Mi van idén Cannes-ban?
Cannes (kultúr)politikája
A kerek évfordulók alkalmával mindig erősebb a visszatekintés, az összegzés. A szervezők idén még határozottabban bizonyítják, hogy a Cannes-i Filmfesztivál nem csak egy verseny, még ha az a legrangosabbak közöl való is. Erős a rövidfilm-szekció, versenyen kívül is vetítenek filmeket, dokumentumfilmeket, felújított kópiákat; fontos a műhelymunka, a produkciós reprezentáció és a vásár.
A PR egyik része, az önreprezentáció a Menjünk moziba című szkeccsfilm a francia televízióval közösen öltött testet. 34 neves alkotót kértek fel egy-egy 3 perces rövidfilm elkészítésére a témában. A névsor elolvasható a fesztivál honlapján, de néhány nevet megemlítenénk: Theo Angelopulos, Manoel de Oliveira, Atom Egoyan, Aki Kaurismaki, Abbas Kiarostami, Takeshi Kitano, Andrej Koncsalovszkij, Roman Polanski, Lars von Trier, Wim Wenders, Zhang Yimou.
A retrospektív vetítéseken láthatók olyan filmek, mint Mario Peixoto Limite és Liviu Ciulei Az akasztottak erdeje a „World Cinemá”-ban (utóbbiban az erdélyi magyar színésznő, Széles Anna a főszereplő - a szerk.); két-két filmmel John Wayne-ra és Laurence Olivierre emlékeznek; a „Hommage” Sydney Lumet-nek jár ki a 12 dühös ember és Andrzej Wajdának a Csatorna megtekintésével. A dokumentumfilmek között is vannak emlékezők: Marlon Brandót és John Lennont megidézők. 10 restaurált kópiát mutatnak be, köztük Terence Fischer Drakulá-ját, és Vittorio de Sica, Julien Duvivier, Sacha Guitry egy-egy filmjét.
|
|
Kultúrák keveredése
Norah Jones és Jude Law a Blueberry Nights-ban |
A leginkább reprezentatív természetesen a nagyjátékfilmek versenye. Felvonulhatnak hozzá a vásznon is feltűnő sztárok a vörös szőnyegen, akik felkerülhetnek a napilapok és a bulvárlapok címoldalaira. Egyes újságírók a fesztivál történetét a bombajó színésznők köré csoportosítják. Az Independent cikkírója elképzeli, ki léphet úgy a rajongó és a szakmai közönség elé mint korábban Natassja Kinski és Isabelle Adjani: idén talán Asia Argento lehet a legtöbbet fotózott néznivaló. (Dario Argento lányát legutóbb a Transylvania című filmben láthatták a magyar nézők. )
Egyes lapok (Guardian, Le Monde) folyton a politikai irányultságú döntéseket keresnek a program összeállításában. Politikai „tett” ritkán volt, az utóbbi években: 2004-ben a Quentin Tarantino által elnöklött zsűri Michael Moore-nak adta a fődíjat Bush háborús külpolitikáját bíráló Fahrenheit 9/11-ért, 2006-ban Ken Loachnak a Felkavar a szél című IRA-drámájáért. Idén az orosz Alexander Szokurov választott, ugyan nem háborús, de a csecsen háború hátterében játszódó történetet (Alexandra). Politika természetesen mindig van a versenyfilmek kiválasztásában, ha más nem, kultúrpolitika. Rengeteg spekulálgatás előzi meg ugyan a válogatást, mégis nagyrészt az esélyesnek tartott filmek, alkotók, országok, témák kerülnek előtérbe.
Melyek lehetnek a főbb kiválasztási szempontok? A kurátorok kétséget kizáróan kedvelik a közönségsikerre is számot tartó igényesebb krimiket, hogy a filmeknek mint produkciók is több súlyt kapjanak. Bemutatják például a Coen fivérek No Country for Old Men című krimi-thrillerét, amelyben díjra esélyesen adagoltan van erőszak, csonkítás, halott ember, 2 millió dollárnyi elrejtett készpénz, és olyan sztárok, mint Tommy Lee Jones vagy Woody Harrelson.
|
|
Vitatott darab Death Proof (Kurt Russel) |
Az észak-amerikaiak ezt a krimi-thriller-vonalat erősítik David Fincher, James Gray, Quentin Tarantino rendezők munkái által. Az is „politika”, hogy az amerikai és a francia produkciók szép számban vannak jelen. A kínai Wong Kar Wai az USA-ban, angol nyelven forgatott filmet az énekesnőként már sztárnak számító, színésznőként nála debütáló Norah Jonesszal (My Blueberry Nights). Julian Schnabel képzőművész francia koprodukcióval vitt be a programba egy másik amerikai filmet. Ez a Szkafander és pillangó (Le Scaphandre et le Papillon) című, magyar nyelven is megjelent könyv adaptációja, amelyik különös, valós történetet dolgoz fel, szerzője egy agyvérzés miatt kómába esett ember, aki csak szemével tud kommunikálni a világgal, de így is megírta ezt az önéletrajzi regényét.
Az európai régió mellett erősen képviselteti magát a távol- és a közel-kelet: a versenyprogramban egy japán és egy koreai filmmel, egy izraelei-francia koprodukcióval meg egy iránival. Ez utóbbi, a Persepolis (Marjane Satrapi/Vincent Paronnaud) annyiban ténylegesen is politikai vonatkozású, hogy szórakoztató stílusban ugyan de az az iráni nők helyzetét mutatja be az iszlám forradalom idején.
Vannak szerzők, akiket szeretnek visszahívni Cannes-ba: Wong Kar Wai, Emir Kusturica, Carlos Reygadas (a 2002-es Arany Kamera-díj birtokosa), Quentin Tarantino, Gus van Sant. Takeshi Kitano és Woody Allen kimaradtak/elmaradtak, de őket talán pótolják az egyéb elgondolások alapján kiválasztott alkotók, témák. Idén több filmben jelennek meg gyerekek, serdülők, így több fejlődésregényt is nézhet a nagyérdemű: például Lee Chang-dong (Secret Sunshine), Cristian Mungiu (4 Luni, 3 Saptamini si 2 Zile), Andrei Zviaguintsev (Izgnanie) és Raphael Nadjari (Tehilim) filmjét. Az utóbbi az érdekesség kategóriát is kimeríti: rég került animációs játékfilm a versenyprogramba.
Nagy várakozás előzi meg az „Un Certain regard” programban bemutatandó, gyönyörűen fényképezett Magnus című észt filmet, ami szintén fejlődésregény. Szempont lehet még a geopolitika mellett az egzotikus helyszínek megidéztetése, pl. a japán Naomi Kawase A Mogari erdője, ami viszont nem áll magában a líraiságával sem. A botrány fűszere inkább a személyeken keresztül vannak jelen, bár Catherine Breillat mostani filmjében (Une Vielle Maitresseisse)lehetnek a túl érzékenyeket felháborító szexjelenetek; Tarantino Death Proof - jának erőszakábrázolásáról és öncélúságáról már csatáznak internetes fórumokon.
|
|
Neki drukkolunk A londoni férfi |
Ami még szempont szokott lenni a versenyfilmek kiválasztásában, hogy a harsány közönségfilmek mellett legyen egy-két puritánabb, egyszerűségében is művészi alkotás. Idén ez nekünk magyaroknak kedvezett. 19 év után először versenyezhet magyar játékfilm, és ez Tarr Béla A londoni férfi-ja, amelyet Georges Simenon könyve alapján készített. A filmet eddig Angliába, Görögországba és a Benelux államokba sikerült eladni. A sok esélyes között mi neki drukkolunk.
