Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Januárban kezdi a Zero forgatását Nemes Gyula

A jövő és a méhek


2013. január 17. - filmhu



Januárban kezdi a Zero forgatását Nemes Gyula

Január végétől forog Nemes Gyula Zero című filmje - tudatta az MTI. A személyes hangulatú, négy epizódra épülő alkotás 2017-ben játszódik és a méhek lehetséges eltűnése lesz a témája.

 

Nemes Gyula az MTI-nek elmondta, jelenleg az "utolsó aláírásra" várnak a Magyar Nemzeti Filmalaptól, és kezdődhet a forgatás. A munkálatok négy évszakot ölelnek fel, készülnek felvételek Budapesten és környékén, valamint Afrikában, Burkina Fasóban is. "Beleszerettem az országba, nagyon érdekel amúgy is Afrika, az ott élők jövője. Burkina Faso a kontinens harmadik legszegényebbje, neve azt jelenti, hogy "jó emberek országa". És ez igaz, az emberek boldogok a szegénység ellenére" - magyarázta. A forgatás összesen 50 napig tart majd.

zero2 500


"A film egy méhészről szól, aki szembesül a méhek kihalásával. Ezért egy anarchista terrorista akcióba kezd a fogyasztói társadalom ellen" - foglalta össze a rendező a cselekményt. Az alkotás négy részből áll majd, amelyek különböző műfajban készülnek. Az első epizód burleszk lesz, ebben a főhős mézgyárost alakít. A második melodrámának készül, ebben kivonul a hegyekbe, hogy méhészkedjen. "Itt szembesül azzal, hogy a méhek kihalnak. Ezzel a sajtó is sokat foglalkozott, hiszen a méhek nélkül az egész ökoszisztéma összeomolhat" - magyarázta Nemes Gyula. A harmadik rész akciófilm lesz, amelyben a főhős terroristaként száll szembe a fogyasztói társadalommal. Az alkotás dokumentumfilmszerűen zárul majd, itt a főszereplő a "méhek paradicsomát" keresi meg Afrikában.

Nemes Gyula arról is beszélt, hogy a történet már az Egyetleneim című filmje készítésekor eszébe jutott, a mozgóképpel "a mai fogyasztói kultúra és az egyén felelősségét" akarja felrajzolni ironikusan. "Nem állítani, hanem kérdezni szeretnék: hova vezet ez az életforma?" - fogalmazott a rendező, aki szerint a Zero egy fejlődéstörténet lesz pikareszk formában.



Nemes Gyula előző játékfilmjének az Egyetleneimnek előzetese


A forgatókönyv megírása és a költségvetés összeállítása hat évet vett igénybe, a Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forinttal támogatja a magyar-cseh-német koprodukcióban készülő alkotást, a cseh partner 200 ezer eurót adott, a német Mitteldeutsche Medienförderung 70 ezer euróval szállt be a költségekbe. A film produceri feladatait a rendező látja el, a gyártó cég a Playtime Zero Kft. lesz.

A főszereplő Kovács Krisztián, aki az Egyetleneim főszerepét is játszotta. "Sok színészt megnéztem, de rájöttem, ő lesz a tökéletes alteregóm most is" - vallotta Nemes Gyula, megjegyezve, hogy "rokonléleknek" érzi színészt. A női főszerepet egy cseh színésznő, Martina Krátká kapta. A lány apját egy ismert hollywoodi színész fogja játszani, a nevét azonban még nem árulja el a rendező.

A többi szerepet amatőrökre bízza, amit azzal indokolt, hogy az amatőr szereplők a film dokumentarista jellegét erősítik majd. "Fontos, hogy a néző elhiggye, hogy mindez megtörténhet" - szögezte le.

zero3 500


Az operatőri feladatokat Dobóczi Balázs látja el, a Zerót 35 milliméterre, szélesvászonra forgatják. "Sajnos szinte eltűnt a celluloid használata a filmgyártásban, én lázadok ez ellen és szeretnék így forgatni, hiszen Balázs képi gondolkodásához elengedhetetlen. Így lesz mélysége, plasztikussága a történetnek" - magyarázta.

A rendező megjegyezte, hogy a film afrikai munkatársának, Nadiada Sanogónak a magyar hatóságok nem adtak vízumot, ami jelentősen hátráltatja a produkciót. Nemes Gyula sajnálatosnak tartja a döntést.

A film 2014-ben kerülhet a magyar mozikba, a Zerót először egy A-kategóriás filmfesztiválon szeretnék bemutatni.




Címkék

hír , Zero , Nemes Gyula , forgatás , Filmalap





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |