sex hikaye

Nemzetközi Tudományos Filmszemle

Harmadszor

2005. november 4. - filmhu
Nemzetközi Tudományos Filmszemle
A nagymúltú Képzőművészeti Filmszemle testvérrendezvényeként indult mozgóképmustra idén technikai okok miatt Budapesten kerül megrendezésre a hagyományos szolnoki helyszín helyett. November 8-12. között a Bem moziba mehetnek a tudományos ismeretterjesztés határai, lehetőségei és a filmek iránt érdeklődők, de a szolnoki közönség sem marad program nélkül.
 
 
 
 

A rendezvény plakátja
2001-ben indult és páratlan években tartják a Nemzetközi Tudományos Filmszemlét, melynek eddig minden alkalommal Szolnok városa adott helyet. Idén a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ épp bezárt egy időre, a tartalék Tisza Mozi sajnos szintén felújítás alatt áll, ezért kerültek a vetítések a budapesti Bem Moziba és az Uránia Filmszínházba - mondta el Paksi Csaba, a rendezvény titkára. Az időpontot a közeli Tudomány Napja és a párhuzamosan zajló World Science Forum időpontjainak figyelembevételével tűzték ki. A szervezésben szorosan együttműködtek a Magyar Tudományos Akadémiával és a Mindentudás Egyeteme Kht munkatársaival, a fesztivál fővédnöke Vízi E. Szilveszter, az MTA elnöke.

A szemlét a Bem moziban követhetjük majd nyomon, november 11-én az Urániában egy retrospektív válogatás kerül vetítésre a korábbi tudományos filmszemlék díjazott filmjeiből. 11-én este ugyanitt díszelőadással készülnek a Mindentudás Egyeteme és a World Science Forum vendégei részére. A szolnoki közönség december 16. és 18. között láthat egy szűkített válogatást a filmekből. A tervezett szakmai tanácskozás és néhány tervezett program a helyváltoztatás miatt most elmarad, ezt A tudományos ismeretterjesztés határai címmel december vagy január folyamán szeretnék bepótolni. A rendezvénnyel egyidőben Szolnokon a "pARTicum Biennálé" I. Szabadtéri Szoborkiállítás lesz látható mint partnerrendezvény.

Megtisztelő feladat ez az Uránia Filmszínház számára - mondta Dr. Gombos Judit, az Uránia kommunikációs igazgatója, és bár első alkalommal van itt a fesztivál, az intézmény történetében nem először ad helyet ilyen eseménynek. 1899-től négyévente bérelték a MTA tagjai, létrehozva az Uránia Magyar Tudományos Színházat. Sok év után a mozi vissztérhet eredeti profiljához, és segíthet egy tanulságos találkozás megvalósulásában.

A szemle olyan különböző műfajú filmalkotásoknak biztosít fórumot, amelyek valamilyen formában a tudományhoz kapcsolódnak: tudományos munkáról, tudományos eredményekről szólnak, vagy cselekményükben, nyelvükben, előadásmódjában fontos szerephez jut a tudomány.

Nevezhettek olyan tudományos-ismeretterjesztő filmek, amelyek
újszerű, kreatív módon tárgyalnak tudományos, vagy azzal összefüggő kérdéseket;
tudósokról, tudományos felfedezésekről készült dokumentum- és portréfilmek;
olyan hosszú és rövid játékfilmek, amelyeknek cselekményében fontos szerepet játszik a tudomány, a tudományos tevékenység;
olyan experimentális filmek, amelyek a tudomány és a technika eredményeit felhasználva törekszenek a mozgóképi kifejezés megújítására;
a tudomány és az áltudomány kapcsolatával foglalkozó filmek;
áldokumentumfilmek, amelyek nem létező tudományos felfedezéseket létezőként mutatnak be;
valamint természet- és környezetvédelemmel foglalkozó dokumentumfilmek.

Mindentudás Egyeteme
A szemle szó nem teljesen fedi a fesztivál fő célját, ami a tudományos ismeretterjesztő filmek promóciója és támogatása, főként mert a hazai műhelyek kevés lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Talán nem véletlen, hogy a vetítésre kerülő filmek mintegy fele magyar alkotás, és a meglepetés erejével hatott néhány egészen fiatal alkotó felbukkanása, egészen kiváló bemutatkozóanyaggal.

A 2005-ös felhívásra a világ 20 országából 113 filmet neveztek, melyekből a versenyprogramba végül 60 alkotás kerülhetett az előválogatások folyamán. A bemutatásra kerülő filmek Ausztráliából, Belgiumból, Kanadából, Csehországból, Dániából, Németországból, Olaszországból, Svédországból, Svájcból, Hollandiából, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és Magyarországról érkeztek. A zsűriben tevékenykedik majd Meskó Attila, az MTA főtitkára, Péterffy András, médiaszakértő és médiakutató, független producer, és Kozma Károly, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Mozgókép Kollégiumának elnöke.

A fesztiválról részletes információkat kaphatunk a http://www.tiszamozi.hu/ oldalon.



Címkék

hír



nka emblema 2012