"A megvalósítás időszaka kezdődik" - Interjú Hartai Lászlóval

Mozgókép- és Médiaoktatás

Hartai László 1984-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán. 1986-1994 között mozgókép és média tárgyban kísérleti oktatást folytat a törökbálinti általános és középiskolában. 1994 óta tanít az ELTE BTK filmtörténet, filmelmélet és pedagógia programjában, majd szakán. 1997-től mozgókép- és médiatanár-továbbképző kurzusokat tart, az MKM majd OM mozgóképoktatás közoktatási integrációs programjának szakmai vezetője, valamint NAT, kerettantervi ill. érettségi tantervi bizottságok vezetője. 2000-től pedig a Magyar Mozgókép és Médiaoktatási Egyesület elnöke. Muhi Klárával közösen ő írta a Mozgóképkultúra és médiaismeret című tankönyvet.


filmhu: Hogyan alakult az elmúlt években a mozgókép- és médiaoktatás története?

Hartai László: Egy iskolai tárgy nem egyik napról a másikra kerül be a tanórák világába. Hosszú történetről van szó, amely akár Balázs Bélától is eredeztethető. 1962-ben - először kísérleti, majd szabályozott keretek között – a gimnáziumi tanterv világába beépült a filmesztétika: évente 4 magyar órát kellett a filmre „fordítani”. Bölcs István készített az órákhoz munkáltató füzetet. Ebben az időben évente néhány kitüntetett alkalommal nagy létszámú iskolai mozilátogatásokat tettek kötelezővé, melyek arra ugyan nem mindig voltak alkalmasak, hogy a filmet megszeretessék a diákokkal, de felejthetetlen bulit jelentettek, amelyek valahogyan mégiscsak a filmhez kapcsolódtak.

filmhu: Mi lett később a filmesztétika sorsa?

H. L.: Nem lehetett reális jövője, több okból sem. Egyrészt a magyartanárok erre nem voltak kiképezve, emiatt többnyire a filmet is úgy tanították, mint az irodalmat, és nem mint egy sajátos közlésmódot, kifejezési formát. Másrészt a film a 60-as években rendkívül fontos szerepet játszott a közép-európai kulturális térben – csakúgy, mint a világon sok helyen ebben az időben. A televízió elterjedésével és az életmódra gyakorolt hatásával is összefüggésben, a film kulturális jelentősége később erősen módosult. A hazai televíziózás megjelenését követő legalább másfél évtizedben az emberek még inkább moziban néztek mozgóképet, mint televízión. Minden településen, sőt az iskolákban is volt 16 mm-es vetítési lehetőség. Egészen más közeg volt ez, mint a mai. Ennek változásával szükségszerűen kikopott az egyébként kötelező filmesztétika óra is a magyarórák keretéből.

filmhu: Hogyan jutott mégis vissza a mozgókép az iskolapadba?

H. L.: A 80-as évek elejétől erodálódott a szigorú oktatásirányítási gyakorlat és ez lehetővé tette, hogy sokan, akik máshogy gondolkodtak az iskoláról különböző pedagógiai, iskola- és tantárgykísérleteket indítsanak. A rendszerváltás azután felerősítette ezeket a folyamatokat.

Ebben a változó légkörben lehetett olyan emberekkel találkozni, akik különböző utakon ugyan, de film- illetve videó- vagy médiaoktatással kezdtek foglalkozni. Voltak, akik túlélték azt a húsz évet ’70-től ’90-ig, amikor a filmesztétika eljelentéktelenedett az iskolákban. Ők a korábbi vonalat képviselték. Mások megpróbálták ezt újragondolni, megreformálni. A Szent László Gimnáziumban például máig működik egy nagy hatású, karizmatikus tanárember: Papp László, aki a 80-as évek vége felé az iskola engedélyével beindított egy négyéves, intenzív médiakurzust, amely valójában gyakorlati oktatáson alapuló szakképzés. Sokan a mai napig ezért a kurzusért - vagy nevezzük inkább fakultációnak - jelentkeznek ebbe a gimibe. Ennek például semmi köze sem volt a korábbi filmesztétikához.

A 90-es évek elején tehát markánsan eltérő véleményt képviselő, más és más felkészültségű emberek találkoztak, különböző tanórai tapasztalatokkal. Annak is fontos szerepe volt, hogy megalakult (akkori nevén) a Magyar Mozgókép Alapítvány (MMA), amelyben a ma is szinte változatlan összetétellel működő 4K Kuratórium fontosnak találta a filmoktatás kérdését. Ők is írtak ki pályázatokat, melyek az első években nem lebecsülendő ösztöndíjas lehetőségeket biztosítottak szakemberek találkozására, munkacsoportok alakítására, illetve annak feltárására, hogy kik azok az országban, akiknek a szavára érdemes odafigyelni a mozgókép és médiaoktatás ügyében.

’95-ben Szombathelyen rendeztünk egy országos konferenciát, ahol a kritikusi szakma és az egyetemi-főiskolai szféra képviselői is jelen voltak. Ez a kör legitimálta azt a koncepciót, amelynek az alapján, az akkor megjelenő, és ’96-tól hatályos Nemzeti Alaptanterv megfogalmazta a mozgókép- és médiaismeret tematikáját. Meghatározta egy új iskolai terület képességfejlesztési feladatait és meghúzta műveltségtartalmának kontúrjait. Mindez alapjában tért el a hagyományos filmesztétikai megközelítésétől: a médiaismerettel együtt a mozgóképről való gondolkodás az iskolai rendszerrel és a magyar tanügyi hagyományokkal is nagyjából összeilleszthetőnek bizonyult.

’95 óta azon dolgozunk, hogy a mintegy 4 és fél ezer alap-és középfokú oktatási intézményt számláló reguláris iskolarendszerben a mozgóképkultúra és médiaismeret el tudjon indulni. Méghozzá úgy, hogy képzett tanárok oktassák, méltó keretek között, valamint hogy a mindenkori oktatásügyi kormányzat felismerje a tárgy oktatási és társadalmi jelentőségét.

filmhu: Ezek szerint tehát most érett meg a helyzet arra, hogy egy újabb lépcsőt haladjunk  a folyamatban?

H. L.: Három időszakra osztható ezt a történet is. Most az első, közvetlenül a jelenhez vezető 15 éves szakaszon vagyunk túl. A kurzuskeretben történő tanárképzés zajlik már évek óta, ez év őszétől (azt követően évente) pedig mintegy 400 gyakorló pedagógus ül be az iskolapadba, hogy megszerezze a szükséges szakmai felkészültséget a tárgy oktatáshoz. Az előttünk álló tíz évben a már pályán lévő tanárok tapasztalatai is megjelennek a tárgy curriculumában, tíz év múlva pedig már csak mozgókép/média diplomás pedagógus taníthatja majd a tárgyat, amely 2013-14-től ugyanolyan szerves része lesz az oktatásnak, mint a matek vagy a történelem. E pillanatban minden „kellék” rendelkezésre áll: tankönyvek, segédletek, videóanyagok -, s nagy örömünkre a művek többsége is elérhető már, nem úgy, mint tíz évvel ezelőtt.

filmhu: Technikailag az iskolák készen állnak a szeptemberi kezdésre?

H. L.: Ebben a tíz évben komoly technikai fejlesztés, eszközberuházás remélhető, ha sikerül a forrásokat beindítani. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium segítsége ebben nélkülözhetetlen lesz, de a helyi kábeltévék, a mozik, a művelődési házak részvételére is számítunk. Az iskolát a helyi médiatérben kell elhelyezni. Ehhez persze sok központi pénzre is szükség lesz, amely a helyi pénzeket kicsalogathatja a fenntartók zsebéből. Ma már kész programtervek vannak erre vonatkozóan. Most következik a megvalósítás időszaka.

filmhu:Ez a folyamat mennyire zajlik párhuzamosan és összehangolva a filmtörvény megszületésével, melynek szintén mostanában van a beérési stádiuma?

H. L.: A filmtörvény tervezete a mozgóképkultúra és médiaismeret oktatásáról sajnos tudomást sem vesz. Filmes és „oktatásügyéri” identitásom miatt is minden lehetséges filmes fórumon, ahol értelme látszik, megpróbálom szóba hozni ezt a kérdést, részben mint a Magyar Rendezők Céhének (MRC) vezetőségi tagja, részben mint a Magyar Mozgókép és Médiaoktatási Egyesület Elnöke – de a dolog a filmkészítők közül nemigen érintett meg ez idáig senkit. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a filmszakma teljes érdektelenségét mutatta a téma iránt. Azt hiszem a Filmművész Szövetség vagy a Játékfilm Szakosztály vezetése – nota bene az MMKA főkuratóriuma - nem is érti a dolog jelentőségét, eszébe sem jut napirendre tűzni, megismerkedni a tényekkel, legalább „menetközben” felszállni a hajóra, pedig voltaképpen arról van szó, hogy a magyar film visszaszerzi-e a közönségét vagy sem.

filmhu:Hogyan segíthet az iskola abban, hogy a gyerekek a magyar (vagy az európai) film közönségévé váljanak?

H. L.: Angliában tizenöt éve egy Film Education nevű cég az éppen gyártásban álló filmekről is készít az oktatásban használható füzeteket, cd-rom melléklettel és ingyen terjeszti sokezer iskolában. A produkcióknak ez megéri még úgy is, hogy nem szólhatnak bele abba, hogy mi kerül az anyagba. Tudják, hogy mekkora sansz, ha tanórai keretek között az ő filmjükről esik szó. Mozgóképről, annak kultúrájáról, tradíciójáról, jelenéről. Ezeken az órákon vagy délután a gyerekek anyagokat is fognak készíteni: nem azért, hogy filmesek legyenek, hanem mert egy közlésmód elsajátítását gyakorolni kell, ahogyan az olvasás mellett szükséges fejleszteni az íráskészséget, a fogalmazást. Nem elég beszélni a filmművészet remekeiről vagy a kultfilmekről és a multiplex-sikerekről sem: az iskolai mozgókép- és médiaismeret oktatás elválaszthatatlan része a mozgóképekkel való „babrálás”, a kreatív írás. Évek óta rendezünk országos tanulmányi versenyeket, ahol az első lépcsőben éppen ilyen feladatokat kell megoldaniuk a diákoknak.

Nem csupán elméletből és főként nem filmtörténetből áll tehát a képzés, a szakma azonban ezt nemigen veszi észre, pedig – ha máskor nem – az utolsó Filmszemle zárónapján éppenséggel miniszterek részvételével rendeztünk a mozgókép és médiaismeret bevezetéséről sajtótájékoztatót.

filmhu:Mi lehet az oka annak, hogy a szakma saját területének oktatása iránt ilyen fokú érdektelenséget mutat?

H. L.: A filmszakma túlságosan befelé forduló, azzal van elfoglalva, hogy a politikából hogyan lehet kipréselni a filmtörvényt és a pénzeket, csak a következő pályázatig, a kuratóriumok összetételéig - a saját következő filmjéig hajlandó ellátni. Gyanítom, hogy arról is csak azok tudnak, hogy az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakára 30 helyre évente 500-an jelentkeznek, akiknek éppen ide igyekszik a gyereke. Minden cseppet is tájékozott filmes tudja, hogy a francia újhullámnak az egyik meghatározó gyökere a filmtörténet és a filmtörténeti hagyomány ismerete, az ahhoz való viszony volt. A Cahiers du Cinema generációja volt az. Olyan generáció, aki már rálátott a megelőző 60 év filmtörténetére. A mai magyar film közép- vagy idősebb nemzedéke ezen az emlőn nőtt fel. Mégse jut eszébe senkinek, hogy miféle lökést adhat a holnap filmkészítőinek, hogy értelmes módon ráláthatnak a film, a televízió, a média történetére. Azzal van elfoglalva mindenki, hogy a mai srácok milyen empátiával kezelik a dv kamerát, ami persze elég fontos, lásd Astruc - de a lényeg mégiscsak az, hogy mit akarnak belevágni a képünkbe, és ahhoz van-e valamiféle saját formanyelvük. Na ez a formanyelv-ügy, ez ma már nem megy előzmények nélkül.

filmhu:Mik azok a legfontosabb alapelvek, amelyeknek mentén ez az állandó naprakészséget igénylő témakör beilleszthető az iskolai oktatásba?

H. L.: Ezért volt szükség az elmúlt 15 évre, mivel a feladatunk az, hogy ezzel a programmal több ezer tanárt meg tudjunk szólítani, akiknek el kell dönteniük, hogy a két csöngetés közötti időben mi történjen a „mozgókép- és médiaismeret” című tanórán. Úgy legyen iskolaszerű módon megfogalmazva a „tananyag”, hogy egyúttal ez az „iskolaszerűség” ne eredményezze a mozgókép- és médiaoktatás kudarcát. A tanterv sok mindent meghatároz. Egyfelől tematizálás: azon témák megjelölése, melyeket érinteni kell vagy lehet. A kötelező és a választható tananyagok kérdésében is dönteni kell, hiszen a tömegoktatásban alapvető, hogy lakóhelyétől és tanárától függetlenül mindenki megkaphassa ugyanazt az alapszolgáltatást, másfelől azonban a képzés ne legyen uniformizált. A rendelkezésre álló idő pedig pokolian kevés.

Döntő a módszertan, vagyis hogy a megjelölt témákkal mit kell, mit lehet csinálni. A tankönyv önmagában kevés, hiszen rosszak lesznek az órák, ha tanárok nem kapnak olyan módszereket, eljárási lehetőségeket, tevékenységi formákat, amelyek egyrészt figyelembe veszik az iskolai realitást, de feszítik, lazítják, tágítják is azt. Úgy gondoljuk, hogy jelenleg ezek a problémák - javaslati szinten legalábbis - kezelve vannak.

Nem terheljük a tanárokat, sem a diákokat kötelező filmek előírásával. Létezik egy nagyon bőséges lista, amely kb. 150 művet tartalmaz. Ez mintegy nyolc-tízszeresen haladja meg azt a lehetőséget, amelyet egy iskolában filmvetítéssel átlagosan el lehet érni. A tanároknak tehát tudniuk kell választani. Ugyanakkor ez a lista is befejeződik a ’80-’90-es éveknél, és a kortárs filmet nem érinti, de nem azért, mert nem tananyag, hanem mert 1998-ban nem lehet megmondani a tanárnak, hogy 2003-ban a kortárs film ügyében neki mi a dolga a tanórán. Ez folyamatos tanulást és felkészülést kíván az oktatóktól. A következő években alighanem érdemes lesz elővenni például a Hukklét, a Szép napokat az órákon, vagy Jancsó Miklós új filmjeit, összehasonlítva például a Szegénylegényekkel, de az ilyesmire minden tanárnak magának kell ráéreznie, nincs a választáson rajta a filmtörténeti kánon pecsétje.

filmhu:Hogyan alakul majd a következő években a tantárgy bevezetése?

H. L.: Idén a gimnáziumok felső két évfolyamában indul el a képzés, 2004-től pedig a 8. osztályban is. Remélhetőleg ez a rendszer 2-3 éven belül meg fog változni. Eddig nem sikerült kiharcolnunk, hogy 3 vagy még inkább 4 éves képzésben jelenjen meg a tárgy a gimnáziumi oktatásban. A legértékesebb a 2. és 3. évfolyam volna, míg az utolsó évben azoknak kellene már csak tanulnia, akik érettségizni szeretnének belőle.

filmhu:Milyen követelményeket kell teljesíteni az érettségi vizsgán?

H. L.: Nagyon komoly követelmények vannak, melyek 2005-től, a kétszintű érettségi bevezetésétől lépnek majd életbe. Az emelt szintű érettségihez például az utolsó évben egy esszéjellegű dolgozatot kell írni: ez a feltétele a vizsgán való részvételnek, melynek lesz írásbeli és szóbeli része is. A diákok számára komoly vállalást jelent majd az emelt szintű érettségi. Azok számára dolgoztuk ki, akik ebben a tárgykörben szeretnének egyetemre menni. A jövőben a felvételi – ha lesz egyáltalában - már nem lesz olyan meghatározó, mint eddig. Erről persze újabb beszélgetést lehetne kezdeni, de akit érdekel a téma, az Oktatási Minisztérium honlapján megtalálja azokat a dokumentumokat – így a mozgókép és médiaismeret érettségi követelményrendszerét is - amely ezeket a kérdéseket tárgyalja.