sex hikaye

Árpa Attila: Argo

Mit néztél?

2004. szeptember 16. - Formanek Csaba
1-1  /  2
Árpa Attila: Argo
Habár azt gondolhatnánk, tiszta terepre tör be Árpa Attila, amikor Magyarországon trágár akció-vígjátékkal jelentkezik, hamar rájövünk azonban, hogy az Argo minden lényeges eleme és karaktere megjelent már a 90-es évek magyar filmjeiben. Az Argo jó 10 éves késéssel érkezett meg: mára már bebizonyosodott ugyanis, hogy a blődlit sem lehet ízlés nélkül csinálni.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

Megjelenésének pillanatában már annyi híresztelés eljutott az egyszeri nézőhöz Árpa Attila új filmjéről, hogy maga a film már egészen biztonságos, előre megágyazott terepre érkezik. Az előre agyonaposztrofált Argo-ról már leírni is unalmas az „akció-komédia”, a „suttyó trash-mese” és a „magyar valóság viszonyai közé helyezett véres vígjáték” jelzőket, vagy rendezőjéről a „média-fenegyerek”, vagy a „magyar Guy Richie” megnevezéseket. A szereplők is hasonló hívónevek, itt van mindenki, akitől valamit várni lehet, de így együtt igencsak különös vegyes felvágott.

Ezek a hősök már ellőtték a töltényeiket
Aztán itt van a műfaji újdonság izgató kérdése is, valami, amihez nem vagyunk hozzászokva, ami körül új befogadói horizontot kell kialakítani. A film marketingje épít is erre rendesen, nagyjából előre felkészít arra, hogy is nézd, mit ne várj (akasztott kritikus és eltemetett filmművészet), de rögtön ott a biztatás: ilyet még Magyarországon soha, senki…, nézd csak meg, ítélkezz te magad. A nagy titkokkal és mégis – milyen érdekes! – jelentős elő-magyarázatokkal körülvett Argo megérkezett, de amikor a fátyol fellibben, látjuk-e még a körítéstől mentesen; létezik-e az Argo anélkül, amit akkor tudtunk róla, amikor még nem is láttuk? A manapság szokványos mozi-kanonizációs folyamatokra erősen rájátszó Argo-körítésen belül vajon mit lát a néző magából a filmből?

A 90-es évek elején filmkészítőként Tarantino jött rá először és csavarta színére-visszájára azt, hogy a ponyva (B-movie) önmagában zárt és teljes világot alkot. A klisék közötti csemegézést legutóbb a Kill Bill-ben vitte tökélyre, bennem legalábbis felébresztve azt a gyanút is, hogy ez a végpont, hogy a tarantinói mozinak tovább kell majd lépnie, mert éppen a klisé-megújítás a lényege, és ez önmagára is érvényes kell legyen. A Kill Bill kettészelésével az a probléma állt elő például, hogy mire a második rész megérkezett, a Kill Bill-univerzum kiszámítható lett, és másodjára közel sem tudott akkorát szólni, mint az első, sokat sejtetően elvarratlan epizód. Az arról szóló hírek (pletykák), hogy ezt az univerzumot későbbi filmekben kívánja a mester tovább boncolgatni, éppen ezért nem töltenek el nagy várakozással.

Tarantino vonalán elkezdtek felúszni a többiek, így például a ponyvát már vállaltan lebutított formában tálaló Guy Ritchie, aki a ponyva fölötti iróniát már nem a kifinomult abszurd felé vezeti, hanem inkább a harsány blődli vonalat vastagítja.

Tarantino intellektuális ponyváival szemben Árpa Attila a Guy Ritchie-féle trágár mesélést választja. Az Argo vállalása ennél annyival több, hogy megpróbálja a magyar valóság blődli-viszonyai közé ágyazni az alapvetően amerikai zsánert és annak formanyelvi megoldásait.

Az eredmény pontosan olyan lesz, mint amilyet megcéloz: lapos és sivár. (Szó sincs itt már az Európa Expressz múltból felködlő idétlen naivitásáról!) A magyar valóság pusztáján kiabáló akarnok lúzerek típusai sajnos azonban már a 90-es évek elején, közepén elfoglalták a helyüket a magyar mozi vásznán, legjellemzőbben Jancsó Kapa-Pepe történeteiben, és bizonyos értelemben hozzá közel álló alkotók (Szomjas, Grunwalsky) kísérleteiben. Akkoriban náluk hitelesebb hősöket nem is lehetett találni az országban. De Jancsónál sem véletlen, hogy a kezdetben harsány és maffiáskodó szereplők később fokozatosan lecsendesednek. A történetük is sokat szelídül, filozofikusabb lesz.

Az Argo karakterei már túlontúl ismertek, Árpa jó 10 évet késett (műfajilag is persze), ezek a hősök jóval érzékenyebben megalkotva és izgalmasabb körülmények között már ellőtték a töltényeiket, és saját magukkal együtt mi is meguntuk őket, velük együtt fáradtunk el. Jellemző, hogy az Argóban éppen Mucsi és Scherer figurái vannak a leginkább rendben, mintha Kapa és Pepe keserű bohócként már beletörődtek volna abba, hogy a blődlit sem lehet ízlés nélkül csinálni.      

Népi ritmusra komponált kasza-vasvilla-börleszk

A történetre sok szót vesztegetni nem érdemes, elég gagyi és szimpla ahhoz, hogy félóra után a néző is lúzernek érezze magát, merthogy olyan mozit néz, amelynek további 70 percét előre el tudja képzelni – és sajnos e tekintetben nem is éri csalódás. A dialógusok írói nyilván azt gondolták, hogy ha sötétséget kell ábrázolniuk a fejekben, ahhoz elég, ha ők is sötétbe burkolják az elméjüket. Így aztán a poénok nem ülnek, hiszen egyszerűen csak kimásolták őket a magyar valóság zombiszintjéről, ahol a vicc már nem a meglepetésen múlik, hanem a nagyotmondáson és az erőltetett-erősködő nevetésen. Megkönnyebbülés ebből a szempontból, amikor – sajnos már a véghez közeledvén – e „humor” legfőbb képviselőjét, a Tyson fedőnevű figurát egy fejlövéssel kiiktatják a történetből, nem mintha ezzel bármi menthető volna még. Bekövetkezik az elkerülhetetlen: a három kincsvadász brigád – a vérprofik, az elszállt bölcsészek és a surmó lúzerek -- nagy találkozása a puszta közepén. Három ernyedt történetszál kombinációjából népi ritmusra komponált kasza-vasvilla-börleszk, plusz a tehén fedezékéből lövöldöző Kovács Lajos – egy hatalom és varázs nélküli mese végső befulladása.

Ha az alkotók azt gondolták, a „magyar ugarról” Ady szenvedélye, Jancsó látomása vagy Rejtő humora nélkül mondhatnak fanyar-ironikus ítéletet (mert bár a kritika élét véve, de mégis csak ezt próbálták meg), nagyot tévedtek. Az Argo-ban tapasztalhatónál eredetibb, szikrázóbb szellem és nagyobb láttató erő szükséges ahhoz, hogy a néző önmagán nevessen. Ami marad – és ezzel az Argo végül is saját műfaját, az akció-vígjátékot csúfolja meg --, a tehetetlenség és az unalom érzése.

Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy az Argo sok nézőt vonz majd a moziba, hiszen ki ne szeretné látni, hogyan fog talajt hazánk földjén egy máshol már olyannyira bevált műfaj, melynek erejét mi is a vérünkben érezzük.     





(4) 
1-1  /  2
Hozzászólások
4-2  /  4
2004. október 7. csütörtök, 00:19#4| torolt felhasznalo
Na ne:9)).Én is bírom Tarantinot,de azért az hogy G.R.filmjei lebutított ponyvák QT-é pedig intelektuális ponyvák ez akkora marhaság amit utóljára a németek vezére propagált,már pedig hogy a keresztény gyárosoknak konstruktív tőkéje van a zsidó gyárosoknak pedig destruktív tőkéje:)Szóval szép dolog ha valaki rajong valakiért,ezzel nincs is baj,de ez az én fiam azért káromkodik meg lopdos össze mindent mindenhonnan mert intelektuális művész:)a szomszéd fia meg azért csinálja ezt mert ostoba ez nem feltétlenűl kiállt publicitás után,mégha ehez joga is van.A Ponyvaregény is jó film,de semmivel nem érzem intelektuálisabbnak azt hogy travolta meg S.J. puncsoskodik a párizsi mcdonalds termékek nevével,mint B.Pittet cigánykaravánban látni(másfelől engem a Blöff jobban szórakoztatott).Az argoról szólva :bár abszolúte egy Guy R. lopás hungarizálva a roncsfilm segítségével,de pont az tetszett benne hogy annak ellenére hogy ez a lóláb ennyire kilógott ,még így is nagyon szórakoztatott és azt mondtam magamnak hagyjuk ezt a filmes sznoboskodást-perszepersze koppintás meg minden-de ez a lopás nállam és a mozi közönségénél működött.Külön élmény volt hogy profin volt a film leforgatva,olyan volt mint egy normális film.
2004. szeptember 20. hétfő, 14:08#3| torolt felhasznalo
Igazad van. De ez már a néhányadik kritika, amivel nem csak hogy nem értek 1et, hanem kifejezetten igazságtalannak tartom.
Persze, az Argo nem egy mestermű. Persze, a Getno, a Mix, a Magyar Vándor nem mondható jó filmnek.

De kritikát lehet értelmesen és tiszteségesen, mondhatnám 'hitelesen' megírni - és lehet a földbe döngölni, hogy véletlenül sem maradjon egy porszemnyi kérdőjel az írás végén, csak sok vastag, az író által vérbe mártott felkiálltójel. "Véletlenül se gondolja senki azt, hogy talán mégis valakinek - mondjuk egy csóró mezei mozinézőnek - tetszeni fog, mert személyes sértésnek venném ha mégis bárki jót mer mondani a filmről melyet épp oly szellemsen és maradéktalanul szétdaraboltam" gondolja a kritikus.

Tényleg ne haragudjatok rám. Az Argo nem jó. A magyar.film.hu sem az.

e-mail címemet ismeritek, ha tán valaki reagálni szeretne, akkor ne ide mert nem olvasom többé.

2004. szeptember 19. vasárnap, 19:50#2| antrios
Tanatosnak:

a kritikát nem érdemes kritizálni, az ízlésről nincs miért vitatkozni

és az sem biztos, h a www.kozonsegfilm.hu -n is pozitív kritikát olvasnál olyan filmekről, amelyek esetleg neked bejöttek (de esteleg másnak ugyanannyira nem tetszenek)


nka emblema 2012