sex hikaye

Oscar-jelölések

Erős mezőny az idén

2006. január 31. - filmhu
Oscar-jelölések
Az Amerikai Film Akadémia nyilvánosságra hozta a 78. alkalommal rendezendő Oscar-díjkiosztó esélyeseinek végleges listáját. Meglepetést nem okozott, hogy Ang Lee meleg-westernje, a Brokeback Mountain az egyik nagy esélyes, hiszen nyolc kategóriában is jelölték. Mellette az idén számos, itthon még nem látott, de a korábbi évek felhozatalánál jóval erősebb filmekkel fog megmérkőzni a tajvani születésű rendező mozija.

Ang Lee a Tigris és Sárkánnyal már bizonyított, 2001-ben megnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart. Idén ugyanebben a kategóriában Magyarország a Sorstalanság-gal kívánt részt venni a megmérettetésben, de Koltai Lajos alkotásának nem sikerült bejutnia a végső ötös csapatba.

Ang Lee korábban Az esküvői bankett, és az Étel, ital, férfi, nő című alkotásai is voltak már az akadémiai elismerés közelében. A Brokeback Mountain a következő kategóriákban kapott jelölést az idén: a legjobb film díja mellett indul a legjobb férfi fő- és mellékszereplő, valamint női mellékszereplő, a legjobb rendező, forgatókönyv-adaptáció, operatőr és filmzene Oscar-díjáért.

Ang Lee, Heath Ledger és Jake Gyllenhaal
A versenytársak sem kevésbé gyengék, bár egyikük sem tud nyolc jelölést felmutatni. A szinte elsőfilmes Bennett Miller munkája, a Capote, a rutinos tévés iparos Paul Haggis alkotása, az Ütközések és Spielberg bosszúfilmje, a München öt-öttel, követi a Brokeback Mounatint. Valamint George Clooney rendezése, a Good Night, and Good Luck három Oscar-nevezése szintén nem lebecsülendő. Az ilyenkor megszokott esélylatolgatások a legtöbb filmről bebizonyítják, hogy érdemes rá figyelnünk, ehhez ad támpontot az alábbi lista, de minden kiderül március 5-én.

A 78. Oscar-díjra jelölt filmek és alkotók listája


Az év legjobb film díjára jelölt alkotások:

Brokeback Mountain (2005)
Capote (2005)
Ütközések (2004)
Good Night, and Good Luck (2005)
München (2005)


A legjobb férfi főszereplő-jelöltek:

Philip Seymour Hoffman - Capote (2005)
Terrence Howard - Hustle & Flow (2005)
Heath Ledger - Brokeback Mountain (2005)
Joaquin Phoenix - A nyughatatlan (2005)
David Strathairn - Good Night, and Good Luck! (2005)


A legjobb női főszereplő-jelöltek:

Judi Dench - Mrs. Henderson Presents (2005)
Felicity Huffman - Transamerica (2005)
Keira Knightley – Büszkeség és balítélet (2005)
Charlize Theron - North Country (2005)
Reese Witherspoon – A nyughatatlan (2005)


A legjobb férfi mellékszereplő-jelöltek:

George Clooney - Sziriana (2005)
Matt Dillon – Ütközések (2004)
Paul Giamatti – A remény bajnoka (2005)
Jake Gyllenhaal - Brokeback Mountain (2005)
William Hurt - Erőszakos múlt (2005)


A legjobb női mellékszereplő-jelöltek:

Amy Adams - Junebug (2005)
Catherine Keener - Capote (2005)
Frances McDormand - North Country (2005)
Rachel Weisz - Az elszánt diplomata (2005)
Michelle Williams - Brokeback Mountain (2005)


A legjobb rendező-jelöltek:

George Clooney - Good Night, and Good Luck. (2005)
Paul Haggis - Ütközések (2004)
Ang Lee - Brokeback Mountain (2005)
Bennett Miller - Capote (2005)
Steven Spielberg - München (2005)


A legjobb filmforgatókönyvek jelölése:

Ütközések (2004) - Paul Haggis, Robert Moresco
Good Night, and Good Luck (2005) - George Clooney, Grant Heslov
Match Point (2005) - Woody Allen
The Squid and the Whale (2005) - Noah Baumbach
Sziriana (2005) - Stephen Gaghan


A legjobb forgatókönyv-adaptációk:

Brokeback Mountain (2005) - Larry McMurtry, Diana Ossana
Capote (2005) - Dan Futterman 
Az elszánt diplomata (2005) - Jeffrey Caine
Erőszakos múlt (2005) - Josh Olson
München (2005) - Tony Kushner, Eric Roth


A legjobb operatőr-jelöltek:

Batman: kezdődik! (2005) - Wally Pfister
Brokeback Mountain (2005) - Rodrigo Prieto
Good Night, and Good Luck (2005) - Robert Elswit
Egy gésa emlékiratai (2005) - Dion Beebe
Az új világ (2005) - Emmanuel Lubezki


A legjobb vágó-jelöltek:

A remény bajnoka (2005) - Daniel P. Hanley, Mike Hill 
Az elszánt diplomata (2005) - Claire Simpson
Ütközések (2004) - Hughes Winborne
München (2005) - Michael Kahn
A nyughatatlan (2005) - Michael McCusker


A leglátványosabb filmek:

Jó éjt, jó szerencsét. (2005) - James D. Bissell, Jan Pascale
Harry Potter és a Tűz Serlege and the Goblet of Fire (2005) - Stuart Craig, Stephanie McMillan
King Kong (2005) - Grant Major, Dan Hennah, Simon Bright
Egy gésa emlékiratai (2005) - John Myhre, Gretchen Rau
Büszkeség és balítélet (2005) - Sarah Greenwood, Katie Spencer


A leglátványosabb jelmez díjára esélyes alkotások:

Charlie és a csokigyár (2005) - Gabriella Pescucci
Egy gésa emlékiratai (2005) - Colleen Atwood
Mrs. Henderson Presents (2005) - Sandy Powell
Büszkeség és balítélet (2005) - Jacqueline Durran
A nyughatatlan (2005) - Arianne Phillips


A legjobb filmzenét komponálók jelölése:

Brokeback Mountain (2005) - Gustavo Santaolalla
Az elszánt diplomata (2005) - Alberto Iglesias
Egy gésa emlékiratai (2005) - John Williams
München (2005) - John Williams
Büszkeség és balítélet (2005) - Dario Marianelli


A legjobb eredeti dalok szerzőinek jelölése:

Hustle & Flow (2005) - Jordan Houston, Cedric Coleman, Paul Beauregard ("It's Hard Out Here For a Pimp")
Ütközések (2004) - Michael Becker, Kathleen York ("In the Deep")
Transamerica (2005) - Dolly Parton ("Travelin' Thru")


A legjobb smink-jelölések:

Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány, és a ruhásszekrény (2005) - Howard Berger, Tami Lane
A remény bajnoka (2005) - David LeRoy Anderson, Lance Anderson
Star Wars III. rész – A sith-ek bosszúja (2005) - Dave Elsey, Annette Miles


A legjobb hang-jelölések:

Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány, és a ruhásszekrény (2005) - Terry Porter, Dean A. Zupancic, Tony Johnson
King Kong (2005) - Christopher Boyes, Michael Semanick, Michael Hedges, Hammond Peek
Egy gésa emlékiratai (2005) - Kevin O'Connell, Greg P. Russell, Rick Kline, John Pritchett
A nyughatatlan (2005) - Paul Massey, Doug Hemphill, Peter F. Kurland
Világok harca (2005) - Andy Nelson, Anna Behlmer, Ron Judkins


A legjobb hangmérnök-jelölések:

King Kong (2005) - Mike Hopkins, Ethan Van der Ryn
Egy gésa emlékiratai (2005) - Wylie Stateman
Világok harca (2005) - Richard King


A legjobb vizuális trükkök jelöltjei:

Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány, és a ruhásszekrény (2005) - Dean Wright, Bill Westenhofer, Jim Berney, Scott Farrar
King Kong (2005) - Joe Letteri, Brian Van't Hul, Christian Rivers, Richard Taylor
Világok harca (2005) - Pablo Helman, Dennis Muren, Randy Dutra, Daniel Sudick


A legjobb animációs filmek jelölése:

A halott menyasszony (2005) - Tim Burton, Mike Johnson 
Vándorló palota (2004) - Hayao Miyazaki
Wallace & Gromit és az elvetemült veteménylény (2005) - Steve Box, Nick Park


A legjobb külföldi filmek jelölése:

Bestia nel cuore, La (2005) - Cristina Comencini (Olaszország)
Joyeux Noël (2005) - Christian Carion (Franciaország)
Mennyország most (2005) - Hany Abu-Assad (Palesztina)
Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel (2005) - Marc Rothemund (Németország)
Tsotsi (2005) - Gavin Hood (Dél Afrika)


A legjobb dokumentumalkotások jelölése:

Darwin rémálma (2004) - Hubert Sauper
Enron: The Smartest Guys in the Room (2005) - Alex Gibney, Jason Kliot
A pingvinek vándorlása (2005) - Luc Jacquet, Yves Darondeau
Gyilkos labda – A kerekesszék harcosai (2005) - Henry Alex Rubin, Dana Adam Shapiro
Street Fight (2005) - Marshall Curry


A legjobb nem-fikciós rövidfilmek jelölése:

God Sleeps in Rwanda (2005) - Kimberlee Acquaro, Stacy Sherman
A Note of Triumph: The Golden Age of Norman Corwin (2005) - Corinne Marrinan, Eric Simonson
The Life of Kevin Carter (2004) - Dan Krauss
Mushroom Club, The (2005) - Steven Okazaki


A legjobb rövidfilmes animációk jelölése:

Badgered (2005) - Sharon Colman
The Moon and the Son (2005) - John Canemaker, Peggy Stern
The Mysterious Geographic Explorations of Jasper Morello (2005) - Anthony Lucas
9 (2005) - Shane Acker
One Man Band (2005) - Mark Andrews, Andrew Jimenez


A legjobb „élőszereplős” rövidfilmek jelölése:

Ausreißer (2004) - Ulrike Grote
Cashback (2004) - Sean Ellis, Lene Bausager
Síðasti bærinn í dalnum (2004) - Rúnar Rúnarsson, Þórir Snær Sigurjónsson
Our Time Is Up (2004) - Rob Pearlstein, Pia Clemente
Six Shooter (2005) - Martin McDonagh






nka emblema 2012