Elhunyt Herskó János

Gyász

 

 

A háború után, 19 évesen bölcsészeti stúdiumokba kezdett, de közben Gertler Viktor rendezői magániskolájában, és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanult. 1949-ben már rövidfilmeket forgatott. Az ötvenes években Moszkvába küldték szakmai továbbképzésre.

Hazatérve belecsöppen a magyar filmsematizmus rövid, ám annál tombolóbb korszakába. Világos, hogy a kommunizmus Moszkvából jött eminens tanoncának rendeznie kell. A város alatt cím a metró építésére utal, amelynek az ötvenes évek elején nekifogtak, aztán abbamaradt, hogy fúrótornyai még évtizedekig éktelenkedjenek Budapest forgalmas helyein.

Ezt követően fél évtizedig nem jut filmhez. Herskó később azt nyilatkozta erről az időszakról: elhatározta, addig vár, míg olyan filmet készíthet, melyet teljes egészében vállalhat. Ennek az ideje 1958-ban jött el. A politikailag még ellenőrizetlen 57-es év egyik utóhajtása volt a Gelléri novelláiból készült Vasvirág.

A Két emelet boldogság 1960-ban került a mozikba. Az egyetlen vígjáték a rendező mégoly kevés filmet számláló oeuvre-jében.

A Párbeszédben a filmelbeszélés kereteit feszegeti: a végső változat 150 perces, szüksége is van ekkora időre, hiszen majdnem két évtized sűrű magyar történelmét akarja elmondani. Hősnője ott van mindenütt, ahol a korabeli magyar történelem fontos eseményei zajlanak: koncentrációs táborból szabadul 1945-ben, útja természetes módon vezeti a kommunista mozgalomba, férje révén érintett a koncepciós perekben, majd a reformokat követelő baloldaliak között találjuk, innen egyenes út viszi a forradalomhoz.

A Szevasz Vera esetében anyagból dolgozott, amennyiben egy könnyen felejthető ifjúsági regény (Soós Magda: Mindenki elutazott) volt a forgatókönyv kiinduló alapja. Herskó persze nem lenne az, aki, ha nem formálta volna kedvére a sztoriját. Többféle kultúra és hagyomány keveredik az alkotásban, a városi életmód és az évszázados helyi szokások rétegződnek egymásra, de épp ez az együttállás izgalmas, épp erre a termékeny keveredésre bíztat ez a cseppet sem ifjúsági történet.

1968 sok szép álomnak vetett véget. Az a fajta reformer-menedzser szellem is a hátsó polcra került, amely az ő sajátja volt. Szorult a hurok, s ha nem is látványosan, de az érzékeny művészek számára sejthetően kiderült, az illúzióknak nincs jövője, a szocializmus, hiába hirdette Lukács György az ellenkezőjét, menthetetlen. Herskó ezt reagálta le 1970-es emigrációjával, de előbb még elkészítette búcsúfilmjét, az N. N. a halál angyalát.

Életrajzában itt következik a második cezúra. 1970 nyarán nem tér vissza külföldi útjáról, Svédországból, családjával együtt odakinn marad. Tanít, szervez, olykor szerepel (feltűnik Bergman operafilmjében a nézők soraiban, illetve Lars von Trier A bűn lélektana című első játékfilmjében).

A rendszerváltás után újból hazajár. Tanít, szervez, olykor szerepel.

Legutolsó filmjét, amelyben Miért? című dokumetumfilmjének szereplőit keresi fel újra, több évtized után, 2010 októberében forgatta.

Kelecsényi László tollából Herskó-portré olvasható a Filmtörténet Online-on.