Clint Eastwood: Egy szépreményű zongorista

Nemzeti intézmény

Clint Eastwood karrierje egyike a kultúrtörténet legszerencsésebb pályatévesztéseinek: ifjúként dzsesszzenésznek készült, de a sors más vágányra irányította át az életét. Az idén 79 éves filmes hetvennél is több mozit jegyez különböző minőségben, titulusai számosak: nevezik macsó westernsztárnak, az első akcióhősnek, megátalkodottan perfekcionista mesterdirektornak. A Gran Torino Eastwood színészi karrierjének lezárása - bevallása szerint utoljára vállalt munkát a kamera túlsó oldalán.

Itt még a mítosz szolgálatában - Kelly hősei

Clint Eastwood első szerepét egy B-kategóriás horrorfilmben (Revenge of the Creature, 1955) játszotta, majd kisebb alakítások következtek, mígnem felkínálták számára a Rawhide című tévésorozat főszerepét, amelyet hét éven át vitt. Sztárrá Sergio Leone westernjeiben vált; az Egy maréknyi dollárért, a Pár dollárral többért, illetve a Jó, a Rossz és a Csúf alapvetően meghatározták a színész public image-ét - Eastwood a szűkszavú, macsó westernhősök panteonjában kapott kitüntetett helyet. A vadnyugat mítosza az amerikai história talán legfontosabb szelete, az amerikai folklór örök ihletője; ahhoz, hogy Eastwood nemzeti ikonná válhasson, meg kellett merülnie a legendáriumban. Minimális színészi eszközökkel, legfőképpen természetes kisugárzására támaszkodva sikerült egy erős és markáns karaktert felépítenie - népszerűség és ismeretség terén a névtelen fegyverforgató figurájával csak John Wayne szikár alakja, vagy Charles Bronson Harmonikása konkurálhat. Ő vált a „spagetti westernnek” nevezett hullám legnagyobb sztárjává, majd a műfaj rekonstrukciójában is döntő részt vállalt: 1992-as remekműve, a Nincs bocsánat indította el a zsáner újjászületését eredményező neo-western mozgalmat.

Western-ikonként - A Jó, a Rossz és a Csúf

1.

Azok a depis, hosszú hajú, kócos 70-es évek - Piszkos Harry

Az amerikai hősök maguk alakítják sorsukat, a sodródással szemben minden esetben az aktív cselekvést választják. Az 1971-es Piszkos Harry és folytatásai (A Magnum ereje, Az igazságosztó, Az igazság útja, Holtbiztos tipp) megteremtették a modern akciósztár arculatát, a bűnözőkre 44-es kaliberű revolverrel vadászó nagyvárosi nyomozó személyében követésre csábító modell született. Az írott és íratlan törvények felett kemény kézzel őrködő hazafi figurája végigkísérte életét (Kémek a sasfészekben, Kelly hősei), évtizedekkel később pedig a Célkeresztben, illetve a Véres munka című filmekben reinkarnálódott. Eastwood azonban patriótaként is kritikus a rendszerrel szemben, s felemeli szavát a méltánytalanságok ellen. Több filmet is forgatott az ember és a hatalom feszültséggel terhelt viszonyáról: az Államérdek, Az igazság napja, A dicsőség zászlaja, az Elcserélt életek, a Tökéletes világ című munkák úgy tudnak jellegzetesen amerikaiak lenni, hogy árnyalt képet mutatnak be, és megkímélik a nézőt a baseballütős-csillagossávos nacionalizmus nyers ostobaságától. A kritikai vonal filmjei közül kiváltképpen fontos a mítoszromboló A dicsőség zászlaja, illetve a Tökéletes világ, amelyben Kevin Costner nyújtott emlékezetes - és karriergyilkos - alakítást a szökött fegyenc szerepében, ellentmondásokban bővelkedő jelleme mintegy megelőlegezi Jimmy Markum (Titokzatos folyó) komplex figuráját.

A magányos igazságosztó ésa a revolver - A Magnum ereje

2.

Kevin Costner a kijózanító A tökéletes világban

Ritka az olyan alkotó, aki nyugdíjkorhatár felett nyújtja képességei legjavát, Eastwood azonban olyan, mint egy palack Richard Hennessy konyak: az évtizedek múlásával egyre nemesebbé érett. 1993-ban három Oscart nyert a Nincs bocsánattal, majd 1995-ben megkapta az Irving G. Thalberg életműdíjat; az akadémia eme udvarias gesztussal jelezte, hogy a továbbiakban nem áll szándékában számon kérni a veterán filmest, és a hivatalos ítészek ezzel mintegy lezártnak tekintik szakmai életútját. Eastwood meglehetősen udvariatlan módon reagált a kitüntetésre, mivelhogy az életműdíj átvétele után forgatta le pályafutása legkiemelkedőbb filmjeit. A Titokzatos folyó, az Elcserélt életek, a Levelek Ivo Dzsimáról, a Millió dolláros bébi, és legfrissebb bemutatója, a Gran Torino mind-mind koronagyémántok, a félévszázados karrier során felhalmozott filmes tapasztalat szintézisei. Új rendezései bölcsességet, mély emberismeretet és humanizmust mutatnak, a dramaturgiai apróságok iránti érzéke pedig páratlan módon kifinomult – a legnagyobb mesélőkhöz méltó módon pici gesztusokkal is képes mozgásban tartani a cselekményt, formálni a szereplők viszonyrendszerét.

A háború mítosza meg ami mögötte van - A dicsőség zászlaja

3.

A Levelek Ivo Jimáról forgatásán

Az igazi géniuszok képesek az árral szemben úszni; Eastwood friss filmje, a Gran Torino – amellett, hogy színvonalas és emlékezetes rendezés - a kortárs stúdiórendszer kódkönyvét meghazudtoló diadalmenet. Főszereplője egy nyugdíjas korú mizantróp, színészgárdája sztároktól mentes, költségvetése józan, témaválasztása több szempontból is kényes. A hollywoodi egyszeregy szerint az ilyen filmek legfeljebb perifériális sikereket arathatnak, a Gran Torino azonban kettős bravúrt végrehajtva nem csupán a hivatásos ítészeket, de a közönséget is megnyerte magának, és világszerte 230 milliós bevételt hozott. Az impozáns box office több szempontból is örvendetes: megmutatja, hogy a karakterközpontú dráma műfaja az ezredforduló után is életképes, és a nemzetközi közönség képes értékelni a régi vágású mozi erényeit.

Bölcsesség, emberismeret, humánum - Elcserélt életek

4.

Clint Eastwood élő amerikai ikon, nemzeti intézmény. Arcát mindenki ismeri, nevét Johnny Cash, James Dean, Martin Luther King, Joe DiMaggio neve mellett említik. Tevékeny élete során rengeteget adott az amerikai kultúrának, s karrierje jelen szakaszának elismeréseképpen simán kijárna neki egy második életmű-Oscar.

Deklaráltan utolsó szerepében, a Gran Torino vaskalaposaként