Családi drámák és majdnem-mesterművek

ARIFF-beszámoló 2.

Lépj tovább! (Go Further; rend.: Ron Mann) - hirdeti a Woody Harrelson főszereplésével készült dokumentumfilm, ami megpróbál rávilágítani arra, mennyire rossz irányba fordult a fogyasztói társadalom életvitele. A híres színész városról városra vonul néhány társával az USA nyugati partján, kerékpáron megtéve az 1500 mérföldet. A biciklin hátul amerikai lobogó, de fejjel lefelé, így tiltakoznak hőseink a profitorientált társadalom manipulációja ellen. Elkötelezettségük figyelemre méltó, ugyanis amikor egyik szereplőnk egy hatalmas bukás következtében megsérül, ahelyett hogy felszállna a karavánt követő buszra, fél lábbal teker tovább. Ahol csak megállnak, az utcán kezdik a propagandát, megszólítanak járókelőket és elbeszélgetnek velük, hogy pl. mennyire egészségtelenül étkeznek. A nagy élelmiszeráruház-láncokban kapható tej például tele van vérrel és gennyel, ugyanis a nagyobb tejhozam érdekében kitenyésztett tehenek óriásira duzzadt tőgyének fala bereped, gyulladásba jön, így kerülnek a nem kívánt adalékanyagok az egészségesnek kikiáltott élelmiszerbe. És persze ugyanez a helyzet a tejtermékekkel is. Mindez természetesen a nagyobb profit érdekében történik. A nagyobb termekben, csarnokokban történő előadásokon is hasonló témákat feszegetnek, alternatívát is felkínálva (pl. biogazdálkodás, hús nélküli ételek fogyasztása, stb.). Tudatos életre próbálnak nevelni, és gondolkozásra, ami az elkényelmesedett, fogyasztói társadalomban élőknek egy jó ideje sajnos nem sajátja.

Tudatos életre próbálnak nevelni Ron Mann: Go Further

 
 A Technika Házában csütörtök délután került bemutatásra Javier Balaguer School Of Seduction (A csábítás iskolája) című alkotása, azonban az első tekercs után elromlott az egyik vetítőgép, így némi várakozás után a közönség és a zsűri is távozott, miután az egyik szervező felajánlotta, hogy a versenyfilmet a szállodában meg tudják majd nézni. Pedig a mozi egy ígéretesen induló Almodóvar-ízű történettel kecsegtetett, Victoria Abril főszereplésével. Négy órás kényszerszünet következett, így az egyetlen magyar alkotás, Hajdu Szabolcs Tamará-ja is elmaradt. Ezeket a vetítéseket pénteken pótolták, azonban a Technika Háza bérelt, nem éppen ultramodern felszerelése miatt a Tamara szinte élvezhetetlen volt, ugyanis a gépek gyenge fényereje révén a film elveszítette karakteres, élénk színekkel megkonstruált képi világát.

 A Capturing The Friedmans (Elfogták Friedmanékat; rend.: Andrew Jarecki) egy amerikai tényfeltáró dokumentumfilm igen kényes témáról, a gyermekpornográfiáról és pedofíliáról szól, egy családot és annak tagjainak viselt dolgait bemutatva. A mű több év távlatából világítja meg a nyugdíj felé haladó tanár apuka és egyik fia perét, családi videofelvételeket felhasználva, ill. a família tagjait, nyomozókat, ügyvédeket, ismerősöket és egykori áldozatokat megszólaltatva. A film felépítése igen meggyőzően tárja fel lépésről-lépésre az ügyet, de a végére az egymásnak ellentmondó vallomások zavarossá teszik a históriát. Tárgyi bizonyíték híján nem lehetett könnyű dolga az esküdteknek, még akkor sem, ha az egészen bizonyos, hogy a gyermekmolesztálások valóban megtörténtek, azonban ennek mértéke és mibenléte erősen megkérdőjelezhető, mint ahogy az is, ki miben vett részt. Pláne, hogy az egykori áldozatok közül többen is arról nyilatkoznak, hogy a tanúvallomást a nyomozók adták a szájukba, ill. csak azért tettek terhelő vallomást, hogy végre nyugtuk legyen a rendőrségtől. A családon belül történt szexuális bántalmazás teljes egészében nem tisztázott, bár erősen sejtetett, és nem marad el néhány meglepő fordulat sem. A film végére azonban az is kiderül, hogy a bűnösök előbb maguk is áldozatok voltak, mindez azonban semmit sem von le tettük súlyosságából.

Nem érik meg az új esztendőt Arsen A. Ostojic: A Wonderful Night In Split

 A nemi erőszak témájával találkozhatunk Todd Solondz Helyzetek és gyakorlatok (Storytelling) című két epizódból álló mozijában is, ahol az afro-amerikai irodalomtanár nem épp a legkedvesebb módon teszi magáévá fiatal tanítványát. A másik rész szexuális vonatkozása inkább csak színesítő jellegű, a történet sokkal inkább azokról az elkényeztetett kamaszokról szól, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, csak céltalanul tengnek-lengnek a jóléti társadalom butító puhaságában.

 Megtörtént eseményeket dolgoz fel a finn versenyfilm, a For The Living And The Dead (Élők és holtak; rend.: Kari Paljakka). A gyermekét elvesztő házaspár lelki traumája kihatással lesz egész családi és társadalmi életükre. A kezdetben erősnek látszó apa az idő múlásával kezd egyre furcsábban viselkedni, míg a tragédia utáni letargiából kilábaló felesége egyre inkább összeszedi magát. Persze az apának igen nehéz a dolga, ugyanis az autóban felejtett öngyújtó által tisztázatlan körülmények között keletkezett tűzben lelte kisebbik fia a halálát. A hosszú csendekre és visszafogott színészi játékra épülő mű nagyszerű érzékkel mutatja be egy finn kisváros mikrokörnyezetét. A bűntudat és az önmarcangolás végül majdhogynem az őrületbe kergeti az apát.

 Arsen Anton Ostojic első rendezése, az A Wonderful Night In Split (Egy varázslatos éj Splitben) Szilveszter éjszakáján játszódik, az éjfél előtti másfél-két órát bemutatva. A több szálon futó cselekmény bemutatja az alvilág kisstílű bűnözőit, junkie-kkal, rocksztárral, az itt állomásozó amerikai tengerészekkel és a háborúban megözvegyült anyával. Csalódott, reményvesztett emberek ünnepelnék az újévet, ám mindenkit utolérnek a múlt árnyai, a szereplők némelyike már nem éri meg a reményekkel kecsegtető új esztendőt. A sztori szerteágazó szálai a film végére összeérnek, a három történet hősei közül áttételesen mindenkinek köze van egymáshoz. A szerelem meghalt, és vele pusztul mindenki: a szüzességét épphogy csak elvesztett, drogot első ízben kipróbáló szerelmes lány, a kábítószerről leszokott, de kedvese kedvéért újra bedrogozott fiú, az amerikai tengerész, akinek egykori menyasszonyát távollétében legjobb barátja vette el. Hasonló sorsra jut a háborút megjárt veterán, aki drogforgalmazásból tartotta fenn magát, miközben néhai bajtársának feleségével folytatott szexuális viszonyt, de csak miután megszabadította szánalmas életétől főnökét, aki viszont a rendőrség kezére próbálta játszani őt. A kisköltségvetésű film-noir monokróm képi világa kiválóan illik a történet sötétségéhez, kár hogy az utolsó epizód kissé szájbarágósra, kommerszre sikerült. Ebből az alapanyagból akár mestermű is születhetett volna, így azonban csak egy „szimplán” jó filmet láthattunk a vásznon.

A látnok mártíromszerű önfeláldozása menti meg őket Eric Poppe: Hawaii, Oslo

 Hasonlóan szövevényes cselekményvezetés jellemzi a Hawaii, Oslo (rend.: Eric Poppe) című versenyszekcióban induló alkotást, és itt is igen fontos az érzelmi telítettség, már-már érzelgősségbe csap át. Van egy látnokunk, akinek álmai rendszerint megvalósulnak. Amikor azonban barátja halálát vizionálja, megpróbál minden követ megmozgatni a tragédia elkerülése végett. Az apró mozaikdarabkákból összeálló történetet egyre inkább kezdjük megérteni, ahogy elindul a tragikus balesethez vezető eseményfolyam. A társadalom legkülönbözőbb rétegeibe nyerhetünk bepillantást az egy nap alatt játszódó cselekmény mentén. Találkozhatunk szabadságát töltő elítélttel, hiszékeny nevelőtiszttel, utcagyerekekkel, az őket egykor eldobó, többszöri öngyilkossági kísérletet túlélő anyával, az őt állandóan megmentő mentőssel, a szívelégtelenséggel született kisbabája illegális életmentő műtétjéhez szükséges összeg előteremtéséhez bármire képes, be nem futott rockzenésszel, és egy szerelmespárral, akik még gyerekkorukban megfogadták egymásnak, hogy ha 25 éves korukig nem találják meg az igazit, összeházasodnak. A tragikus végkifejlet felé rohanó szereplőket a látnok mártíromszerű önfeláldozása menti meg, így minden a helyére kerül. Művészgiccsként aposztrofálják némelyek a hasonló filmeket, azonban a figurák szerethetősége és a mérnökasztalon megszerkesztett struktúra miatt sokak kedvencévé válhat a dinamikus, fiatalos alkotás.

 A rossz időjárás miatt a szabadtéri vetítések sajnos elmaradtak, pedig az egykori Vidámparkban található helyszín igazi színfoltja lehetett volna a fesztiválnak. Ekkor még minden nap bíztunk abban, hogy talán másnapra kiderül.