetkeztetés szerint "(...)az élet is megint szép lesz valószínűleg. Ám ez rajtunk szemernyit nem segít."

"Gábor és Joli bonyolult apa-lánya kapcsolatot alakít ki"

"Középen helyezkedik el egy magyar művészfilm és egy amerikai kommersz között"

"Igazi kelet-közép-dél-európai amerikai film. Középen helyezkedik el egy magyar művészfilm és egy amerikai kommersz között. Vagy fordítva. Közepes, magyar film." - summázza véleményét Tarján Tamás a Revizor.hu-n, majd rátér a kifejtésre is. Az "Egyszerre emlékező- és felejtőművész" Gábor és Jolán történetét összerakó "forgatókönyv több pontja is problematikus (elcsúszásaival, didaktikusságával, szerkezeti gyengéivel), a zsidó szál pedig nem szerves része a históriának. A történet azonban szépen, tempósan előadható: fontosabb a lélektan, mint a bűnügy." És Tarján elkezdi sorolni: a kínálkozó humor csak ígéret marad, az érzelmesség fölé kerekedik, a történet realisztikus részei hihetetlenek ("Jöhet árok-bokor, hegy-víz, Jolán piros körméről le nem pattogzana a lakk, tűsarkúja jól bírja erdőn-mezőn a strapát."). Máthé Tibor képei az arckövetésben jók, amikor Lukátsot látjuk, az ő arca, minmikája működteti a filmet - "Ha ő látható a képen, pendül, peng, pattan a jelenet. Máskor inkább időzik, telik a képsor." Tarján a meg nem határozott, illetőleg túlburjánzó műfajiságból eredő problémákról is beszél, szerinte "ez a rendre elfojtani próbált betyár- és betegromantika filmje. Ugyanakkor valóságfilm (európai és magyar maffia stb.), rétegezett szociofilm (délvidéki szegénység szerb, magyar és kevert etnikai változatban; ukrán árvaság-példázat), kalandfilm (a kriminalisztikai ágon és a tüzes-vizes nagyjelenettel), szórakoztató film (például egy méhészkedő vasutasnő beiktatásával), emlékező film (a végefőcímben a rendező édesapjának – és korán eltávozott kollégájának, Fehér Györgynek – ajánlja alkotását). Ez így együtt jóval több, epikusabb, mint amit a leginkább líraiságával ható film beteljesíthet."

"Az utazás mint próbatétel könnyűnek találtatik"

Stőhr Lóránt az Élet és Irodalomban így összegez: "A Príma primavera bölcselkedő mese a szeretetről, amely legyőzi a halál hatalmát, a gyerekesen makacs helytállásról és jóságról, ami végül elnyeri jutalmát". De ennek az eszmei szálnak a kivitele már más megítélés alá esik.
 
A film kulcsa Gábor, "Edelényi János első, kései nagyjátékfilmjében ennek az öregedő, ám az igazságos és humánus világban makacsul hívő gyermeknek a naiv nézőpontját ölti magára és formálja csodákkal teli, érzelmes mesévé főhősének kacskaringós útját." Stőhr részletezi a Gábor-Joli kapcsolat málységeit, bonyolultságát ("Gábor és Joli bonyolult apa-lánya kapcsolatot alakít ki, amelyben a lány időnként apjának lesz az anyja és a szeretője. "), kiemeli a színészi alakításokat, nem feledkezvén meg a filmvásznon régóta nem látottakról sem ("Öröm látni az epizódszereplők közül Máthé Erzsi, Schubert Éva, Dzsoko Roszics visszatérését, akiknek klasszikus színészi alakításai mind remekül illenek ebbe a régi vágású, humanista mesébe.").

Ugyanakkor a filmet sok ilyen-olyan eredetű hiba gyengíti ("néhány gyengén, kevés pénzből vagy kevés képzelőerővel megrendezett jelenet még egy csodákkal teli történetből is kilóg"), mint az illegális határátkelés feszültségének furcsa eliminálása, a sokszor túlságosan idealizáló fordulatok, bizonyos dramaturgiai hibák, a túlhabzó zene, és a fényképezés is túl szép: "Máthé Tibor mindig élénkre, szépre, helyenként túl vonzóra, már-már édeskésre fényképezi a tereket és a szereplőket, amelyek időnként már nem felnőttmesét, hanem reklámfilmeket idéz." Így bár a két főhős közti kapcsolat felfestése sikeresnek mondható, Edelényinek "a mindkét főhős számára embert próbáló kalandot nem sikerül érzékeltetnie. Az utazás mint próbatétel könnyűnek találtatik. S hogy egy alkalmi szentenciával zárjam: a rögösebb út tovább tart."