Dyga Zsombor: Kész cirkusz

Ez kész

Dyga Zsombor előző minimálköltségvetésből elkészített filmje, a Tesó is ebbe az irányba mutatott – független, szórakoztató, film -, azonban azt, hogy lehet Magyarországon igényes, profi, az elképzelt közönségigényeknek nem behajló, hanem szerzői szórakoztató filmet készíteni  - inkább a Kész cirkusz bizonyítja. 

Már a szinopszisból látszik, hogy itt kevés dolog lesz komolyan véve. „Van egy negyvenes exfocista, aki csak egy klozetos incidens miatt maradt le a ’86-os Magyar Kupáról a Fradi ellen. Van egy menedzserasszony, aki a maga 80-as mellbőségével permanens pénzéhségben szenved. Van három fáradt agybajnok, akik miközben megtárgyalják, ténylegesen mekkora is Bill Gates vagyona, megfúrnak egy kistakarékot. Van egy feleség, akit meglopott az egyik szeretője, és a szerető, aki szerint csak kölcsönvett, és mellesleg a világ első írógép-dobosa. Van egy cukorbeteg civil zsaru, aki mellékállásban fényképeket készít, persze pénzért, a feleségről, a szeretőről, és a biztonság kedvéért a megrendelőről, az exfocista férjről is. Végül itt van még egy notórius pornó-hasonmásozó srác is, akinek a fején landol az a retikül, amiben a fent említett képek vannak.”

Sztoriháló

A cselekményt a véletlendramaturgia irányítja. A filmben nincs alaposan kidolgozott motivációs háló és ok-okozati logikaépítmény: itt ha a Békásmegyeri pillangó rebbent egyet a szárnyával, akkor nem Tokióban omlik össze egy gomi-ra épült felhőkarcoló, hanem a telepen esik valakinek a fejére valami, vagy valaki. A Kész cirkusz világában előfordul, hogyha egy lepedőbe tekerve sétálsz a járdán, akkor fejbe kúr egy oldschool kék kabrióból kidobott kéjgázzal teli táska. Például.

A banda, a túsz és a kék autó Nagy Zoltán, Elek Ferenc, Görög László és Tóth Jocó

Első blikkre úgy tűnhet, nincs is könnyebb annál, mint esetleges eseményeket összesodorni a fiktív és kimódolt kapcsolódási pontok mentén. Azonban úgy megoldani, hogy mindez természetesnek tűnjék, és kövessen egyfajta belső logikát – nehezebb, mint klasszikus elbeszélést építeni. A Kész cirkuszban a véletlenek logikája nem válik kínossá és erőltetetté. Az elbeszélői forma a vígjátéki – de még inkább a burleszk – hagyományban kristályosra csiszolt trükkökre épül, és ez a hagyomány - meglepő módon - él és működik a Kész cirkuszban is. A dialógusok konstruáltsága viszont olykor szembetűnő. A természetesként eladott, pergő, szellemes – „géppisztolyropogásszerű” – dialógusok kétségkívül legnagyobb mestere Quentin Tarantino. E dialóg (és monológ) típus jellegzetességei közé tartozik a (pop)kultúra eseményeire/motívumaira történő utalás, valamint az elmesélt minitörténetek, urban legend-ek folyamatos felhasználása a szövegben, vagy épp maga a legendateremtés.

A Kész cirkusz elején rögtön van egy zseniális párbeszéd (Bill Gates és az ő másodpercenként szaporodó vagyona a téma), amit a film folyamán még követ jópár, azonban néhol becsúszik egy-két erőltetettebb dialóg is, ahol kilóg a lóláb, előüt a konstruáltság. Amikor a szereplő szövege és a szituáció logikája elsuhan egymás mellett és marad a szellemes, tömény, de funkciótlan szöveg. Ilyeneket főleg a film elején találunk, de a huszadik perc után már felpörög a cucc, és eltűnnek a filmtestbe nem illő szöveg-tályogok. Hasonlóan felemás a – szintén a film első felében használt – „kimerevített képre szellemes feliratot pakolunk” módszer. Az első oké, a második szintén, a harmadik már túlbonyolított és kicsit görcsös. Aztán mielőtt elkezdene nem működni a dolog, el is tűnik, afféle felejthető intermezzóként, és jön a sztori/szöveg/játék triumvirátus, hogy lehengereljen.

A lakópark, a rendőr és a fekete autó  Csuja Imre

Az például már önmagában lehengerlő, ahogy a Kész cirkusz helyszíne (Békásmegyer, lakótelep, plusz egy kis zöldövezet) és a magyar filmhagyományban csak kuriózumként fellelhető zsánertípusok (akció, burleszk, vígjáték) eszközei találkoznak és egymásba érnek. Kellemes arányban keveredik a hitelességérzet és a szürrealitás (nézzünk körül hány revolveres, szakállas, Volgával járó Torrente-klón rohangál Békásmegyer panelblokkjai közt, akár), magyar filmben ritkán látott tökéllyel érik egybe a kolorlokális szürreália abszurditása és a történetmesélés módszere.

Bár a Kész cirkusz klisékből és vígjátéksémákból építkezik, az ironizálás és a posztmodern kikacsingatás helyett inkább a játékosságot helyezi előtérbe. A kész sémákat nem annyira kifacsarja és fonákjára fordítja, sokkal inkább a bennük rejlő lehetőségeket viszi ad absurdum. Ezt az esszencialitás-érzést erősíti a sok kihagyás, a részinformációk adagolása és a blődlitől sem visszariadó poénhasználat. Elég például a film legutolsó jelenetére gondolni. Tökéletes zárlat egy tökéletesen blőd kalandorgia végén.

Methode Acting helyett

A Kész cirkuszban nincsenek hús-vér alakokat imitáló jellemek és többdimenziós, árnyalt szerepek. A Kész cirkuszban típusok vannak, karakterek, pár vonással felvázolt figurák, akiknek egy-egy monomániája, visszatérő gesztusa, szövege bőven elég arra, hogy jelezze a figura helyét a történetben. Se jellem, se árnyalat - egydimenzió és vázlatvonások.

Udvaros Dorottya magabiztosan hozza a ráosztott karakterszerepet (bár hol van már az az idő, mikor – az urban legend szerint - egy ország aludt el a melleire!), klimax előtti/alatti érett luvnya, aki elvirágzott nőiségének maradványain botorkálva keres és talál új kalandot, majd ér boldog véget a megszokott pasi mellett. A szerep főbb vonásait (elvirágzás versus kalandéhség, plusz az, hogy még így is jó nő), Udvaros profihoz illően hangsúlyozza ki, mer ráncos lenni, ott ahol kell, mer elemeket felhasználni a régi manírkészletből – de a színész-díva helyett egy színészt látunk, aki a minimálból a maximumot hozza ki.

Ónodi Eszter karaktere a kemény csaj toposzára van kitalálva, a nő, aki tudja mit akar, a nő aki elintézi, a nő, aki kemény, mint a kő. Lehet, hogy a koncepció szerint negatív figurának kéne lennie, de a színésznő természetes bája nem engedi, hogy csak egy „patkány-csajt” (vö. filmhu interjú) lássunk az alakban. Van egy jelenet a filmben, amikor kinéz a fekete Mini Morris ablakán, fehér blúz, fekete napszemüveg, vörös rúzs: csókot csücsörít az útbaigazító telepi kissrácnak, áttételesen a nézőnek, meg a láthatatlanul figyelő szemeknek. Voila, nő vagyok, erotikus vagyok, ragyogok, mint a csillagok. Te meg kinyalhatsz majd nyugodtan, ha engedem. A gesztus ősi és természetes, eljátszása pedig azon ritka szerencsés pillanatok egyikét teremti meg a vásznon, amikor az egydimenziós karakter mögött felvillanak az archetipikus mélységek. A szerep egésze aligha lehetett túl nagy színészi kihívás, az viszont üdítő, hogy Ónodi nem azon a körön belül játszik végre, amibe eddigi filmszerepei sematizálták.

Az ex-focista és a piros autó Scherer Péter

Ugyanez érvényes Scherer Péterre is. Egy színésznek aligha van nagyobb tragédiája, mint ha beskatulyázzák, betörik egy-egy szereptoposzba, egy karakterfigurába. Ha abból a karakterből mítosz lesz (John Wayne mint pisztolyhős, Alain Delon mint amorális halálangyal), akkor nincs akkora para, de egyébként kifejezetten kínos. Scherer Péter végre nem "önmagát", vagyis a manírokból összefércelt Pepe figurát játsza, hanem egy – szintén – sokat bénázó, ex-focista vállalkozószerűséget, akit a nők irányítanak, és aki mindig a slozin ül, ha valami fontos történik (mint Travolta a Ponyvaregényben). Ami Pepe-manírokkal előadva kínos és önismétlésig nézőbántó lenne, az itt, a vígjátéki hagyományból merített gesztusokkal előadva kifejezetten szórakoztató.

A Tesóban megismert karaktereket játssza Welker Gábor (ő a kicsit határozatlan, feminin jócsávó), Schmied Zoltán (szexfüggő macsó, zavaros nőügyekkel és rendíthetetlen önbizalommal) és Elek Ferenc (több dimenzióban lebegő ex-sírásó és életbölcs, aki bármely ismeretlen gázpalackba bátran beleslukkol). A Tesó karaktereire épülnek ezek a szerepek, ám míg ott a jellemábrázolás kísérlete forgott fenn, itt inkább a figurák szinte karikírozott bemutatásán van a hangsúly. Hogy innen merre lehet továbblépni, az kérdés, mindenesetre a Kész cirkuszban nincs egyetlen kínos pillanatuk sem.

Annál inkább a három telepi gengszternek, a nyitott kék kabrióban bénázó lokális amatőrmaffiózóknak. Bár Görög László, Nagy Zoltán, Tóth József profi színészek, és bár a Görög – Nagy párosé az egyik legszellemesebb dialógus előadása (Bill Gates), ehhez a hármashoz fűződik a legtöbb kínos (szaknyelven: gáz) pillanat is. Ez vélhetően abból fakad, hogy a szerepük nincs rendesen megírva. A szándék világos - kellenek rezonőrök a sztoribonyolításhoz -, azonban a figurák a legtöbb jelenetben nincsenek a helyükön. Az, hogy valami a helyén van, abból látszik egyébiránt, hogy a néző nem szisszen fel. Csuja Imre karaktere telitalálat – Volgával járó cukorbeteg tough guy rendőr - , az viszont hogy a színész néha nem találja a szerephez leginkább illő gesztusokat, és olykor kiesik a figurából, inkább színészvezetési probléma.

Nu skul vígjáték

Dyga Zsombor - autó nélkül

Amiben a Kész cirkusz teljesen újat hoz - és ilyen értelemben jelzi, hogy mégis 2005-öt írunk -, az a tempó és a lendület. A film 74 perces, vagyis a játékfilmes sztenderdnél (másfél óra), rövidebb, de egy átlag játékfilmhez képest sokkal több snittből áll, töményebb, és jóval pörgősebb. Celluloid-csík, egyenest a hátsóagyba.

Ahogy nyugodtan lehet 20 perces snitteket csinálni, ha az a legkifejezőbb és legerősebb a film szempontjából, ugyanígy, akár egy egész játékfilmet össze lehet rakni a klip-esztétika mentén: rövid, gyors snittek, rengeteg vágás, sok mozgás, sok nézőpont. Ez a fajta forma jórészt mint stíluselem jelent meg eddig a magyar filmben, azonban az, hogy az egész ritmus és történetvezetés ennek van alárendelve – kivételes megoldás. A fényképezés a Tesóhoz képest igen sokat javult. A többszáz snitt között vannak kifejezetten jól megkomponált, és simán korrektnek nevezhető szekvenciák is. Szemkiakasztó nem akad, vagy ha igen, elvész a képfolyamban. Amely képfolyamot - hogy végül a filmkészítés egyik legfontosabb állomásáról is szó essen -  a perfekt vágás strukturálja összefüggővé. A gyors képi információk finoman elosztva, és jól hangsúlyozva jelennek meg a vásznon: az, hogy nem veszünk el a pörgetésben, jórészt a vágószobában elvégzett újra-alkotásnak köszönhető.

A Kész cirkusz nem hibátlan film, de bizonyos szempontból műfajteremtő alkotás: igazi, magyar nu skul vígjáték. Szürreálbrutál telepi rögvaló, meghengergetve az elszálláskor jelentkező asszociációs gegzuhatagban, telenyomva filmtörténeti toposzokkal és szellemes szövegekkel; minimális poszt-trendi kikacsintás, maximális vizuális kielégülés, cine’n roll.
Itt egy film, ami csak szórakoztatni akar. És hogy ez miként viszonyul a mozgókép médiumához, az könnyen lecsekkolható, ha megnézzük, hogyan kezdték például a Lumiere testvérek.