sex hikaye

Dyga Zsombor: Kész cirkusz

Ez kész

2005. február 5. - Kubiszyn Viktor
Dyga Zsombor: Kész cirkusz
A százmilliókból készült magyar „szórakoztató” film ingoványa és a százmilliókból készült magyar „művész” film mocsara között van egy keskeny sáv, ahol magyar filmes ritkán jár: ez a lelkesedésből és fillérekből összerakott, közönségben gondolkodó  – jobb szó híján - indie-film tartomány, ahol a fő attrakció nem a keresztszámlázásokkal egzisztenciát biztosító gyártási terv, nem is az alkotó lelkének kis lila gömböcei, hanem maga a filmkészítés.  Na meg a közönség.

Dyga Zsombor előző minimálköltségvetésből elkészített filmje, a Tesó is ebbe az irányba mutatott – független, szórakoztató, film -, azonban azt, hogy lehet Magyarországon igényes, profi, az elképzelt közönségigényeknek nem behajló, hanem szerzői szórakoztató filmet készíteni  - inkább a Kész cirkusz bizonyítja. 

Már a szinopszisból látszik, hogy itt kevés dolog lesz komolyan véve. „Van egy negyvenes exfocista, aki csak egy klozetos incidens miatt maradt le a ’86-os Magyar Kupáról a Fradi ellen. Van egy menedzserasszony, aki a maga 80-as mellbőségével permanens pénzéhségben szenved. Van három fáradt agybajnok, akik miközben megtárgyalják, ténylegesen mekkora is Bill Gates vagyona, megfúrnak egy kistakarékot. Van egy feleség, akit meglopott az egyik szeretője, és a szerető, aki szerint csak kölcsönvett, és mellesleg a világ első írógép-dobosa. Van egy cukorbeteg civil zsaru, aki mellékállásban fényképeket készít, persze pénzért, a feleségről, a szeretőről, és a biztonság kedvéért a megrendelőről, az exfocista férjről is. Végül itt van még egy notórius pornó-hasonmásozó srác is, akinek a fején landol az a retikül, amiben a fent említett képek vannak.”

Sztoriháló

A cselekményt a véletlendramaturgia irányítja. A filmben nincs alaposan kidolgozott motivációs háló és ok-okozati logikaépítmény: itt ha a Békásmegyeri pillangó rebbent egyet a szárnyával, akkor nem Tokióban omlik össze egy gomi-ra épült felhőkarcoló, hanem a telepen esik valakinek a fejére valami, vagy valaki. A Kész cirkusz világában előfordul, hogyha egy lepedőbe tekerve sétálsz a járdán, akkor fejbe kúr egy oldschool kék kabrióból kidobott kéjgázzal teli táska. Például.

A banda, a túsz és a kék autó
Nagy Zoltán, Elek Ferenc, Görög László és Tóth Jocó
Első blikkre úgy tűnhet, nincs is könnyebb annál, mint esetleges eseményeket összesodorni a fiktív és kimódolt kapcsolódási pontok mentén. Azonban úgy megoldani, hogy mindez természetesnek tűnjék, és kövessen egyfajta belső logikát – nehezebb, mint klasszikus elbeszélést építeni. A Kész cirkuszban a véletlenek logikája nem válik kínossá és erőltetetté. Az elbeszélői forma a vígjátéki – de még inkább a burleszk – hagyományban kristályosra csiszolt trükkökre épül, és ez a hagyomány - meglepő módon - él és működik a Kész cirkuszban is. A dialógusok konstruáltsága viszont olykor szembetűnő. A természetesként eladott, pergő, szellemes – „géppisztolyropogásszerű” – dialógusok kétségkívül legnagyobb mestere Quentin Tarantino. E dialóg (és monológ) típus jellegzetességei közé tartozik a (pop)kultúra eseményeire/motívumaira történő utalás, valamint az elmesélt minitörténetek, urban legend-ek folyamatos felhasználása a szövegben, vagy épp maga a legendateremtés.

A Kész cirkusz elején rögtön van egy zseniális párbeszéd (Bill Gates és az ő másodpercenként szaporodó vagyona a téma), amit a film folyamán még követ jópár, azonban néhol becsúszik egy-két erőltetettebb dialóg is, ahol kilóg a lóláb, előüt a konstruáltság. Amikor a szereplő szövege és a szituáció logikája elsuhan egymás mellett és marad a szellemes, tömény, de funkciótlan szöveg. Ilyeneket főleg a film elején találunk, de a huszadik perc után már felpörög a cucc, és eltűnnek a filmtestbe nem illő szöveg-tályogok. Hasonlóan felemás a – szintén a film első felében használt – „kimerevített képre szellemes feliratot pakolunk” módszer. Az első oké, a második szintén, a harmadik már túlbonyolított és kicsit görcsös. Aztán mielőtt elkezdene nem működni a dolog, el is tűnik, afféle felejthető intermezzóként, és jön a sztori/szöveg/játék triumvirátus, hogy lehengereljen.

A lakópark, a rendőr és a fekete autó 
Csuja Imre
Az például már önmagában lehengerlő, ahogy a Kész cirkusz helyszíne (Békásmegyer, lakótelep, plusz egy kis zöldövezet) és a magyar filmhagyományban csak kuriózumként fellelhető zsánertípusok (akció, burleszk, vígjáték) eszközei találkoznak és egymásba érnek. Kellemes arányban keveredik a hitelességérzet és a szürrealitás (nézzünk körül hány revolveres, szakállas, Volgával járó Torrente-klón rohangál Békásmegyer panelblokkjai közt, akár), magyar filmben ritkán látott tökéllyel érik egybe a kolorlokális szürreália abszurditása és a történetmesélés módszere.

Bár a Kész cirkusz klisékből és vígjátéksémákból építkezik, az ironizálás és a posztmodern kikacsingatás helyett inkább a játékosságot helyezi előtérbe. A kész sémákat nem annyira kifacsarja és fonákjára fordítja, sokkal inkább a bennük rejlő lehetőségeket viszi ad absurdum. Ezt az esszencialitás-érzést erősíti a sok kihagyás, a részinformációk adagolása és a blődlitől sem visszariadó poénhasználat. Elég például a film legutolsó jelenetére gondolni. Tökéletes zárlat egy tökéletesen blőd kalandorgia végén.

Methode Acting helyett

A Kész cirkuszban nincsenek hús-vér alakokat imitáló jellemek és többdimenziós, árnyalt szerepek. A Kész cirkuszban típusok vannak, karakterek, pár vonással felvázolt figurák, akiknek egy-egy monomániája, visszatérő gesztusa, szövege bőven elég arra, hogy jelezze a figura helyét a történetben. Se jellem, se árnyalat - egydimenzió és vázlatvonások.

Udvaros Dorottya magabiztosan hozza a ráosztott karakterszerepet (bár hol van már az az idő, mikor – az urban legend szerint - egy ország aludt el a melleire!), klimax előtti/alatti érett luvnya, aki elvirágzott nőiségének maradványain botorkálva keres és talál új kalandot, majd ér boldog véget a megszokott pasi mellett. A szerep főbb vonásait (elvirágzás versus kalandéhség, plusz az, hogy még így is jó nő), Udvaros profihoz illően hangsúlyozza ki, mer ráncos lenni, ott ahol kell, mer elemeket felhasználni a régi manírkészletből – de a színész-díva helyett egy színészt látunk, aki a minimálból a maximumot hozza ki.

Ónodi Eszter karaktere a kemény csaj toposzára van kitalálva, a nő, aki tudja mit akar, a nő aki elintézi, a nő, aki kemény, mint a kő. Lehet, hogy a koncepció szerint negatív figurának kéne lennie, de a színésznő természetes bája nem engedi, hogy csak egy „patkány-csajt” (vö. filmhu interjú) lássunk az alakban. Van egy jelenet a filmben, amikor kinéz a fekete Mini Morris ablakán, fehér blúz, fekete napszemüveg, vörös rúzs: csókot csücsörít az útbaigazító telepi kissrácnak, áttételesen a nézőnek, meg a láthatatlanul figyelő szemeknek. Voila, nő vagyok, erotikus vagyok, ragyogok, mint a csillagok. Te meg kinyalhatsz majd nyugodtan, ha engedem. A gesztus ősi és természetes, eljátszása pedig azon ritka szerencsés pillanatok egyikét teremti meg a vásznon, amikor az egydimenziós karakter mögött felvillanak az archetipikus mélységek. A szerep egésze aligha lehetett túl nagy színészi kihívás, az viszont üdítő, hogy Ónodi nem azon a körön belül játszik végre, amibe eddigi filmszerepei sematizálták.

Az ex-focista és a piros autó
Scherer Péter
Ugyanez érvényes Scherer Péterre is. Egy színésznek aligha van nagyobb tragédiája, mint ha beskatulyázzák, betörik egy-egy szereptoposzba, egy karakterfigurába. Ha abból a karakterből mítosz lesz (John Wayne mint pisztolyhős, Alain Delon mint amorális halálangyal), akkor nincs akkora para, de egyébként kifejezetten kínos. Scherer Péter végre nem "önmagát", vagyis a manírokból összefércelt Pepe figurát játsza, hanem egy – szintén – sokat bénázó, ex-focista vállalkozószerűséget, akit a nők irányítanak, és aki mindig a slozin ül, ha valami fontos történik (mint Travolta a Ponyvaregényben). Ami Pepe-manírokkal előadva kínos és önismétlésig nézőbántó lenne, az itt, a vígjátéki hagyományból merített gesztusokkal előadva kifejezetten szórakoztató.

A Tesóban megismert karaktereket játssza Welker Gábor (ő a kicsit határozatlan, feminin jócsávó), Schmied Zoltán (szexfüggő macsó, zavaros nőügyekkel és rendíthetetlen önbizalommal) és Elek Ferenc (több dimenzióban lebegő ex-sírásó és életbölcs, aki bármely ismeretlen gázpalackba bátran beleslukkol). A Tesó karaktereire épülnek ezek a szerepek, ám míg ott a jellemábrázolás kísérlete forgott fenn, itt inkább a figurák szinte karikírozott bemutatásán van a hangsúly. Hogy innen merre lehet továbblépni, az kérdés, mindenesetre a Kész cirkuszban nincs egyetlen kínos pillanatuk sem.

Annál inkább a három telepi gengszternek, a nyitott kék kabrióban bénázó lokális amatőrmaffiózóknak. Bár Görög László, Nagy Zoltán, Tóth József profi színészek, és bár a Görög – Nagy párosé az egyik legszellemesebb dialógus előadása (Bill Gates), ehhez a hármashoz fűződik a legtöbb kínos (szaknyelven: gáz) pillanat is. Ez vélhetően abból fakad, hogy a szerepük nincs rendesen megírva. A szándék világos - kellenek rezonőrök a sztoribonyolításhoz -, azonban a figurák a legtöbb jelenetben nincsenek a helyükön. Az, hogy valami a helyén van, abból látszik egyébiránt, hogy a néző nem szisszen fel. Csuja Imre karaktere telitalálat – Volgával járó cukorbeteg tough guy rendőr - , az viszont hogy a színész néha nem találja a szerephez leginkább illő gesztusokat, és olykor kiesik a figurából, inkább színészvezetési probléma.

Nu skul vígjáték

Dyga Zsombor - autó nélkül
Amiben a Kész cirkusz teljesen újat hoz - és ilyen értelemben jelzi, hogy mégis 2005-öt írunk -, az a tempó és a lendület. A film 74 perces, vagyis a játékfilmes sztenderdnél (másfél óra), rövidebb, de egy átlag játékfilmhez képest sokkal több snittből áll, töményebb, és jóval pörgősebb. Celluloid-csík, egyenest a hátsóagyba.

Ahogy nyugodtan lehet 20 perces snitteket csinálni, ha az a legkifejezőbb és legerősebb a film szempontjából, ugyanígy, akár egy egész játékfilmet össze lehet rakni a klip-esztétika mentén: rövid, gyors snittek, rengeteg vágás, sok mozgás, sok nézőpont. Ez a fajta forma jórészt mint stíluselem jelent meg eddig a magyar filmben, azonban az, hogy az egész ritmus és történetvezetés ennek van alárendelve – kivételes megoldás. A fényképezés a Tesóhoz képest igen sokat javult. A többszáz snitt között vannak kifejezetten jól megkomponált, és simán korrektnek nevezhető szekvenciák is. Szemkiakasztó nem akad, vagy ha igen, elvész a képfolyamban. Amely képfolyamot - hogy végül a filmkészítés egyik legfontosabb állomásáról is szó essen -  a perfekt vágás strukturálja összefüggővé. A gyors képi információk finoman elosztva, és jól hangsúlyozva jelennek meg a vásznon: az, hogy nem veszünk el a pörgetésben, jórészt a vágószobában elvégzett újra-alkotásnak köszönhető.

A Kész cirkusz nem hibátlan film, de bizonyos szempontból műfajteremtő alkotás: igazi, magyar nu skul vígjáték. Szürreálbrutál telepi rögvaló, meghengergetve az elszálláskor jelentkező asszociációs gegzuhatagban, telenyomva filmtörténeti toposzokkal és szellemes szövegekkel; minimális poszt-trendi kikacsintás, maximális vizuális kielégülés, cine’n roll.
Itt egy film, ami csak szórakoztatni akar. És hogy ez miként viszonyul a mozgókép médiumához, az könnyen lecsekkolható, ha megnézzük, hogyan kezdték például a Lumiere testvérek.





(6) 
Hozzászólások
6-4  /  6
2005. február 11. péntek, 01:25#6| torolt felhasznalo
A film indítása a sorozatos véletlenekkel nem frenetikusan eredeti, de nekem bejött. Annyira abszurd és lehetetlen, ahogy mindig mindenki összefut, találkoznak a szálak. Nekem ekkor még tetszett a film, nagyon szeretttem volna ha a valószerűtlen, abszurd vonalat viszik végig, esetleg még jobban kihangsúlyozzák. Jók voltak az autók, az egész indítás a bankrablással, annyira valószerűtlen. Szerintem ott bukott el az egész, amikor áttértek vígjátékba ill. akcióba. A wc-jelenet meg a sötét verem feneke, szegény Scherer Péter.
Nem értem, hogy egy fiatal filmesnek miért nincs jobb ötlete a wc-s poénnál? Ez gáz!
A megvilágítás szerintem is pocsék volt, a "Napfény" néha annyira 100-as égő benyomását keltette, hogy az már zavaró. Ok. ez lehet pénzkérdés.
A Schmied Zoltán által megformált figura, aki az elején "(szexfüggő macsó, zavaros nőügyekkel és rendíthetetlen önbizalommal)" a film 2. felétől átmegy gyengeelméjűbe, aki nem mindig képes követni az eseményeket. A forgatókönyv már nem pénz kérdése.
A begyorsított/belassított képek, meg effektek pedig nem pótolhatják a jó sztorit.
2005. február 9. szerda, 17:47#5| torolt felhasznalo
Szia,

próbálok nem a Török Szultán stílusában válaszolni, hogy érthetö legyen:

1. Dyga filmjében a képekröl ordít, hogy nincsen megkomplonálva vagy nem volt pénzük világításra vagy nem értenek hozzá
2. A párbeszédeket, poénokat sajnos már a 90-es évek eleje óta ezer gengszterfilmben láttuk, ez a "tarantínós" stílus kissé mintha idejétmúlt lenne (ugyanezt gondolom az Argóról is). Persze lehet, hogy vállaltan remake-et forgatott a rendezö, csak akkor sajnos a februári Filmvilágbeli interjújával van valami gond (sajnos nem tudom ideidézni, a szerzöi filmröl, harmadikutasságról és arról szólt, hogy csak olyat szabad készíteni, amihez a rendezönek van gyomra - ehhez volt, úgy látszik)
3. A Kész cirkusz a WC-ben szarós-WC papírt nem találós jelenettel elérte az egész film mélypontját

Igazából nem gyqlölöm a filmet, ahogy gondolnád, csak egyszerüen hihetetlen, hogy ma, 2005-ben valaki ilyen filmet le merjen forgatni és valami újszerü, poénos, friss vigjátékként tálalni

Egyébként a Tesónál ugyanezt gondoltam, bár az jobb volt. Ha az Argót megnézték 100 ezren, valószínüleg ezt is megnézik vagy 20-30 ezren.

Üdvözöllek, barátom

Ui: nincsen hosszú ö és ü a gépemen
 
Előzmény: torolt felhasznalo #4
 
2005. február 8. kedd, 15:01#4| torolt felhasznalo
DRÁGA FILMHUS!

NAGYON SZOMORU AZ,HOGY UGY NÉZZEL EGY FILMET AHOGY NEM KÉNNE "lehunyt szemmel".EGY FIATAL RENDEZŐ MUNKÁJÁT SZERETNÉD MINOSITENI DE ÉRVEKET NEM SOROLSZ FEL.A SZEMLE MINDEN FILMJE SUGÁZOZ ÉRTÉKET,A SZEMLE MINDEN FILMJÉ SOKAT DOLGOZTAK,ÉS PONT EZÉRT HA MÁR SZAROZOL VALAMIT ,LEGYEN ÉRTELME ÉS TARTALMA.

U.I. "MINDEN FILMBEN TALÁLSZ OLYAN KÉPET VAGY CSELEKMÉNYT AMIT MÁR LÁTHATTÁL EGYSZER"

DRÁGA BARÁTOM!

nka emblema 2012