sex hikaye

Munkában Durst György

Filmek, nyári tábor, régiós központ

2008. július 8. - filmhu
Munkában Durst György
A Duna Műhely vezetőjét, Durst Györgyöt kérdeztük a szellemi alkotóműhelyben folyó munkáról, az ott zajló nyári alkotótáborról valamint fesztiválszereplésekről. Emellett a műhely vezetője beszámolt a Kép-Árnyéknál folyó tevékenységről és arról, hogy a Mediawave Alapítvány a győri önkormányzat segítségével a Nyugat-Magyarországi Régió Filmközpont kiépítésén dolgozik.

Készülő, kész filmek a Duna Műhelyben és Mediawave-nél

A Duna Műhely, a Kép-Árnyék és a Mediawave keretei közt jelenleg összesen 17 kisfilm,  animáció és dokumentumfilm készül vagy forgott le Durst György produceri közreműködésével. A Dunánál előkészítés fázisában van Horváth Lili (Uszodai tolvaj) Napszúrás és Kenyeres Bálint (Before Dawn) A repülés története című rövid filmje - előbbi a Popfilmmel utóbbi a Café Filmmel együttműködésbe. Gyártásnál tart a Vonat - Can Togay jelenleg a Börzsönyben forgatja néhány perces „időjátékát“, amely néhány percbe sűrít egy teljes életet. Valamint készül Bálint Ibolyától az Eladó, illetve Csuja László (Szivarfüst) Slukk munkacímen dolgozik legújabb alkotásán – a történet három 13 körüli  lakótelepi srác és egy döglött patkány körül alakul.

A Vonat forgatásán...

A múlt héten Durst Györgyöt éppen egy itt készülő norvég koprodukciós rövidfilm helyszínkeresése közben értük el „Az elmúlt napokban Győrben tartottunk közös helyszín–és terepszemlét, a helyi színházban színészt kerestünk”. Guro Ekornholmen a Mediawave Fesztivál Passport Kontroll nevű workshopján vett részt. A norvég filmrendező lány már járt Magyarországon, egy rövidfilmje pár éve versenyzett és fődíjat kapott Miskolcon. Győrben együtt dolgozott Csutor Gáborral annak filmtervén, és akkor merült fel, hogy a Mediawave segítségével koprodukcióban készülhetne el a norvég rendező vizsgafilmje, a Gusztáv. A producer szerint a koprodukcióval kapcsolatos végső döntések augusztus elejére várhatóak mindkét fél részéről.

Kép-Árnyék

Lassú tükör

Igor Buharov (Lassú tükör) Super 8-ra forgatott A szülés fokozatai rövidje az utómunkálatoknál tart. A Buharovok pedig a Kép-Árnyék műhelyben már legújabb, Kormánytörésben című alkotásukon dolgoznak. A filmterv az egyik legfontosabb kortárs magyar író, Domonkos István több mint három évtizeddel ezelőtt írt versét dolgozza fel, kísérleti filmes eszközökkel. „A vers nemcsak, hogy abszolút megközelítésben írja le egy emigráns lehetséges életérzéseit, helyzetének visszásságait, gyötrelmeit, hanem a jelenre is reflektál a múltból és aktuális mondanivalóként olvashatjuk“ - áll az alkotók filmtervében. Mindezt pedig rengeteg kísérletező kedvvel, kreativitással és a rájuk jellemző filmes „jelrendszerrel“ szándékoznak megvalósítani.

Fesztiválok és régiós együttműködés

Ami a fesztiválszerepléseket illeti, Karlovy Varyban (július 4-12.) és Wroclavban is vetítik Szemző Tibor Csoma-legendáriumát, utóbbi helyen a film operaváltozatát is meg lehet tekinteni Krystyna Janda közreműködésével. Ugyancsak a cseh fürdővárosban kerül sor Nemes Gyula Letűnt világ című filmjének vetítésére. A 16 mm-es filmre forgatott lírai hangvételű film a Kopaszi gát lebontását és átépítését kíséri nyomon. A XIX. századig visszanyúló víziváros mai története arról szól, hogy a globalizáció, a kapitalizmus miként alakítja át véglegesen és visszavonhatatlanul az egykor jellegzetes, de elmaradott vidéket.

Egy darabka eltűnt világ
A Duna Műhely–Filmtett tábor ez évben Velencén lesz július 15-25. között, ahol összesen kilenc filmszakmai területen lehet tanulni, például a rendezők Bollók Csaba és Szilágyi Kornél, az animációsok pedig M. Tóth Géza vezetésével dolgozhatnak. Ezen kívül csoport alakul operatőröknek, látványtervező-díszlettervezőknek, hangmérnököknek, vágóknak, producer-gyártásvezetőknek és színészeknek. Valamint Vincze Teréz vezetésével indul filmológus csoport is.

Ugyanakkor a további munkát jelentősen meghatározhatja, javíthatja, hogy a győri önkormányzat úgy döntött, anyagilag is támogatja a Mediawave Alapítványt, hogy az létrehozza, kiépítse és a jövőben működtesse a Nyugat-Magyarországi Régió Filmközpontját. A régiós együttműködések Európa-szerte kívánatos folyamatába ezzel a pécsi régiós központ után Győr is bekapcsolódhat. Persze nem egy újabb Etyek vagy Stern Stúdió építésére kell gondolni, hanem főként osztrák, szlovén, szlovák és győri filmesek, tévések együttműködésére. A tervek és a teendők részletes ismertetésére az önkormányzattal történt megállapodás aláírása után kerül sor.



Címkék

hír



nka emblema 2012