sex hikaye

Kisfilmek önkormányzati segítséggel

Kivételes lehetőség

2011. június 8. - filmhu
Kisfilmek önkormányzati segítséggel
Rendhagyó kezdeményezést indított a XV. kerületi önkormányzat: kisfilmek gyártását segíti, majd be is mutatja azokat a saját kisfilmes fesztiválján. Az első alkalommal meghirdetett forgatókönyv pályázaton Szirmai Márton valamint Nagy Bálint és Lőrincz Nándor filmtervei nyertek, novemberben a kész filmeket mutatják be Rákospalotán.

A XV. kerületi önkormányzat által fenntartott Csokonai Művelődési Központ az 1980-as évek végétől foglalkozik játékos formában filmkészítéssel: készítettek már gyerekekkel, diákokkal kalandos játékfilmeket videóra, olyan színművészek bevonásával, mint Eperjes Károly vagy Bezerédi Zoltán. A játékban résztvevő gyerekek közül többen színészek, egy pedig filmrendező lett (Schwechtje Mihály), így a művelődési ház azóta is folyamatos kapcsolatban van a fiatal magyar filmmel. Ennek egyik első jeleként 2010. novemberében "Rákospalotai Mozi - I. Rövidfilmszemle" címmel kisjátékfilm bemutatót rendeztek, ahol díjazott kisfilmeket vetítettek, a közönségdíjat pedig Szirmai Márton Szalontüdő filmje nyerte el.

Nézd meg a Szalontüdőt!

Az ünnepélyes díjátadón Tóth Lajos igazgató megígérte, hogy a következő évben saját gyártású filmmel jelentkeznek a Rákospalotai Mozi második évadjában, és így is lett: az önkormányzat támogatásáról biztosított a kisfilmes terveket, így 2011. februárjában kisjátékfilm forgatókönyv-pályázatot hirdettek. A pályázatokat szakértő zsűri bírálta el, amelynek elnöke Sándor Pál Kossuth-díjas filmrendező volt, tagjai: Bezerédi Zoltán Kossuth-díjas színművész, Osváth Gábor gyártásvezető, Báthory Erzsébet önkormányzati képviselő, valamint Libor Anita, a filmhu szerkesztője.

A zsűri két filmet választott és a 2 millió forintos fődíjat megosztva osztotta ki: 500 ezer forintot kapott Szirmai Márton Modell című filmtervének megvalósítására, a Nagy Bálint - Lőrincz Nándor páros, akik legutóbb a Csak segélyhívás című filmükkel keltettek feltűnést pedig 1 millió 500 ezer forintból valósíthatja meg a Száznyolcvan per száz című filmtervét, amelynek főszereplője egy vérnyomásmérő szerkezet.

A díjnyertes forgatókönyvből készülő két film ünnepélyes bemutatójával indul a 2011-es idei ANNO Művészeti Hét programsorozata 2011. november 18-án és a „Rákospalotai Mozi - II. Rövidfilm Szemle” a Csokonai Művelődési Központban. "A magyar filmben még talán soha nem fordult elő, hogy egy önkormányzat és egy közművelődési intézmény egy film teljes gyártását finanszírozza érdekmentesen." - áll a kiadott sajtóközleményben.






nka emblema 2012