sex hikaye

Elkészül a Rajtaütés, Kármán Irén filmje

Szülessen még több doku a témában!

2007. június 26. - filmhu
Elkészül a Rajtaütés, Kármán Irén filmje
A múlt héten péntek éjszaka brutálisan megvert oknyomozó újságíró, dokumentumfilmes Kármán Irén mindenképpen szeretné leforgatni a Rajtaütés című játékfilmet. Valamint bízik abban is, hogy az „olajos ügyek”-kel kapcsolatban a titkosított iratok legalább egy része nyilvánosságra kerülhet, és így egyre több dokumentum alkotás készülhet a témában.

A június 22-én éjszaka megtámadott és brutálisan megvert újságírónő szerencsére egyre jobban érzi magát. „A Rajtaütés című játékfilm most készíthető el csak igazán!” - nyilatkozta Kármán Irén. A film Karancsi Tibor, egykori szeghalmi nyomozó történetét dolgozza fel, aki felettesei nyomására sem hagyta abba az egyik olajos nyomozást, később Karancsit, akárcsak Kármán Irént, eddig ismeretlen tettesek kegyetlenül megverték.

A dokus rendezőnő azért fordult a fikciós műfaj felé, mert megkeresésére a titokgazdák nem hozták nyilvánosságra a '90-es évek egyik legkiterjedtebb bűnügysorozatával kapcsolatos adatokat - azok titkosítása jelenleg 85 évre szól -, azonban a fikció keretein belül mégis lehet beszélni a történtekről. Kármán Irén most úgy látja, hogy a nyilvánosság elől elzárt iratok egy része mégis napvilágot láthat, így az olajos ügyek további részleteinek feldolgozására további dokumentumfilmek sorozata készülhet el, de az összes szál felgöngyölítésében más dokufilmes-oknyomozó szakembereknek is részt kellene vennie.

Kármán Irén fontosnak tartja, hogy az újságírók, dokumentumfilmesek olyan jogi védelmet kapjanak, mint a hatósági személyek, így véleménye szerint azok az utóbbi időben leszűkült lehetőségek mellett nagyobb biztonságban dolgozhatnának.



Címkék

hír



nka emblema 2012