Vörös Adél: Korleltár

Rendezői koncepció

Két novellát dolgoztam egybe, az Óbudai ikrek apróhirdetését és a Megöregszünk címűt.
A film egy magányos hős néhány életpillanatát, egyúttal teljes élettörténetét sűríti magába. Izoláltságának ellenpontja maga a történet, hiszen a magány fizikailag sosem valósulhat meg számára – épp ez a főhős belső konfliktusforrása.
A fiatal férfi családjával él együtt, teljesen rámarad súlyosan fogyatékos testvérének – aki testileg egy gyönyörű fiatal nő – gondozása. Ráadásul kénytelen egy szobában lakni vele, az addig talán nem is tudatosult rárakódó terhek, és legfőképp a magány, mint elemi szükséglet folyamatos hiánya a testvérgyilkosságban csúcsosodik ki. A gyilkosság az általam elképzelt képi megjelenítés miatt – a fiú gyengédsége, a finom színvilág – szinte megváltásként, kegyes halálként, önmagán és a másikon való segítségként mutatkozik meg.
A film körülbelül húsz perces. A cselekményt nem kronologikus sorrendben követhetjük nyomon, a gyilkosságot megelőlegező kezdő képsorok után visszaugrunk a múltba – amely az előző két napot jelenti -, majd, immár egy másfajta háttérismerettel, visszatérünk a cselekmény jelenébe, a tó partjára újból. Látványvilága a falusi környezet adta természetesség – fénykép mellékelve -, a minden műviséget nélkülöző egyszerűségre hagyatkozik. Egy ember kényszerű magánykeresését, vándorlásával egyúttal belső útját látjuk. Szűk belső terek, melyeket állandó, valamilyen szempontból a főhős számára mindig zavaró emberi jelenlét tölti ki. Sötét, nyomasztó szobák ezek, amelyből aztán kontrasztként vad, télből tavaszba érkező természetbe érkezik. Itt, egy dús növényzettel övezett tó partján követi el a gyilkosságot, így a halál motívuma mégis az életbe való kiérkezéssel, felszabadulással párosul. Ekkor elhangzik az apróhirdetés az Óbudai ikrekből, az ő szájából, amint írógépkattogás közben egyenesen a kamerába mondja. A kiszólás kulcsfontosságú, mert helyzetének irracionalitása innentől válik egyre erősebbé, és a hotelben történtek szimbolikus értelművé – az újrakezdés lehetetlenségét illusztrálva. Innét kezdetét veszi útja, mely a faluból kifelé, egy sejtelmes erdei ösvényen át vezet. Egészen ki, az elhagyatott panzió-szerű vendégházig – fénykép mellékelve - , ahol a Megöregszünk novella eseményei teszik helyzetét kilátástalanná: magára utaltságát a magány hiábavaló keresésében. A fel-felbukkanó tó kisér(t)ő motívuma egyrészt ritmusában tagolja a történetet, másrészt a sorsszerűség, a végzet vonzása és a szükségszerűen bekövetkezett tragédia visszahatása a főhősre.

Forgatókönyv

1. jelenet
I.kép
1.beállítás: nagytotál, nappal, szikrázó napsütés, egy tó
Lassú zenét hallunk, egy vad növényzettel körbenőtt tavat látunk, a vize feltűnően csendes.

2. jelenet
I.kép
1.beállítás: kistotál, hajnali, szürke fény szűrődik be, egyébként félhomály van.
Egy alacsony plafonú ház bejárati ajtaja belülről, félig nyitva, de csak annyira, hogy ne lássuk a kívül lévő alakot. Az ajtó lassan, nehézkesen becsukódik.

3. jelenet
I. kép.
1.beállítás: kistotál, stabil kameraállás, egy falu szélén egy erdei ösvény
Hajnali fényben fiatal férfi egy keskeny ösvényen halad lassan előre, hátulról látjuk, amint egy látszólag eszméletlen hosszú hajú lányt visz az ölében, aki fehér, gyűrött ruhát, talán hálóinget visel.
Lassan távolodik tőlünk, de nem addig látjuk, hogy egészen elveszne a messzeségben.

4. jelenet
I. kép.
1.beállítás: félközeli, nappal,egy tó partján, kb. 45 fokos szögben ferdén felülről
Az előbbi fiú a kamerába néz, kicsit felfelé, háta mögött, lejjebb, egy mélyzöld színű tavat látunk. A kép elhomályosodik.

5. jelenet
I .kép
1. beállítás: kistotál, éjszaka, sötét, szűk szoba, csak a velünk szemközti ablakból szűrődik be fény.
Az első másodpercekben kivehetetlenül homályos kép lassan kiélesedik. Két, a szoba szélein elhelyezkedő ágyon két alak fekszik, a bal oldalin a lány, a másikon a fiú. A lány nehéz légzése teljesen betölti a teret. A fiú felé fordítja a fejét.


2. beállítás: közeli
A fiú arcát megvilágítja a kintről jövő fény, szeme nyitva, elgondolkozva, megtört tekintettel néz ugyanarra.

3. beállítás: közeli, az ágyról lelógó női kéz, egy másik kéz érte nyúl és mi követjük, amint lassan felteszi az ágyra, a lány testére.

6. jelenet: ugyanaz, mint az 1. jelenet.

7. jelenet
I. kép
1. beállítás: kistotál, nappal, a már látott bejárati ajtó.
Szélesre tárt ajtón lép be a főhős, fáradtnak tűnik, a kamera felé indul, amerikai plánig, ekkor a gép követni kezdi. Körbejár a szobában, majd kinyit egy ajtót, benéz. A háta mögül látjuk, hogy az éjszakai szoba az, ahol a lány ugyanott, ugyanolyan mozdulatlanul fekszik. A fiú sóhajtva visszafordul a kamera felé, amikor jelentéktelen, elmosódó párbeszédet hallunk a háttérből, feltehetően a szülők hangját. Továbbra is a fiút látjuk, amikor az anya hozzászól.
Anya: Megetetted?
Fiú (nagyon halkan): Még nem.
Dacosan néz rájuk, zavart csend, majd hirtelen megmozdul az ajtóból, ahol a párbeszéd alatt eddig mereven állt, és elmegy. Nem követjük, az ajtóból ugyanazt a képet látjuk: a fekvő lányt a szobában. Bejutunk a szobába, ekkor a lány a kamera felé fordítja a fejét, zavaró lassúsággal.

8. jelenet
I. kép
1. beállítás: kistotál, ugyanaz a szoba, éjjel.
Lásd 5. Jelenet, I. kép, 1. Beállítás. Ugyanaz játszódik le. Kép elhomályosodik.

9. jelenet
I. kép
1. beállítás: kistotál, ugyanaz a kameraállás, mint a 4. Jelenetben.
Az előbb homályos kép lassan kiélesedik, a fiút látjuk, aki lassan, gyengéden beleengedi a karjaiban tartott lányt a vízbe. A lány teste szinte élettelenül ernyedt. Hosszan nézik egymást, addig látjuk a lányt, amíg már a haja is a vízben van, csak az arca nem, végtelen bizalommal néz a másikra. Ekkor eltávolodunk tőlük, felfelé, a tó másik partján a panoráma látszik csak. Lassan a fiút is meglátjuk, de csak az arcát, egész közelről, ahogy feláll, és belenéz a kamerába. Beszélni kezd, lassan, tagoltan és szinte vérfagyasztó nyugalommal. Ezalatt írógépkattogást hallunk.
Fiú: Normális megjelenésű, átlagos gondolkodású, sokat csalódott fiatalember testvére elvesztése után olyan fiatal lány ismeretségét keresi, aki szokványos érzelmeit szokványos érzelmekkel viszonozná.

10. jelenet
I. kép
1. beállítás: nagytotál, nappal, erdei ösvény, dús növényzetű természeti környezet
A fiút hátulról látjuk és követjük, amint felszabadultan lépked, útja gyönyörű helyek mellett vezet el, például…
II. kép: … egy elhagyott, régi, borostyánnal benőtt temető mellett. Végül eljut egy…
III: kép: ... hatalmas, elhanyagolt, villaszerű házig. Már közelebbről látjuk, amint hosszan felnéz rá, majd bemegy a kerítéskapun és az ajtón. Határozottan, körül sem nézve felmegy egy lépcsőn és benyit egy szobába. A nyitott ajtónál hátrahőköl. Válla felett a saját szobájára berendezésében kísértetiesen hasonlító helység látszik. Belép.

11. jelenet
I. kép. Kistotál, a szoba.
1. beállítás: Leül a ’saját’, jobb oldali ágyára. Kigombolja ingét. Ajtónyikorgást hallunk, ekkor rémülten felkapja a fejét és döbbent arccal az ajtó – a kamera – felé néz.
2. beállítás: Egy semleges, barnás színű ruhába öltözött férfi lép be, egy szó nélkül az ajtón, majd őt követi egy másik, szinte ugyanolya társa, elindulnak befelé, szótlanul, majd egyre több ember lép a szobába, megállás nélkül.
3. beállítás: közeli, a fiú arca.
Rémülettől elkerekedő szemmel néz, arca eltorzul.
4. beállítás: Felülről látjuk a szobát, ahol a beáramló embertömeg egy irányba, az ágyon összekuporodva, szinte apróvá zsugorodott fiú ül.
5. beállítás: szuperközeli, a fiú szemei.
Teljes csend van, csak a fiú egyre gyorsuló légzését hallani, pupillái kitágulnak a rettenettől.

12. jelenet
Ugyanaz, mint az 1. Jelenet.