sex hikaye

Moszkvai kritikusdíj A porcelánbabának

"Átjött"

Moszkvai kritikusdíj A porcelánbabának
"A legköltőibb és legrejtelmesebb film a lét elviselhetetlen tragikumáról." Ezzel az indoklással adták oda díjukat az orosz kritikusok Gárdos Péter A porcelánbaba című játékfilmjének a tegnap zárult Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

A Lázár Ervin novellái alapján készült mű már Budapesten is kritikai sikert aratott az idei filmszemlén, amikor a legjobb rendezés mellett a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját nyerte el. A Moszkvában tartózkodó rendező a díjkiosztás után a Népszabadságnak nyilatkozva nagyra értékelte a sikert, amelyet csak a Szamárköhögés című filmje 1988-as montreali fogadtatásához tudott hasonlítani. Különösen azért, mert az orosz kritikusok szerint A porcelánbaba volt a legsikerültebb mű - tartalmi és formai szempontból egyaránt - a versenyben szereplő 17 alkotás között. - Moszkvába érkezve először szorongtam, "hogyan jön át" ez a közép-európai történelembe ágyazott, ugyanakkor elvont történet. De meggyőződtem róla, hogy "átjött", pontosan értik - jegyezte meg Gárdos Péter. Hozzátette: nem is kérdezte senki, hol játszódik a naiv pusztai közösség életét felbolygató hatalmat, erőszakot szimbolikusan megjelenítő cselekmény. Az is kiderült a szakmai közönség számára, hogy a film egyik részlete nem a magyarországi holokausztot, hanem a német ajkúak háború utáni kitelepítését ábrázolja.

Élénk érdeklődést keltett a film csütörtöki sajtóvetítését követő sajtókonferencia. Az ezután tartott második vetítésen több mint ezren nézték a filmet az orosz főváros reprezentatív filmszínházában, a Puskinban. Szekeres Dénes producer szerint döbbenetet váltott ki a mű drámaisága, amelyet feloldanak a Lázár Ervinre oly jellemző csodába hajló fordulatok.

A film alkotói azért is nagyra értékelik a moszkvai fogadtatást, mert az egy igen sokszínű filmes mezőnyben értékelte nagyra a magyar versenyművet. A versenyben az oroszon kívül több közép- és nyugat-európai, valamint távol-keleti és dél-amerikai alkotás is szerepelt. A porcelánbaba a jelek szerint nagy nemzetközi érdeklődésre számíthat. A film producerétől megtudtuk, hamarosan bemutatják a müncheni és a jeruzsálemi filmmustrán, majd a vajdasági Palicson vetítik, őszre pedig a torontói és a montreali fesztiválokra hívták meg. Jövő tavasszal Wiesbadenben is látható lesz. A film október 5-től szerepel a hazai mozik műsorán.

Tegnap délután kiosztották a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál legfontosabb díjait. A legjobb rendezőnek járó elismerést a dán Thomas Vintelberg kapta. A zsűri különdíja Aku Louhimies finn rendezőé lett. A fesztivál fődíját, azaz a Szent György-szobrot az orosz Alekszej Ucstyelnek ítélték.



Címkék

hír



nka emblema 2012