sex hikaye

Love a Berlinalén

Bucsi Réka animációja szürreális szerelmi történet

2016. január 12. - filmhu
Love a Berlinalén

A Berlinale rövidfilmes versenyprogramjában debütál Bucsi Réka LOVE című új animációs filmje. A francia koprodukcióban készült film, címének megfelelően a szerelemről mesél, és dolgozza azt fel szürreális hangulatú, haiku-jellegű jelenetekkel. A történet egy távoli bolygón játszódik, mely egy külső hatás következtében elkezd átalakulni és hatással lenni az ottani élőlényekre.

A február 11-21. között megrendezésre kerülő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nem ismeretlen terep a fiatal animációs rendező számára, ugyanis a Symphony no. 42 világpremierjére is ugyanott került sor két évvel ezelőtt. Az 1988-as születésű Bucsi Rékára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készített Symphony no. 42 kapcsán figyelt fel a hazai és nemzetközi animációs közönség, ugyanis a film a 2014-es Berlinale után különlegesen hosszú és eredményes fesztiválutat járt be. Díjazták több mint 50 nemzetközi fesztiválon, köztük olyan neves seregszemléken, mint Hiroshima, Chicago és Melbourne, majd versenybe került a 2015-ös Sundance Nemzetközi Filmfesztiválon, és mindezek mellett még Oscar-díj közelbe is került, ugyanis bejutott a legjobb kilenc rövid animációs film közé.

LOVE still3600

A filmet Magyarországon a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja támogatta, míg francia részről a CNC és az ARTE segítette az alkotókat. A magyar szakemberek mellett francia, dán és amerikai animációs munkatársak is hozzájárultak ahhoz, hogy a 14 perces film megvalósulhasson.

A film hazai gyártója a Boddah, amelynek Bucsi és Osváth Gábor producer mellett Rév Marcell és Szimler Bálint a tagjai. Közös alkotásuk, a Balaton Method című zenés film a 2015-ös év egyik meglepetéssikere volt. Ugyancsak a Boddah égisze alatt készült a Gólyatábor című, hamarosan bemutatásra kerülő kisjátékfilm Kárpáti György Mór rendezésében. A LOVE nemzetközi fesztiválforgalmazója a Daazo.

LOVE still1600

 

(forrás: Filmalap, Boddah)






nka emblema 2012