Ember Judit emléknap a DocuArtban

„Semmi sincs elintézve”

„Ember-lépték.” Ha lehetséges volna egyetlen kifejezésbe sűríteni egy életművet, Ember Judit pályájának alighanem ez lenne a legfrappánsabb összefoglalása. Nem véletlenül lett ez az emléknap mottója, a rendezőnőről szóló tanulmánykötet címe, és az egyik legtöbbet idézett kifejezés a róla szóló tanulmányokban.

De, hogy vajon mi mindent rejt a szállóigévé/mottóvá vált szójáték, arról az „Ember lépték” kifejezés „atyja”, Schubert Gusztáv beszélt az emléknap nyitányaként. Schubert az 1994-ben megjelent És ne vígy minket kísértésbe… című dokumentumfilm kapcsán határozta meg az „Ember-léptéket”. Kritikájában a következőképpen fogalmaz: „Ember Judit dokumentumfilmjeiben mindig a kisemberek szemszögéből vizsgálta a nagytörténelmet. A nagy kollektív traumák háborúk, népirtások, forradalmak nyomán általános közép-európai élmény, hogy a történelem nem értünk van, hanem ellenünk. Ember Judit filmjeinek legnagyobb értéke, hogy megtanítja nézőit arra, hogy mindig az emberi szemszögből nézzék az elvont, az emberi szenvedés iránt részvétlen ideológiákat. Nem kevésbé fontos, hogy ezek a filmek, mint a Pócspetri, áttörték a hallgatás falát, szembeszálltak a kollektív amnéziával, ki merték beszélni a magyar történelem sötét traumáit, legyen szó a holocaustról, vagy a kommunista diktatúráról. Ezeknek a filmeknek el kellene jutniuk a mai fiatalokhoz, de "a legbetiltottabb rendező" filmjeit ma sem vetítik. Nem tudunk tanulni a történelmünkből.”

Ember Juditról szóló emléknapnak tehát nemcsak a személyiségének felidézése, rendezői kvalitásainak méltatása a feladata, hanem, hogy emlékezzünk arra, amit Ember Judit minden egyes filmje fémjelez, hogy az Ideológia, a Történelem mögött-előtt ott kell lennie az Embernek.

Bikácsy Gergely levélben köszöntötte az „Ember-lépték bámulóit”. Távollétében arra figyelmeztetett, hogy az életmű bámulata nem helyettesítheti a vitát és a gondolkodást. „Ember Judit filmjeinek értéke az idő múlásával növekszik, de ez csak a közönség aktív részvételével valósulhat meg” -- üzente a neves filmkritikus.

Nem tudunk tanulni a történelmünkből (Fagyöngyök)

Ember Judit egy kései interjújában elmondta, a 21. századnak készíti filmjeit. Bár a megszólított generáció viszonylag kis számban képviseltette magát az emléknapon, jó néhány, a rendező életművével foglalkozó szakdolgozat született az elmúlt években. A témával foglalkozó munkák szerzői közül két hallgató volt jelen a Docu Art-ban, akik rögtönzött diplomavédés helyett inkább a rendezőnő filmjeivel való első találkozásukról, Ember Judithoz fűződő viszonyukról meséltek.

Élménybeszámolóikból kiderült, Ember Judit megítélésében nem igen számít, hogy ki melyik generáció tagja, nagyjából ugyanazokat az értékeket emelték ki, mint a rendezőnőt személyesen ismerő egykori kollégák.

Herskovics Edina a Pócspetri című dokumentumfilm kapcsán elmesélte, olyan mélyen érintették a látottak, hogy többször le kellett állítania a felvételt. „Ember Juditnak olyanokkal beszélgetett, akiket más sosem kérdezett, és sikerült elérnie, hogy őszintén megnyíljanak a kamera előtt”.

Szilárd Zoltán nemcsak filmesztétaként közelítette meg az életművet, hanem egy történész szemével kutatja Ember Judit életútját, beszámolójában pedig a rendezőnőről készült – eddig nem ismert – titkosszolgálati jelentéseket osztotta meg a jelenlévőkkel. Az előadások koordinátora, Fekete Ibolya hozzátette, a fellelt 11 oldalnyi dokumentumnál valószínűleg sokkal több rejtőzik a levéltárakban a „legbetiltottabb rendezőről”.

Stark András az Ember lépték című kötetben írta meg a következő anekdotát: a Tantörténet vetítésén félhangosan odaszólt a mellette ülőnek: a rendező azért megtanulhatna vágni. Meghallotta ezt a pár sorral feljebb ülő Ember Judit is – így kezdődött a barátságuk. Stark és Ember Judit viszonya tökéletes példája a pszichoanalízis szinte közhellyé vált megállapításának, mely szerint a pszichiáter és páciense között kölcsönös terápia zajlik: az érzéki intimitás, erotikus feszültség hatotta át a beszélgetéseiket, mely mindkettejüket közelebb vitte önmaguk megismeréséhez. Stark számára elsősorban a hallgatás képessége, a másik felé mutatott feltétlen türelem és figyelem volt a legértékesebb, amit Embertől kapott, és ő segített megérteni azt is, hogy mit jelent a nőiség és a zsidóság. „Judit 1944-ben átélte mindazt, amit én csak a soah után ismerhettem meg. 9 évesen megfosztották a családjától, ám minden borzalom ellenére sikerült fenntartani az életörömöt, mely elengedhetetlen feltétele az alkotásnak.”

Az emberek szemszögéből tekintett a történelemre (Tantörténet)

Szekfű András Elek Judit két alkotásának, a Pócspetri és a És ne vígy minket kísértésbe… című munkák „kulisszatitkaiba” engedett bepillantást. A két film közös vonása, hogy a történet szempontjából relevánsnak tűnő jeleneteket – sokak számára érthetetlen okból – Ember végül kihagyott a végleges verzióból. „Judit mindig nagyon határozott esztétikai és dramaturgiai koncepció szerint készítette a filmjeit, ebben rejlett a filmek hatása, ereje pedig abban, hogy a szereplőiben ő maga tükröződött.”

Zalán Vince, Ember Juditról szóló Ember-lépték című tanulmánykötet szerkesztője, Schubert Gusztávhoz kapcsolódva szintén a rendezőnő történelemszemléletét emelte ki előadásában. Zalán szerint a filmtörténet Ember Judit előtti korszakában a magyar történelem állt a filmek előterében, mely a hatalmi mozgások és mechanizmusok bemutatását tűzte ki célul. Ember Judit azonban nem a történelem felől közelített az emberekhez, hanem éppen fordítva: az emberek szemszögéből tekintett a történelemre. „A közfelfogás szerint nagyjából tudjuk, mi történt 45-ben vagy 56-ban. Ember Judit dokumentumfilmjei egyetlen apró történeten keresztül bebizonyítják, hogy valójában fogalmunk sincs. Azt hisszük, hogy a múltunkat lezártuk, Ember Judit azonban megmutatja, hogy semmi sincs elintézve. A történelem úgy épül be az egyes emberek személyiségébe, ahogy a tömés a fogba, mely azután vagy szerves részévé válik az identitásnak, vagy örökre idegen anyag marad. Ember Juditot a beépülés folyamata/mikéntje érdekelte elsősorban, és ezt az egyes emberek mindennapjaiban követte nyomon.”  Zalán Vince Kosztolányi szemléletével vont párhuzamot, aki az Édes Annában egy helyütt azt írja: „Nincs emberiség. Csak Péter és Pál van.” Ember Juditnak Péter és Pál egyformán számított, mindenkit ugyanazzal a nyitottsággal és kíváncsisággal hallgatott végig, a beszélgetések során sosem ítélkezett, és ódzkodott minden vitától vagy szóváltástól. „A rendező többlettudása, erkölcsi ítélete a mű szerkezetében jelentkezik: a művészi módszer nála szigorú etikai alapra épül.” – mondta Zalán. Ember Juditot sosem a leleplezés indulata hajtotta, hanem a megismerés. „A megismerés, melynek mindig az emberi méltóság adja a mértéket. Hiányozni fog ez a mérce”.

Fekete Ibolya hozzátette, korábban szinte magától értetődő volt az, hogy a szerkesztésben érvényesüljön az alkotói ítéletet, ám a ma dokumentumfilmezést tanuló diákok körében teljes értetlenséget vált ki az ilyen típusú „Emberi” attitűd.

„Semmi sincs még elintézve” - Ember Judit

Szilágyi Erzsébet számára a rendezőnő filmjeiben megjelenített nősorsok váltak az ouvre legemlékezetesebb elemévé. Ember Judit nőalakjainak közös vonása a belső tartás, harmónia, függetlenség, az empátia. Nem nehéz meglátni a szereplők és Judit közötti párhuzamokat: „minden hősében ő maga van”. A 1993-ban készült És ne vígy minket a kísértésbe című dokumentumfilmjében egy 18 éves lány megkapja elhunyt apja levelét, aki közvetlenül a deportálása előtt írta azt meg az akkor még csecsemőkorú lányának, melyben bocsánatot kér tőle, amiért ilyen sors jutott neki osztályrészül. Ember Judit 16 évesen olvasta édesapja levelét, melyet az elhurcolása idején írt neki. Ha nem is ilyen explicit módon, de Ember Judit minden filmje róla (is) szól, a filmekben szereplő nők sorsa kicsit az ő sorsa is.

A rendezőnő által bemutatott női szereplők élesen elkülönülnek a férfiak világától, akik másképp beszélnek, másképp viselkednek ezekben a filmekben. „Nem értékítélet ez Judit részéről, ám mindenképpen elemzésre váró probléma, mely a jövő kutatóira vár”.

„Nem női rendező, de rendezőnő volt Ember Judit, aki a világról, annak működéséről gondolkodott a filmjeiben, mely nemcsak a kortársak, hanem az utókor számára is nóvum, most is, és az lesz még évek múlva is.” – mondta Szilágyi. 

Ember Judit a 21. századnak készítette a filmjeit, és ennek a századnak sok feladata lesz az életmű kapcsán, nemcsak emlékezni, hanem elemezni is, Bikácsy szavaival élve nemcsak bámulni, hanem gondolkodni is. Mert „semmi sincs még elintézve”.