Groó Diana: Egy igazi kalandfilmet akartunk csinálni

Filmhu: És mi történik a forgatás után? Tovább kell, tovább lehet vinni a szereplőd iránt érzett  felelősséget valamilyen formában?

G.D.: Rengeteget gondolkoztam azon, hogy vajon mit változtattam meg a gyerek életében, és elég nagy frászban voltam emiatt. Hiszen egy telepen találtunk rá, rettenetesen szegényes körülmények között, és hirtelen bekerült egy számára totálisan új világba, rengeteg benyomás érte, amiket fel kell valahogy dolgoznia. Nem láttam át, hogy mi lesz a forgatás után, amikor hirtelen eltűnök egy pesti vágószobában. A kapcsolatunk megmaradt, sűrűn beszélünk telefonon. Azt nagy eredménynek tartom, hogy az osztályzatai javultak, abban az évben nem bukott, amikor megtudta, hogy kiválasztottuk. Sokat beszélgetünk, és megegyeztünk abban, hogy el kéne végeznie a nyolc általánost. Nem tudok ott ülni és korrepetálni matekból, de talán tudok rá hatni annyiban, hogy megértse, akkor tud szabad lenni az életben, és megvalósítani, amit szeretne, ha a minimumot teljesíti. Azon is gondolkoztam, hogy mi lesz azután, hiszen ez a gyerek rettenetesen tehetséges, szerintem bármilyen szerepben működne, ezzel a karizmával és természetességgel. Az is kiderült, hogy nagyon jó a memóriája. Mégsem erőltetheted azt, hogy „márpedig színész leszel, fiam!”. A forgatás közepéig színész akart lenni, azután fordult a kocka, és már a buszsofőr és tűzoltó pályák felé kacsintgatott. Látta, hogy milyen ez a világ, megismert minket, de neki kell döntenie, kitalálni, hogy mit szeretne az életben. Azt pontosan tudja, hogy bármit is akar, ahhoz kell minimum az a nyolc osztály, és megesküdött nekem, hogy év végén nem fog megbukni. Jelenleg ilyen a mi kapcsolatunk.

 

Filmhu: A film a Budapesti Iskolát idézi, ugyanakkor a mágikus realizmus jelzővel illetitek. Sok bizonytalan tényező volt, hiszen valós helyszíneken forgattatok, számos amatőr szereplővel, egy tizenéves kisfiúval a főszerepben. Ráadásul az operatőröd, Kardos Sándor is szeret a véletlenre és az ösztöneire hagyatkozni. Ennyi bizonytalansági faktorral hogyan lehet forgatást tervezni? Az a végeredmény, amit megálmodtál?

G.D.: Való igaz, hogy storyboardot nem igazán látni a Kardos Sanyi kezében. A végeredmény  viszont mindig jobb, mint amit elképzelek. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk, ami persze nem azt jelenti, hogy nincsenek konfliktusaink. A kritikus pontoknál kialakul egy sistergés, mert mindketten elég makacsok vagyunk, de végül mindig jó irányba terelődnek ezek a konfliktusok. Ha nagyon biztos a dolgában, annak ellenére, hogy nekem gyökeresen más az elképzelésem, akkor engedek, és végül mindig kiderül, hogy jól tettem. És ez fordítva is így működik. És olyan is van, hogy tűpontosan egyezik az elképzelésünk egy snittel kapcsolatban, amiről addig nem beszéltünk egy szót sem.

Filmhu: És a vágódnak, Mógor Áginak sem nehezíti meg a dolgát az, hogy az intuíció a forgatás egyik fő vezérfonala, és nem feltétlenül jobbra megy ki, aki balról jött be?

G.D.: Ági sokat dolgozott Sanyival is és velem is, és vele is abszolút együtt tudunk gondolkodni,   ami nagyon fontos. Ő sem egy technikai emberként van jelen, sajátjának érzi a történetet, és abban gondolkozik kreatívan. Ugyanakkor objektív harmadik szemként tud működn i, szemben az én vagy a Sanyi elfogultságaival. Beleviszi az érzékenységét, az empátiáját a vágásba, és sok megmentő ötlete van dramaturgiailag.

 

 

Filmhu: A szemlén lesz a Vespa premierje. Tudsz már a hogyan továbbról, ami a hazai és a külföldi forgalmazást illeti?

G.D.: A berlini előválogatók kikérték a filmuniótól a Vespát, noha végül nem került be a programba. Az, hogy egy fényeletlen, keveretlen verzió felkeltette egy A-kategóriás fesztivál válogatóinak a figyelmét, számomra fontos jel. Nagyon szeretném, ha felbukkanna a Vespa minél több fesztiválon, és egyáltalán nem érdekel, hogy az A, B vagy Z kategóriás fesztivál-e.

Filmhu: Mit gondolsz, mennyire fogja érteni ezt a filmet a külföldi közönség?

G.D.: Szerintem nincs mit nem érteni ezen a történeten. Ott van persze a magyar társadalom finom kritikája, de a történet univerzális. Annál is inkább, mivel nem egyedi a kisebbségek integrálásának problémája a világban, és nacionalista fennhangok sem csak nálunk vannak jelen. Ott van egy gyerek, akiért felelősek vagyunk.

Filmhu: És úgy gondolod, hogy akarnak az emberek ezzel szembesülni?

G.D.: Pont az a lényeg, hogy indirekt módon vannak benne jelen ezek a problémafelvetések. Én abban reménykedem, hogy mindenki szeretne drukkolni egy 12 éves gyereknek, aki nekivág addigi élete legnagyobb kalandjának, és véghezviszi azt.

 

Filmhu: Most bukkantam rá, hogy kaptál egy állami ösztöndíjat, 3 hónapos németországi predoktori képzésre. Mit fogsz ott pontosan csinálni?

G.D.: Ez remek hír, ugyanis engem még nem értesítettek, pont a napokban gondolkoztam, hogy mi lehet ezzel a dologgal. Van egy téma, ami régóta foglalkoztat, ezzel kapcsolatban szeretnék kutatásokat végezni Berlinben. Ez pedig a világ első rabbinőjének története, akit 1935-ben avattak rabbivá, ami már önmagában elég groteszk tény, hogy ez a legvadabb náci időkben történt Berlinben. Egy Katapultos dokumentumfilmet tervezünk, amely egyben előtanulmány volna egy koprodukciós játékfilmhez. Ez egy 'giga-projekt', amit fejleszteni kellene, és rengeteg kutatást igényel. Egyrészt ezért szeretnék Berlinbe menni, másrészt koprodukciós partnereket felhajtani. Tarantino ugyan kicsit keresztbe tett nekem, mert úgy érzem, hogy a Becstelen Brigantyk után nem nagyon lehet mit mondani a II. Világháborúról.