A föld szeretője: A manufaktúra szerelmesei

Kritika Pozsgai Zsolt filmjéről

Legelőször is a legnagyobb probléma az, hogy a forgatónyvíró-rendező Pozsgai Zsolt nemes egyszerűséggel úgy gondolta, hogy Zsolnay Vilmos élete nem elég izgalmas ahhoz, hogy filmet lehessen forgatni belőle. Talán már itt le kellett volna tenni a filmkészítésről, de nem így történt. A direktor ugyanis megtalálta Dénes Gizella: A csodálatos fazekas című életrajzi-szerelmi lektűrjét, amelyben elég szabadon értelmezi a gyáros életét. Praktikus megoldás ez, hiszen legalább nem kellett költeni nagyszabású díszletekre, átmaszkolt tájképekre és meg lehetett spórolni egy esetleges gyárépítési totálképet is. Elég néhány XIX. századi lakásbelső, pár pécsi Zsolnay-nevezetesség, nyúlfarknyi külsők a helyi Király utcáról, meg két kopott kemence és máris megvan egy száz perces film látványa.

 

Természetesen nem vitatom, lehet így is filmet csinálni – láttuk már ezt a szegénységet a Honfoglalásban is – csak éppen a szappanoperákon szocializálódott nyugdíjasok kivételével elképzelhető, hogy kevés embernek a gyomra fogja ezt bevenni.

Maga a sztori a Zsolnay család kisebb ruhakereskedéséből indul ki. Apa és két fia viszik a vállalkozást. Tamás (Görög László) folyton terveket sző és valósít meg, amíg ki nem vándorol a tengerentúlra, Vilmosról (Őze Áron) pedig kiderül, hogy ügyesebb kereskedő, mint festő. Amikor testvére edénygyára is az övé lesz, vállalkozásba kezd, porcelánt akar gyártani. A misztikum kedvéért a film különböző pontjaiban felbukkanó Benedito Luccalli (Kézdy György) olasz mestertől kapja a jó tanácsokat és a titkos receptet egy egyedülálló porcelán megalkotására. A manufaktúra alapításával párhuzamosan egy szerelmi szál is kibontakozik, először a helybeli képviselő lányával, a nem túl szép Borbálával (Taksony Szilvia), akit aztán faképnél hagy az átutazóban lévő Teréz szerelméért. Emiatt persze egy bosszúálló-szál kerül bele a filmbe, majd a szerelmi beteljesülés után egy újabb apa-fia konfliktus megoldásával lesz elfoglalva a dramaturgia.

Pozsgainak és alkotótársainak az eredeti költségvetés negyedéből kellett leforgatniuk az anyagot. Romantikus kosztümös filmet akartak csinálni, kerülve a hitelesség minden látszatát. Nem is igazából az a baj, hogy irodalmi alapból írták meg a forgatókönyvet, hanem, hogy színvonalában nem léptek ki egy közepesebb „Váratlan utazás” epizód kereteiből.

A konfliktusok elcsépeltek, melodrámai közhelyeket sorakoztatnak fel. A képi világ statikus felvételekből, agyon világított belsőkből áll, ráadásul sokszor becsúszik több oda nem illő dolog is. A zenehasználat sablonos és harsány. A dramaturgia unalmasan vonatott, ráadásul a párbeszédek is néhol papírízűen irodalmiasak. Őze Áron Zsolnay Vilmosként, Koncz Gábor Zsolnay apjaként, Auksz Éva Terézként ritkán szerepeltett színészek, kár, hogy Pozsgai színpadias színészvezetésében sokszor erőltetett, túljátszott kifejezéseket mutatnak.

A föld szeretőjének szándéka, nevezetesen, hogy emléket állítson Zsolnay Vilmosnak dicséretes kezdeményezés. Kár, hogy a forgatókönyvet előnytelenül faragták le annak érdekében, hogy megvalósulhasson ez a mozi. Aminek legnagyobb baja, hogy semmiképpen sem lehet mozinak nevezni. De sajnos tévéfilmnek sem. A magyar televíziós műveknek nagy hagyománya volt a kosztümös, romantikus alkotásokban. Azok mégis dramaturgiájukban finom rezdülésekkel tudták lekenyerezni az akkori közönséget, ráadásul a markáns színészi jelenlét volt minden lelkük. Ez a Pozsgai filmnek csak részben sikerült, pedig a lehetőség megvolt mind a történelmi, mind az irodalmi alapanyagban. Semmit nem tudunk meg Zsolnay-jelentőségéről, elterjedtségéről, a XIX. századi Magyarországról. Pedig valószínűleg (a pécsiek kivételével) csak idősebbek tudják, ki is volt az a Zsolnay Vilmos. A fiatalabbak azonban ebből a filmből sem fogják megtudni ki volt és hogyan élt a méltán híres pécsi kézműves. Ebből a szempontból azonban PR-kampányfilmként is kudarc A föld szeretője.