sex hikaye

Szabó Simon esete Michael Hanekével

Élménybeszámoló a ScripTeastről

2012. július 17. - Vodál Vera
Szabó Simon esete Michael Hanekével

Európa egyik legjelentősebb forgatókönyvíróknak létrehozott workshopján, a ScripTeasten immár hatodik alkalommal fejlesztette projektjeiktjét a 12 legjobbnak ítélt közép-kelet európai forgatókönyv írója. A résztvevők közt a szervező Lengyelország forgatókönyvírói vezettek négy projekttel, mi az előkelő második helyen szerepeltünk, három magyar forgatókönyvíró-rendező részvételével.

 Magyar színekben Goda Krisztina, Dettre Gábor és Szabó Simon vett részt a három etapból álló, közel egy éves fejlesztő workshopon, amely egy Lengyel kastélyban indul, a Berlinálén folytatódik, és a cannes-i croisette-en fejeződik be, a köztes időben pedig online konzultációk segítik a forgatókönyvírókat a fejlesztésben.

Goda Krisztina Home Guards című – Divinyi Rékával közösen fejlesztett - filmtervével vett részt a fejlesztő workshopon, amely Czető Bernát László regényének adaptációja, a film producere Kálomista Gábor, gyártója a Megafilm. Goda Krisztina elmondása szerint rengeteg hasznos útmutatást kapott a közel egy éves workshop alatt, és örömmel tapasztalta, hogy „kicsit reflektorfénybe került mindenkinek a scriptje”. A rendezőnő kiemelte azt is, hogy fontos kapcsolatok szövődtek: „külföldön eltűnnek azok a határok, amiket kreál a szakma és a sajtó – itthon valószínűleg soha nem lett volna alkalom összebarátkozni Dettre Gáborral és Szabó Simonnal.”

Szabó Simon Tüzet viszek című – a néhai MMKA által két ízben is támogatott - filmtervével jelentkezett a workshopra, noha a jelentkezés pillanatában már tudta, hogy a film soha nem fog elkészülni. „Nagyon régi ez a terv, húzták, mint a rétestésztát, én meg útközben kiszerettem belőle, viszont ebből a scriptből volt angol verzió, így ezzel jelentkeztem” – indokolta a különös helyzetet Simon. A rendező felfokozott hangulatban tért haza a workshopról, elmondása szerint soha senki nem szentelt még annyi figyelmet a munkájának, mint a ScripTeast szakértői.

„Rengeteget tanultam, a hét napos workshop során a konzulens tanárok dirib-darabra szedték a könyvemet. Iszonyatosan komoly és nagy tudású arcok voltak, minden konzultációt diktafonra vettem és itthon újrahallgattuk a feleségemmel, aki lefordította a homályos részeket.” Szabó Simon azt is megtanulta, hogyan kell közlekedni egy marketen vagy egy produceri reggelin, elmondása szerint olyan élmény volt, „mint amikor először mész be a Szigeten a Nagyszínpad backstage-ébe és csak kapkodod a fejed.” Simont elmondása szerint mindenkivel nagyon közvetlen volt a viszony, alkalma nyílt beszédbe elegyedni például MIchael Haneke-vel is. A rendező új filmtervével kapcsolatban szűkszavúan nyilatkozott, egyelőre csak annyit árult el, hogy új producerével, Petrányi Viktóriával folyamatosan konzultálva dolgozik a könyvön.

Dettre Gábor a cikk születésekor épp jelenlegi lakhelyéről, Brüsszelből tart Szarajevó felé, így ő nem tudott beszámolni tapasztalatairól. a Felhő a Gangesz Felett és további számos tévé-és dokumentumfilmet jegyző rendező Climbing the Mountain (Second life)  című forgatókönyvét fejlesztette a lengyelországi workshopon, amelynek producerei Huszár Viktor Dénes és Pusztai Ferenc. A film X-ről szól, akinek egy Júliai-Alpok-béli hegymászás teljesen felforgatja addigi életét és megkérdőjelez benne minden addig tett erőfeszítés. A rendező jelenleg a Cinelink koprodukciós vásárán prezentálja a filmtervet. A ScripTeast tortáján a hab a Krzysztof Kieslowski-díj, amely a legjobbnak ítélt közép-kelet európai forgatókönyvnek jár, és a hagyományokhoz híven idén is Cannes-ban adtak át május 23-án. A 10 ezer eurós díj idei nyertese a The Apartments című forgatókönyv, Martins Slisans lett filmes munkája, amely a zsűri indoklása szerint ismét bizonyította, hogy az eredetiség, a szokatlan világnézet magára vonja a figyelmet. 

A ScripTeast tanárai-tanácsadói közt olyan nagy formátumú filmesek voltak jelen, mint Lucius Barre, a nemzetközi forgalmazás promóciós guruja; Gabriele Brunnenmeyer, akinek többek közt rengeteg filmes fejlesztő workshop megszervezése fűződik a nevéhez; David Matamoros spanyol író-rendező-producer; Jean-Luc Ormieres filmes oktató, író és producer; Tobias Pausinger, film fesztiválok és forgalmazók állandó konzultánsa, valamint Alexandra Rossi a Paramount Pictures fejlesztési szakértője és Brian Ward angol forgatókönyvíró. 

A ScripTeast az Independent Film Foundation szervezésében, az Európai Unió Media Programja, továbbá a Lengyel Filmintézet, a Lengyel Televízió és az Apple Film Production támogatásával, valamint az Európai Filmakadémia, az ACE program, a Producers Network, a Final Draft, a Film New Europe, és Berlin, Cannes és Karlovy Vary nemzetközi fesztiváljainak együttműködésével jön létre.





nka emblema 2012