A profi forgatókönyvírás forrásai

Sources2 workshop

Ösztönző, kiemelkedő erőforrások a kreatív európai forgatókönyvírás érdekében – magyarul nem hangzik túl jól, de angolul a kezdőbetűk kiadják a Sources (források) szót (Stimulating Outstanding Resources for Creative European Screenwriting). Először rendezték meg hazánkban az Európai Unió Media programjának első számú forgatókönyv-fejlesztői tréningjét, a nagy múltú és fényes eredményekkel büszkélkedő Sources2 workshopot. A szervezők szerint a jövő még több bizakodásra ad okot.

Szabó István, mint meghívott előadó fotó: Anne Ebner

A Normafa nyugalma és friss levegője szolgáltatott inspirációt a sorrendben 24-dik Sources összejövetel 13 résztvevője, három forgatókönyv-tanácsadója és természetesen a meghívott vendégelőadók számára április első hetében Budapesten. Mivel a szervezők különösen szívesen látják a programnak helyet adó ország forgatókönyvíróit az egyes szemináriumokon, idén először egyszerre három magyar író is felkaptathatott a hegyre, hogy közösen fejlessze filmötletét Európa más tájairól érkezett kollégáival.

A Sources2 workshop évente három alkalommal kerül megrendezésre, minden alkalommal más és más európai városban. A program megrendezésének lehetősége presztízs az adott ország filmszakmájának, így mindig helyi szakminisztériumok, alapítványok, filmes szervezetek támogatásával valósul meg. A budapesti találkozó a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Filmunió – Media Desk támogatásával jöhetett létre.

Marion Gompper, a Sources2 programigazgatója elmondta, hogy a Sources 1992-ben az első össz-európai kezdeményezés volt a kontinens filmíró szakmájának felvirágoztatására. Akkor még, egészen 1996-ig Amszterdamban volt a bázisa, majd áthelyeződött Berlinbe (innen a megkülönböztetésül szolgáló 2-es jelölés), ahol a mai napig székel az intézmény bizottsága. A kurzus koncepciója annyira sikeresnek bizonyult, hogy számos intézmény indított azóta hasonló kezdeményezéseket az európai forgatókönyvírói szakma helyzetének fellendítésére. A módszertan sikere pedig arra ihlette a szervezőket, hogy egy új vállalkozás keretében magát a metodológiát is tanítsák egy évente megrendezett, intenzív kurzuson jövőbeni mentorok, dramaturgok számára.

2000 óta a program része nem csak a nagyjátékfilmes forgatókönyvírás, de helyet kapott a kreatív dokumentumfilm fejlesztés is. Budapesten hat dokumentumfilmes szakember fejlesztette ötletét két tanácsadó, David Wingate és a Sources kezdeményezést útjára indító, a program igazgatójaként dolgozó holland Rolf Orthel felügyelete alatt. A kreatív dokumentumfilm növekvő népszerűségű műfaj, mozikban is bemutatható, minimum egyórás filmtípust takar.

Miután a Sources2 program kimondott célja, hogy visszahódítsa a szélesebb európai közönséget az európai filmekhez, adja magát a kérdés, hogy vajon mivel lehet ezt elérni? Marion szerint egyszerű a válasz. Minden beadott pályázaton a történet eredetiségét kérik számon elsősorban. Nagyon fontos aztán az egyéni hang, a sajátos látásmód, és hogy a történet érthető legyen univerzális szinten is. Marion fontosnak tarja leszögezni, hogy nem egy bizonyos módszer szerint folyik az oktatás, nem tanítanak eszközöket, fogásokat, nincsenek guruk, akik megmondják, hogy mit, hogyan kell írni. Nem mintákban, sémákban gondolkodnak, hanem minden egyes résztvevő munkáját egyéni módon közelítik meg. Az európai film ugyanis hagyományosan nem sémák szerint készül – a kulcsszó az eredetiség.

A Sources2 csapata fotó: Anne Ebner

A Sources program szakembereket céloz meg. Egy olyan felsőfokú kurzus, ahol kész ténynek veszik, hogy a jelentkezők gyakorlott forgatókönyvírók több-kevesebb tapasztalattal. Így nem vesződnek a dramaturgia alapjainak tanításával. Egy évben három egyhetes Sources2 szeminárium zajlik. Az egy hét nagyobbrészt intenzív csoportmunkával telik. Ahogy Marion fogalmaz, a résztvevők máris egyfajta kis európai közönségként funkcionálnak egymás részére, hiszen mindenki hozzászól a többiek ötletéhez, egymást segítve folyik az ötlet továbbfejlesztése.

A módszer roppant sikeres. Marion büszkén mutat rá, hogy a program elindítása óta 50 film készült, aminek stáblistája végén a felirat hirdeti: „A Sources 2, az Európai Közösség MEDIA programja által támogatott kezdeményezés keretében fejlesztve”. Ezek egyike az Esztergályos Krisztina által írt A miskolci boniésklájd, aminek forgatókönyvén 2002-ben dolgozott a szerző a Sources2 programban. További kilenc Sources2 film előkészítési fázisban van idén.

A szemináriumokon való részvételre bátorítják a forgatókönyvön dolgozó esetleges producereket, rendezőket is, hiszen nekik is döntő szavuk van a kreatív folyamatban. A képzés a profiknak is nagyon fontos – teszi hozzá Marion. Az írás magányos folyamat, és igazán frissítő lehet, ha hasonlóan gondolkodó profiktól kap visszajelzést a szerző. A Sources program egyik alapköve tehát a visszacsatolás, de ezen felül a kapcsolatok építése is kiemelt szerepet kap. A szervezők reményei szerint az európai filmes szakemberek hálózata bővül, üzleti és munkakapcsolatai terjednek a programban való részvételen keresztül.

Egy magyar ötlet fejlődése

Szászi Zsuzsi számára jókor jött a budapesti Sources2. A fiatal budapesti író-dramaturg a Karinthy Márton bestsellere alapján készülő Ördöggörcs fejlesztése során elakadt, így az egyhetes intenzív foglalkozás az anyaggal, a pályatársak és a profi tanácsadó véleménye igen sokat jelent számára. Miután Zsuzsi természetszerűleg nemzetközi közönség érdeklődésére számot tartó produkciót szeretne a sikerkönyv adaptációjából, a workshop össz-európai perspektívája számára különösen kedvező.

A foglalkozások során, ahogy fogalmazott, gyakorlatilag a résztvevők „dramaturgkodnak” egymásnak, azaz tanácsokkal segítik a könyv fejlesztését. A Sources2-re Zsuzsi az Ördöggörcs treatmentjével jelentkezett, és a szemináriumsorozat egy hete alatt eljutott oda, hogy teljesen más elképzelései vannak az anyaggal kapcsolatban ahhoz képest, mint amikor ideérkezett. Hogy tartja-e magát ezekhez az elképzelésekhez, vagy visszakanyarodik a kiindulóponthoz, azt még nem tudja megmondani, de ebből is látszik, hogy az állóvíz felkavarására a workshop remekül alkalmas volt.

Zsuzsi számára érdekes felfedezés volt, mikor a többi résztvevő azzal szembesítette, hogy szerintük nem szereti eléggé saját történetének főhősét. Ezért az egyik feladat számára az volt, hogy egyes szám első személyben mesélje el a történet egy kulcsjelenetét a főhős szerepébe bújva. A tanár hasonló módon „provokálta” ki a kreatív hozzáállást az összes írótól, mindenkire egyéni módszert alkalmazva.

Kemény Ildikó a Thought Gang nehézségeiről mesél fotó: Anne Ebner

A Sources2 találkozók nem pusztán a tréningről és csapatmunkáról szólnak, ugyanígy részei az inspiráló és szakmai jellegű előadások is sikeres filmes szakemberektől, akik jobbára a workshopnak épp helyet adó ország szülöttei. A budapesti alkalom magyar előadói Szabó István, Esztergályos Krisztina és Kemény Ildikó voltak.

Kemény Ildikó Londonban élő, magyar származású producer izgalmas és tanulságos előadását hallgattam meg a Sources2 nyílt napján, melyben legutóbbi nagyszabású produceri munkájának hátteréről mesélt. Fischer Tibor The Thought Gang című könyvének megfilmesítéséről van szó, egy nagy költségvetésű pán-európai produkcióról, aminek forgatása a tervek szerint idén ősszel kezdődik. A költségvetés tetemes részét brit cégek és filmes források adják, de más európai befektetők is szerepet vállaltak.

Ildikó mesélt a kezdeti nehézségekről, a Miramax és más filmes nagyágyúkkal való versenyről az opcióért és a könyv jogainak megszerzéséért. A forgatókönyv első változata nem nyerte el sem az ő, sem a potenciális befektetők tetszését, miután egyszerű bankrablós thrillerré változtatta a több rétegű, filozofikus hangvételű, egyben komikus hatású sztorit. Az újabb változatot Ildikó férje írta át, majd sikerült egy neves rendezővel megegyezni, és vele fejleszteni tovább a könyvet hosszú hónapokon keresztül.

Amikor mindenki elégedett volt a forgatókönyv minőségével, a rendezőt elcsábította egy nagy stúdió. A fejlesztés leállt a rendező visszatértéig, ám amikor újra kezdhettek volna, a direktort ismét elszólították. Felmerült a kérdés, vajon érdemes-e várni az illetőre, bármekkora név, bármilyen közeli barát is, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ő volt az, aki hosszú időn keresztül foglalkozott a történettel, vagyis nem lehet csak úgy egyszerűen leváltani. Ez a hosszas késéseket jelentő közjáték csak egyike az ilyen volumenű produkciók elkészítését rutinszerűen kísérő problémáknak, amikről a londoni producer mesélt a Thought Gang kapcsán.

Az előadás után röviden arról faggattam, hogy producerként milyen szinten kell belelátnia a forgatókönyvírás folyamatába. Ahogy rámutatott, külföldön egész másképp működik ez, mint itthon. Kint már a producerek képzése során nagy hangsúlyt kap a forgatókönyvíróval való együttműködés. Miután Magyarországon még nagy hagyománya van az auteur teóriának, azaz a szerzői filmek dominálnak, a rendezők döntően maguk írják a filmjeiket, és hagyományosan nagyon ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez. Kemény Ildikó ezt nem tartja feltétlenül jó dolognak, és arra ösztönözné inkább a hazai szakmát, hogy kapjanak teret a forgatókönyvírók. Ezzel együtt a producerek is lassan több tapasztalatot tudnak majd szerezni a forgatókönyvírás szakmaisága terén.

A producer sokrétű, összetett munkájának ugyanis ez is ugyanolyan része, mint a pénzügyekkel, jogi és logisztikai problémákkal való foglalkozás. A teljes produkció felelőssége ott nyugszik a vállán. Ezen belül Ildikó úgy érzi, a forgatókönyv nagyon fontos számára, és ezért nagy szükség van az olyan kezdeményezésekre, mint a Sources2. Lényeges, hogy a forgatókönyvírásra mint szakmára tekintsünk, az írók értsenek a szabályaihoz, eszközeihez. Ha az amerikai szabály-orientált megközelítés sokaknak idegen is, mégis fontos tisztában lenni vele, hogyan épül fel egy profi forgatókönyv.

Colin Tucker, Veit Helmer, a Tuvalu rendezője és Szászi Zsuzsanna fotó: Anne Ebner

Colin Tucker több mint tíz éve dolgozik forgatókönyvíró-konzultánsként, tanácsadóként a Sources programban, minden évben legalább egy szemináriumon vesz részt. Szerinte az európai filmírás alapja az egyszerű, emberi hangvételű történetmesélés. A hollywoodi hagyományokkal ellentétben a hangsúly nem a túldramatizált, konfliktusokkal terhelt cselekményre helyeződik. Ugyanakkor az is fontos, hogy az egyes országok írói ragaszkodjanak a saját hagyományaikhoz.

Colin egy érdekes teóriára hivatkozik, mely szerint az amerikai filmgyártás hagyományosan a népek olvasztótégelyéhez viszonyítva termeli produkcióit. A sokféle kultúrájú, különböző nyelvű nép egységes stílusú megszólításából nőtt ki az egyszerű sémákból építkező, derivatív jellegű filmírás, hogy mindenkit ugyanazokra a filmekre lehessen becsábítani a mozikba. Európában nem erre kell törekednünk, hanem az egyéni hangra és stílusra, ami ugyanakkor érdekes lehet több nép számára is.

Tanácsadóként és tanárként járva különféle országokban Colin azt tapasztalta, hogy a kisszerűségében természetes, mégis megindító emberi történetek érdeklik az embereket szerte Európában, de ugyanígy Koreában vagy épp Mexikóban. Példaként az Alul semmi című brit filmet említi, ami egy alacsony költségvetésű, egyszerű, nyilvánvaló történet alapvető emberi értékekről és érzelmekről, és ami különösen sikeres volt világszerte, még az Egyesült Államokban is. Szerinte a magyar filmnek jellegzetesen magyarnak kell lennie, az írónak a saját magyar perspektíváját kell bemutatnia a történeten keresztül, és ettől fog majd érdekelni a történet másokat is.

Ami a struktúrát tekinti, Colin mélységesen hisz benne – egyúttal borzasztó veszélyes megkötésnek tartja. Szerinte ahhoz, hogy ne gyilkolja meg a kreativitást, csak a fejlesztési folyamat késői fázisában szabad alkalmazni. Amit mindig leszögez a hallgatóinak a szemináriumok kezdetén: a filmkészítésnek szabályai vannak – a probléma az, hogy ezek a szabályok minden film esetében mások. Az írónak meg kell találnia azokat a szabályokat, amik az ő filmjére vonatkoznak. Egyetlen írói vétek létezik csak: ha unalmas a film. A sematikusság kiszámíthatósághoz vezet, az pedig unalomhoz. A forgatókönyvírás rejtélyes alkotói folyamat, egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz. Ha konkrét válaszaink lennének az összes közben felmerülő kérdésre, könnyű lenne az életünk – egyszersmind túl sok film készülne.