sex hikaye

Karlovy Vary 2005

Jubileum aggodalmakkal és tisztelettel

2005. június 17. - filmhu
Karlovy Vary 2005
A 40. Karlovy Varyban rendezett nemzetközi filmfesztiválon több mint 220 egészestés mozi és 40 rövidfilm lesz látható a világ minden részéből. Körülbelül 190 nagyfilmnek ez lesz az első bemutatkozása a Cseh Köztársaságban, közülük 16-nak a világpremiert, 33 másiknak pedig az első európai vetítést jelenti a fesztiválon való részvétel. Hat  magyar film mellett ott lesz a zsűriben Mundruczó Kornél is.

Női problémák a vásznon

Az idei megmérettetésben összesen 14 film indul a régió egyetlen A-kategóriásnak minősített filmfesztiváljának Nagy Díjáért. A Kristályglóbusz mellé a győztes kap egy 250.000 cseh koronáról (azaz 8.500 euróról) kiállított csekket, amely ugyan kevesebb, mint a nagy nyugati fesztiválokon megszokott pénzjutalom, de ez az összeg egyben is azt jelzi, hogy a szomszédos ország befektetői visszatérnek a filmiparba.

Eva Zaoralová, a fesztivál
művészeti igazgatója
Az idei rendezvényen nincs markánsan megjelenő közös téma, viszont több hivatalos versenyben induló film is foglakozik a nők helyzetével világszerte. Az esemény sajtótájékoztatóján Eva Zaoralová, a fesztivál művészeti igazgatója hívta fel erre a figyelmet: „Eyal Halfon What a Wonderful Place című filmje tipikus kelet-európai történet, amelynek szereplői olyan nők, akik a jobb élet reményében külföldön keresnek munkát. Azonban csak részben vannak tisztában azzal, hogy az általuk vállalt feladat mit jelent, így egyikük, Jana prostituált lesz, de nem lehet őt ezért elítélni, mert otthon maradt lányáért teszi mindezt.”

Szintén női történet áll a szlovén filmes, Igor Sterk Tuningjének középpontjában. „Főhősnője, aki érzi, hogy házassága megfeneklett, valamiképpen Antonioni szereplőire emlékeztet. Sterk érzi, miként tudja minimalista eszközökkel bemutatni egy házasság krízishelyzeteit. Biztos vagyok benne, hogy erről a történetről sokáig fognak vitatkozni azok a nézők, akik érzik és értik a család tagjai közti viszonyokat.”

Angelina Maccarona munkája, az Unveiled egy iráni nőről szól, aki megpróbál Németországban letelepedni. Farida otthon értelmiséginek számít, de külföldön a proletárlétbe süllyed. Végül úgy találja, hogy a nyugati társadalom markáns előítéletei hasonlóan erőteljesek, akár a Korán földjének törvényei.

Szintén a gyengébbik nem közül valók a fesztivál talán legkomplexebb alkotásának, a Sion Sono rendezte Noriko’s Dinner Table-nek a szereplői. A produkció a rendező egy korábbi alkotását folytatja, a Suicide Clubot. „Sion Sono képes arra, hogy a pszichológiai thriller elemeit kombinálja a pubertáskori lélekrajzzal, és mindezt nagyon kifejező, látványos képekkel teszi, amelyek folyamatosan fejbe vágják a nézőt.”

Egy másik japán alkotó, Kihachiro Kawamoto munkája, a Book of the Dead is látható lesz a tiszteletére rendezett vetítéseken. Szintén versenyen kívül, a hivatalos programban szerepel a Cannes-ban már bemutatkozott Rodriguez-Miller-Tarantino rendezte Sin City. Ugyanitt lehet majd megnézni William Shakespeare Velencei kalmár című művének, modernizált, angol-luxemburgi-amerikai-olasz feldolgozását.

Kihachiro Kawamoto - Book of the Dead
A rangos esemény hivatalos versenyprogramjának magyar résztvevője is lesz. Mészáros Márta az 1956-os magyar forradalomról dokusított részekkel kiegészített játékfilmje, A temetetlen halott, amelynek keretét a kivégzett miniszterelnök lányának a hatalommal folytatott levelezése adja. Összesen hat magyar alkotás, a Sorstalanság, a Dallas Pashamende, a Before Dawn, a Tom Tamás és a Nyócker! lesz jelen a legkiemelkedőbb, régiónkban rendezett filmes seregszemlén.

A Nyugattól Keletre

A fesztiválon az idén jelentkezik először az East of the West műsor-összeállítás. „Minden fesztivál, amelyik egy kicsit is komolyan veszi magát kell, hogy egy külön szekcióban bemutassa a Bécstől keletre született alkotásokat” – mondta tavaly az egyik, anonimitást kért meghívott, akinek kívánsága idén teljesült. Ebben a programban lesznek láthatóak az Ausztriától keletre eső országok produkciói, valamint a volt szovjet államok alkotóinak filmjei. Ez évben 15 egészestés mozi fog megmérkőzni egy külön díjért, és három másik produkciót versenyen kívül láthat majd a közönség. A filmek többsége, kilenc darab szovjet utódállamban készült. Három lengyel, egy bolgár és egy szlovén alkotás mellett Pejó Róbert Dallas Pashamende című alkotása indul majd a megmérettetésben. Témaválasztás tekintetében a művekben nincs sok közös. Három alkotás komédia vagy társadalmi és politikai jellegű feketekomédia, továbbá ebben az összeállításban is erős a nők jelenléte.

Egy felejthetetlen kitörés:
Paul Newman és Robert Redford a Butch
Cassidy és a Sundance kölyök
ben
Az idei fesztiválon retrospektív blokkot szentelnek a svéd színésznő és rendező Liv Ullmannak, amelyben Liv Ullmann – Sences of the Life című dokumentumfilm lesz látható. Emellett Robert Redford munkái közül több klasszikust is bemutatnak, többek közt a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, illetve a Kvízshow című alkotásokat, összesen négy filmet. Az említett alkotók Sharon Stone-nal együtt személyesen is ott lesznek Karlovy Varyban.

Jiří Krejčík a cseh film 1918-ban született, több világégést túlélt veteránjának alkotásai közül is látható lesz egy a tiszteletére rendezett bemutatón. A Higher Principle című napjainkban játszódó intim dráma a bátorság és gyávaság különböző formáit mutatja be. Továbbá hét másik mű is vászonra kerül a már említett japán rendező, Kihachiro Kawamoto alkotásaiból összeállított programban.

Az országonkénti tematikus vetítések során bepillanthatunk a kanadai és a norvég mozizásba, valamint a zenének szentelt tetszőleges műfajú alkotások is láthatóak lesznek. Témaválasztása alapján érdekesnek ígérkezik a Worried About Work című válogatás, amelynek alapgondolata a Lumière-fivérek egyik első filmjéig, a Munkások elhagyják a gyárat felvételéig nyúlik vissza. Azóta mind a dokukban, mind pedig a játékfilmekben visszatükröződnek a munkát érintő társadalmi politikai trendek. Ma világgazdasági szinten is érzékelhető a stabilitás hiánya, elég a munkanélküliségre, a munkakörnyezetre, vagy az üzleti életben meglévő gyilkos versenyre gondolni, amely gyakran nyújt ihletet a filmeseknek. A blokkban látható hat alkotás lehetőséget ad arra, hogy megismerjük, a munka gerjesztette félelmekre miként reagálnak a kortárs filmesek.

A hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke az oxfordi Worcester College és az edinburgh-i National Film School volt tanára, elismert filmes és színházi rendező, Michael Radford lesz, akinek egyik filmje, a Velencei kalmár versenyen kívül lesz látható. A fele részben nőkből összeállított további döntnöki gárda belga, amerikai, spanyol, kanadai és cseh tagja mellett Mundruczó Kornél is helyet kapott.



Címkék

hír



nka emblema 2012