sex hikaye

Döntöttek az MMK szakkollégiumai

Több száz millió sorsa dőlt el

2007. július 2. - filmhu
Döntöttek az MMK szakkollégiumai
Júniusban határoztak az MMK szakkollégiumai a hatáskörükbe tartozó keretösszegek sorsáról. Az éves keretet sok szakkollégium túllépte, az igények jócskán meghaladták az adott grémium büdzséjét, s szakkollégiumonként a keretösszeg három-négyszeresére lett volna szükség.
Döntések az alábbi cikkben, illetve az MMK honlapon. Jó böngészést!

Harmadolt a Dokumentumfilmes Szakkollégium

A határidőig beérkezett 152 gyártási pályázatból 43-at, a 18 filmtervfejlesztési pályázatból pedig hatot talált támogatásra érdemesnek az Ungváry Rudolf vezette szakkollégium. A szakkollégium által szétosztható teljes éves keret 142,5 millió forint volt ebből kellett az igényeket kielégíteni (a 170 pályázó egyébként majdnem 650 millióért folyamodott az MMK-hoz), s  ezt a szűk büdzsét a kollégium körülbelül 5 millió forinttal túl is lépte. A kiosztott összegek egyike sem mondható magasnak, a legnagyobb megítélt összeg Gyarmathy Lívia Halőr című filmjének járt (6 millió forint), a legkevesebbet Zsombolyai János Gyalog Rozi, illetve Béres Dániel – Papp Bojána: Das Zahnmekka – A fogak Mekkája című terve kapta, projektenként 1 millió forinttal járul hozzá a közalapítvány az alkotások elkészüléséhez.

A dokfilmes szakkollégium döntései

Animáció – 20 millió Egillnek

A dokumentumfilmeseknél csak egy kicsivel többől gazdálkodó Animációs Szakkollégiumnál is többszörös volt a túljelentkezés. A 2007-ben a felosztható keret 161.500.000 forint volt, ennek a három és félszeresére, 558.551.468 forintot igényeltek az alkotók. Ennek ellenére a szétosztható keretből a pályázatok mintegy felét támogatta a kollégium, az 59 gyártási pályázatból 34-et, az 5 filmtervfejlesztési pályázatból 3-at talált támogatásra érdemesnek, ez egyúttal a pályázati összegek elaprózását is jelenti. Az olcsónak semmiképpen nem nevezhető műfaj legnagyobb MMK-támogatását Gauder Áron viking-sagája, az Egill kapta (20 millió forint), míg a legkisebb összeget, 900 ezer forintot Ritter Ottó Rejtekes, Gaál Fruzsina Vizen és Sándor József Spiss című animációjának ítélte meg a szakkollégium (mind a három a Stúdió Baestars-nál készül majd).

Az animációs döntések listája

Húsz kis nyertes

Másfél millió forintos túllépéssel zárta idei pályázatát a Kisjátékfilmes Szakkollégium. A szétosztható 85,5 millió forintra 44-en pályáztak, a beérkezett összes igény majdnem elérte a 300 millió forintot. A húsz nyertes projekt közül Gothár Péter (Tanúvallomás) és Nemes Jeles László (Két férfi a völgyből) kapta a legtöbbet, filmenkét 10 millió forintot. A legkisebb megítélt összeg 1 millió forint volt, négy rövidfilm kapott ilyen keveset, mind a négy film producere Garami Gábor (Dombrovszky Linda: Hazatérések, Esztergályos Krisztina: Kényszerfilm, Lakos Nóra: Hanna, H. Szabó Csilla: Szerafina).

A kisjátékfilmes nyertesek listája

80 millió tévéfilmeknek

A TV-filmes Szakkollégium négy mozifilm között összesen 80 millió forintot osztott szét, abból a célból, hogy azokból tv-sorozat lehessen. A megítélt keret több mint felét Kamondi Zoltán Dolina című filmje kapta, a legkisebb összeget pedig Sas Tamás Usti Opre című dolgozatának tévésorozattá alakítására szánja az MMK. A támogatott projektek között van Dettre Gábor Romazsaru című filmje, amely azért nem szerepelt a 2007-es szemlén, mert a rendező és Kántor László producer nem tudott megegyezni a film hosszát illetően - talán a tévésorozat változat segít a helyzet orvoslásában. Ugyancsak támogatásban részesült a Taxidermia, a tévéváltozat megvalósulását 17 millió forinttal támogatja a szakkollégium.

Játékból tévé

A televízió és a mozi közötti mobilitást a szakkollégium újabb 30 millió forinttal támogatja, ezt tévéfilmek moziváltozatának elkészítésére fordítják a nyertesek. Érdekesség, hogy a három nyertes pályázatból kettőt már be is mutattak a mozik: a Nincs kegyelem és a Buhera mátrix is márciusban került a mozikba. Így egyedül Hajdu Szabolcs Április című tévéjátékának mozi-metamorfózisa kapott időben támogatást.

Tévéből játék

Kevés a pénz a 4K-nál is

A szétosztható keret a 4K-nál sem bizonyult elegendőnek, 99 projekt pályázott a 99.750.000 forintra, a teljes igény 326.378.132 forint volt – ezt kellett lefaragni úgy, hogy egyenlő arányban jusson kutatásra, képzésre, kísérleti filmre és folyóirat-kiadásra. A szakkollégium végül mintegy 10 millió forinttal lépte túl a keretet, s támogatott összesen 44 pályázót.

A 4K döntések listája

A lényeg: a játékfilmes döntések

Döntés született az MMK játékfilmes szakkollégiumának legtöbb pályázatán. A sokszorosan megreformált pályázati rendszerben a játékfilmes támogatás jelenleg úgy működik, hogy normatív támogatás igényelhető a referencia-filmek fesztivál-szereplése és elért nézőszáma alapján –  ez a megoldás biztosítja a sikeres művész- illetve közönségfilmek támogatását.  A szelektív támogatási pályázaton indulhatnak „a sikeres debütálásokon túljutott alkotók” illetve ez a keret biztosítja az új tehetségek folyamatos bemutatkozását. Visszatérítendő támogatásra pályázhatnak a „sikeresen értékesíthető” közönségfilmek. A filmtervfejlesztési pályázat idei újdonsága volt, hogy dokfilmek és animációk pályázhattak.

A szelektív gyártási pályázat döntései

A szelektív gyártási támogatást ítéltek meg az alábbi alkotóknak, azaz a a döntnökök szerint ezen filmekről elmondható, hogy „megvalósításuk célja kulturális értékteremtés és amelyek esetében valószínűsíthető, hogy a filmalkotás költségvetése a forgalmazás során nem térül meg.” Idén egyébként már pályázhattak dokuk és animációs filmek, most a 547, 5 milliós keretű játékfilmekről született döntés: 526 millió forint sorsáról döntöttek (286 kiosztva, 240 odaígérve)

támogatásban részesültek

Kardos Sándor: A sírásó 24 000 000
Till Attila: Pánik 40 000 000
Fliegauf Benedek: Látogatás 17 000 000
Sopsits Árpád: A Hangya 90 000 000
Bacsó Péter: Piros esernyők 75 000 000
Alföldi Róbert: Nyugalom 40 000 000

szándéklevélben részesültek

Pacskovszky József: Én, te, ők 60 000 000
Vranik Roland: Adás 90 000 000
Miklauzic Bence: A zöld sárkány gyermekei 90 000 000

A nyertesek teljes listája

Visszatérítendő támogatás játékfilmeknek

Szelektív típusú, visszatérítendő támogatásban részesültek az alábbi alkotók, a pályázat „a hazai és nemzetközi filmpiacon sikeresen értékesíthető filmalkotások gyártását és terjesztését kívánja elősegíteni” - ismertebb nevükön a közönségfilmek kaptak pénz.  A pályázat keretösszege,  142,5 millió forint, ebből 80 millió forint sorsáról döntöttek (60 odaítélve, 20 odaígérve)

támogatásban részesültek

Soós Péter: Éjszakai szolgálat – Tűzvonalban 30 000 000
Keményffy Tamás: Mázli 15 000 000
Dusan Rapos: Cinka Panna 15 000 000

szándéklevélben részesültek:

Dobray György: A Viszkis 20 000 000

A nyertesek teljes listája.


Az előkészítési pályázatok eredményei

Az MMK a filmterv-fejlesztési tevékenységet is támogatja, hogy „magyar és európai filmkultúra fejlődését szolgáló, magas színvonalú, művészileg és technikailag alaposan előkészített, a hazai és a nemzetközi filmpiacon sikerre számot tartó filmalkotások” jöjjenek létre. Idén két kategóriában lehetett nevezni: 1. forgatókönyv-fejlesztés, azon filmtervek esetében, ahol az irodalmi forgatókönyv még nem áll rendelkezésre, itt a szinopszis forgatókönyvvé való átdolgozására és az irodalmi forgatókönyv kidolgozására lehetett pályázatot benyújtani. Illetve 2. filmterv-fejlesztés, amennyiben a kidolgozott irodalmi forgatókönyv a filmelőállító rendelkezésére áll. A pályázat keretösszege 114 millió forint, most 41,2 millió forint sorsáról döntöttek.

Forgatókönyvírói pályázaton megítélhető maximális összeg játékfilmek esetében 1,5 millió Ft volt.

támogatásban részesültek

Pálos György: A szerelmes posztósapka 1 300 000
Deák Krisztina: Aglaja 1 300 000
Enyedi Ildikó: Volt 1 300 000
Ujj Mészáros Károly: Liza 1 300 000
Máté Gábor: Pesti libák 1 300 000

A filmtervfejlesztési pályázaton megítélhető maximális összeg játékfilmek esetében 7,5 millió Ft volt.

támogatásban részesültek

Tímár Péter: Kristóf rózsafái 3 500 000
Gothár Péter: Törésvonal 7 000 000
Dobray György: 11&fél lépés 3 500 000
Kenyeres Bálint: Triptichon - Vital Functions 5 500 000
Szilágyi Andor:Orosz tarot 3 500 000
Jancsó Miklós: Oda az igazság 7 000 000
Szekeres Csaba: Ásó, kapa, nagyharang 3 500 000

A dokumentumfilmek előkészítési pályázatán a tervezett filmköltségvetés 10%-ára, de legfeljebb 1.500.000 Ft azaz egymillió-ötszázezer forintra lehetett pályázni.

támogatásban részesültek

Csillag Ádám: Kisvárosi holocaust 1 200 000

Az előkészítési pályázat nyerteseinek listája

Jó böngészést!



Címkék

elemzés


(30) 
Hozzászólások
30-28  /  30
2007. július 20. péntek, 17:28#30| torolt felhasznalo
Így is van! És ha bármit tehetnék, tennék is. Én nem akarom, hogy monnyon le, meg nem akarok kormányváltást. Csak azt akarom, hogy némi esélyegyenlőség legyen. MErt szánalmas, hogy Magyarországon a filmben a legjobb üzlet a művészfilm, mert abból jóóóó sokat lehet ellopni.
És addig, ameddig nem engednek oda néhány olyan embert a fazékhoz, aki nem megszedni akarja magát, hanem szorult bele még annyi idealizmus, amit nem lehet belőle öt perc alatt kiölni, és szeretne még valamit önzetlenül is az életben, addig jobb híján itt fogok kurvaanyázni, és minden létező fórumon szembesíteni fogom a rendszert saját posványával. Ennél többet csak akkor tehetek, ha majd néhány ember meghal, és lesz némi ürülés a helyükön. Pedig soha nem kívánnám senkinek a halálát. De ők vajon kívánnák az én életemet? (jogdíjas)
 
Előzmény: jelda #29
 
2007. július 20. péntek, 13:25#29| jelda
kosszLula!
nem várok semmit!!!

Itt sorakoznak a jó emberek.
Viszont van egy kis baj.
Mindenki tudja, hogy az egész kuratórium korrupt.
Minden döntés hátterében összefonódás, bratyizás, komaság áll.
A szakmaiság az utolsó.
Az, hogy ezt megengedhetik maguknak, a mi hibánk is.
Az, hogy k.z. 1milliárd fölött lopott, s mégcsak börtönbe sem került, viszont készített egy nézhetetlen filmet, az a mi felelőségünk is. Mindenki tudja, hogy így történt.
Mikor fogunk más össze fogni?

ne moderálj!
2007. július 18. szerda, 01:57#28| watchdog
This world is wild at heart and weird on top, babe.
sailor
 
Előzmény: Lula Fortune #27
 

nka emblema 2012