sex hikaye

Az Index szivárogtat, Kőrösi reagál

Féléves hangfelvételt hoztak nyilvánosságra

2010. november 25. - filmhu
Az Index szivárogtat, Kőrösi reagál

Az Index egy közel féléves hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyben Kőrösi Zoltán az MMKA-ról beszél egy nyilvános szórakozóhelyre szervezett szakmai egyeztetésen. Az MMKA Kuratóriumának elnöke nyilatkozatban reagált: a hangfelvétel az audit, illetve az "akkori részeredmények okozta felháborodásomban elhangzottakat tartalmazza.", illetve "a megállapítások tartalmi részét akkor is és azóta is vállalom." - áll a közleményben.

"Nemcsak felelőtlenül osztogatta a pénzt a filmfinanszírozásért felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány előző vezetése, de a pénzosztók maguk is vitték a pénzt – erről beszélt Kőrösi Zoltán, az alapítvány elnöke a frissen kiállított gazdasági audittal a kezében egy júniusi szakmai megbeszélésen"- állítja az Index egy júniusi megbeszélésről készült hangfelvétel alapján. (A hangfelvétel itt meghallgatható)

 

A cikk állításaira reagálva Kőrösi Zoltán a filmhuhoz eljuttatott írásos közleményében a következőket állítja: (a közlemény azóta az MMKA honlapján is elérhető.)

"2010-11-25-én, csütörtökön az Index „Kockás papíron tologattak milliárdokat” címen egy illegálisan készült, nem nyilvános helyen rögzített hangfelvételre alapozott cikket közölt. A cikk állításaira reagálva a következőket közlöm.

1. A Magyar Mozgókép Közalapítványban a 2010 április 28-án hivatalba lépett kuratórium gazdasági, jogi és szervezeti auditot kezdeményezett. Az audit június 17-én zárult le, a tudtom nélkül készült hangfelvétel ezen audit lezárása előtt három héttel keletkezett.

2. Az audit lezárása után – a cikk állításaival ellentétben – a MMK Kuratóriuma a gazdasági válsághelyzet okozóit eltávolította az alapítvány apparátusából.

3. A cikk állításaival ellentétben a Kuratórium átalakította a Közalapítványt, beleértve a gazdasági apparátust éppen úgy, mint a döntési mechanizmust és a pályáztatási folyamatot.


4. A hangfelvétel kötetlen körben, nem nyilvánosan, az audit lezárása előtt hetekkel, az akkori részeredmények okozta felháborodásomban elhangzottakat tartalmazza. Kijelentem, hogy ezen  megállapítások közül a jogilag alátámasztott, és jogi-gazdasági értelemben hitelesített tények később nyilvánosságra kerültek. Kijelentem, hogy a felvétel a megállapítások tartalmi részét akkor is és azóta is vállalom.

5. A cikk kész tényekként tálalja a személyes véleményemet. Azt sugallja, mintha a Kuratórium vagy én elhallgattunk volna valamit a Közalapítvány állapotáról. A valóság ezzel éppen ellentétes: mind az új kuratórium, mind én a feltárás kezdeményezői voltunk, és vagyunk is.


6. Az audit folyamán tett részmegállapítások nem azonosak a jogilag is megalapozott tényekkel. A MMK helyzetére vonatkozó jogi és gazdasági megállapításokat a kuratórium nyilvánossá tette, s ezekről én is többször, több helyen beszéltem.

7. A kuratórium tényfeltárását két hónappal később igazolta a kormányzati vizsgálóbiztos, aki a felelősségeket és felelősségre vonásokat illetően a Kuratóriummal azonos megállapításokat tett, a kuratórium intézkedéseit megalapozottaknak és arányosnak minősítette.

8. A cikk vélhető célja a magyar film konszolidációjának megakadályozása. Ezt a szándékot a magyar filmkultúra átalakításáért erőfeszítéseket tevő minden filmes nevében súlyosan elítélem."

A közel féléves hangfelvétel kiszivárogtatásának hátterében az állhat, hogy az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága 2010. november 24-i ülésén támogatta a Magyar Mozgókép Közalapítvány 2011-es költségvetési támogatásának 3,5 milliárd forinttal történő növelését. A testület támogatta L. Simon László fideszes képviselő, a bizottság elnöke azon javaslatát, mely szerint az MMKA 2011-es állami támogatása 1,035 milliárdról 4,535 milliárd forintra nőjön; a forrást ehhez a társasági adóbevétel tervezett összegének 3,5 milliárd forinttal való növelésével találta meg. Mint ismeretes, a költségvetési tervezet szerint a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatási keretét az idei 5,1 milliárdról 1,035 milliárd forintra csökkentené a kormány 2011-re, máshol teremtve filmes forrásokat.





(4) 
Hozzászólások
4-2  /  4
2010. november 26. péntek, 12:17#4| liboranita

kedves tudodki!

az index cikk után megkerestük kőrösi zoltánt, hogy reagáljon, és e-mailben küldte el nyilatkozatát - a cikk készítésének idején még nem volt fent az MMKA honlapján, zárójelben jeleztem, hogy azóta már felkerült oda is.

további jó fórumozást,

a filmhu nevében,

liboranita, szerk.

 
Előzmény: tudodki #2
 
2010. november 26. péntek, 12:02#3| Minovics

Nincs ebben semmi meglepő – így lopták szét az egész országot (de ezt már leírtam párszor).

Akinek ez nem volt eddig nyilvánvaló, vagy legalább gyanús (az inkoherens nyilatkozatokból, a reakciókból, stb.) az bele se kezdjen semmibe: jó eséllyel át fogják baszni párszor az életben.

(P.s.: Egy jó tanács. Akik meg pontosan tudtak a dologról, és valamilyen szinten benne is voltak, azok jobban teszik, ha befogják a pofájukat. VAN mitől félniük.)

2010. november 25. csütörtök, 20:07#2| tudodki
"a filmhuhoz eljuttatott írásos közleményében"- húúúú. ti is tudtok torzítani: fent van az MMKA honlapján a közlemény.

nka emblema 2012