Filmzene: Grindhouse – Halálbiztos

Búgatópor

Ha nem lenne már rég kult-rendező, Tarantino akkor is vigasztalódhatna a kult-soundtrack összeállító címmel, és persze most is sokkal többről van itt szó, mint régi kedvencekből ügyesen összerakott válogatásról.

A Death Proof minden egyes dala egyrészt tökéletes aláfestése egy-egy jelenetnek és a film egészének, másrészt, akárcsak maga a Grindhouse-művek, egyszerre alázatos főhajtás a nagy elődök – vagy inkább az el nem ismert zsenik -- felé, és némi önfényezéssel vegyített tíz pontos stílusgyakorlat. Mert tudjuk rég, milyen óriási film- és lemezgyűjteménye van QT-nek, most is innen válogatott, és minden második szám filmtörténeti utalás is egyben, legyen korai rock ‘n’ roll, soul, vagy instrumentális betét. Már a felbőgő motor hangjával induló, fékcsikorgással dúsított felvezető szám, a „The Last Race” Jack Nitzsche-től az 1965-ös Village Of The Giants-ból, tökéletesen idézi meg azt a műfajt, amelyről végül is a film szól, miközben harsány, gyors, és zsigeri. Ennio Morricone hátborzongató free jazz „Paranoia Prima”-ja – történetesen Dario Argento Kilencfarkú macská-jából -- sem marad el a nyitás mögött, vagy Willy Deville-től az „It's So Easy” sem William Friedkin Portyán című elfelejtett remekművéből. És ha már filmtörténeti Ki mit tud-dal jövünk, a sort a „Sally and Jack” zárja Brian DePalma ’81-es Halál a hídon-jából – nem véletlen, hogy a cím szerepel Tarantino tíz kedvenc filmje között is!

Tarantino tudja mi az igazán dögös

A többi szám pedig vagy színtiszta pszichedelikus road movie zene, vagy búgatóporos lassú soul. Előbbire aligha lenne jobb példa, mint a T Rex és a „The Jeepster”, vagy a lemez végefelé dübörgő „Riot in Thunder Alley” – a tam-tam dobok és a végsőkig eltorzított gitár párharca --, nem beszélve a film lucskos lap dance jelenetét aláfestő „Down In Mexico”-ról, szóval Tarantino tudja mi az igazán dögös. De azt is tudja, hogy kell ide valami szívhez szóló-csipőriszáló is, és ezt bőven megadja a Smith – nem a brit The Smith-ről van szó! – blues-os Burt Bacharach feldolgozása, a „Baby, It’s You” 1969-ből. Gayle McCormick elképesztő dolgokat produkál kissé Janis Joplinra emlékeztető hangjával, érdemes figyelni rá. Ráadásként minden Tarantino soundtrackre jut egy igazi fülbemászó örömzene is, és ez most az egyben parádés lezárásként is szolgáló Serge Gainsbourg feldolgozás, a „Chick Habit”. Ez egyben a legfrissebb dal is, és ha az Elinore Blake néven világra jött frankofón énekesnő, April March karrierje nem indul be a film után úgy istenigazából, akkor valaki nagyon elrontott valamit! 

Ha van gyenge pontja a lemeznek, akkor az a Tarantinónál megszokott ön-idézetek nem rendeltetésszerű használata. Itt mindössze három részlet hallható, és azok közül egy pocsék -- ráadásul két huszadrangú mellékszereplőtől lett kiollózva --, a másik kettő is legfeljebb közepes egy olyan filmből, ahol tényleg hemzsegnek a tökéletes dumák. És akár lehetett volna sokkal hosszabb is 38 percnél!

Quentin Tarantino’s Death Proof – Original Soundtrack 
Warner