Groteszk mesék és álommá font történelem az Anilogue-on
Történelmi dráma, 18+-os kisfilmek és az animált éj
Az Anilogue fődíját idén Esben Toft Jacobsen A túlon túl című alkotása nyerte, a közönségdíjat Bucsi Réka Symphony No 42. című munkája kapta. Az animációs mustrán mi is ott voltunk, láttunk gyerekperspektívából kibontott japán történelmi drámát, nagy blokknyi 18 év felettieknek ajánlott animációt, izgalmas és meghökkentő reklámokat, klipeket, kisfilmeket.
Shikotan szigetének lakói a második világháború lezárását követően azt hihették, a legrosszabbon már túl vannak. A lakosok arra készülnek, hogy Japán kapitulációját követően amerikai katonák szállnak majd partra, helyettük azonban szovjet katonák egy csoportja érkezik az elzárt kis szigetre. A győzők fikarcnyit sem törődnek a legyőzöttekkel: a férfiakat munkatáborokba viszik, a csempészeket szigorúan megbüntetik, a helyieket lakásaikból az istállókba száműzik. Az osztályterembe betörő katonák fegyvert fognak a gyerekekre, akiket később a még életben lévő felnőttekkel együtt szovjet táborokba internálnak.
Mizuho Nishikubo a Giovanni szigetében valós történelmi eseményekből és irodalmi álomvilágból szőtt mesét; hőse két gyerek, Junpei és Kanta, akik tágra nyílt szemekkel bámulják a megszokott életüket fenekestül felforgató eseményeket. A gyermeki perspektíva lehetőséget ad arra is, hogy Mizuho Nishikubo ne ítélkezzen: a gyerekek értetlenül szemlélik az oroszok brutalitását, ugyanakkor nyitottak az új barátságokra, a jó szóra. A Giovanni szigetében nincsenek a szó klasszikus értelmében vett hősök, akik egymagukban szállnak szembe az ellenséges hadakkal. Finom, nagyon jó arányokkal dolgozó mese ez, amely kultúrától és történelemtől függően működik.
Giovanni szigete - előzetes
Rövidfimek C blokk (Molnár Judit Anna)
Beugrottunk egy kisfilmes blokkra is, amelyen 18 év felettieknek ajánlott animációkat vetítettek. A kikötés egyes alkotásoknál valóban jogosnak bizonyult, a háború, az agresszió, a brutális groteszk és a szexualitás témája is terítékre került, ám olyan filmeket is láttunk, amelyek szólhatnak a fiatalabb korosztálynak is. A német Sonja Rohleder Hölgy kutyával című ötletes rajzfilmjében a hangok dominálnak, a vásznon pedig fekete alapon csupán a címszereplő eb, és az utca járókelőinek lábnyomaiból következtethetjük ki az alkotás történetét. A szintén német Virtuóz vizualitás (r.: Maja Oschmann) tisztán képzőművészeti animáció, mintha Jackson Pollock egy vonala és egy pacája szabadult volna el a vásznon: szimfonikus muzsikára kergetőznek, a fehér alapon terjedő akrilfolt próbálja utolérni a virgonc tuscseppet, ám filigrán barátja fürgébbnek bizonyul. A Hajnali szerenád (r.: Mauro Carraro, Svájc) hozza a címében ígérteket: mintha videóklippet látnánk az ébredező tengerpartról, a fekete nap fényében látjuk az alakok kontúrjait. Ütemes zenére érkeznek a partra a hajnali úszók, a kacsák taktusra rázzák a fejüket, majd a mélységből hirtelen felbukkanó bálna vízsugara megtisztítja a sötét napot.
Abszurdokból gazdag volt a felhozatal a szekcióban. A 3D animációval készült Az utazó ügynök (r.: Hugo Leygnac, Olivier Lafay, Arthur Philippe, Marie Dossetto, Valentin Moriceau, Franciaország) egy szerencsétlenül járt kereskedő kálváriáját meséli el: az ifjú titán nem tudja megfékezni életre kelt kosztümjeit, van, amelyik folyamatosan a menekülőutat keresi, egy elegáns öltöny nem bírja megfékezni fizikai vágyait a kirakatban kiállított női fehérneműk láttán, a bőrdzseki pedig az ügynök utazáshoz használt zeneválasztásával elégedetlen. A hollandok sem mentek a szomszédba a morbid humorért, Néma című rövid animációjukban (r.: Mute, Job, Joris & Marieke) tojásforma figurái sok mindent közölnének a világgal, ám sajnos a természet nem alkotott nekik szájnyílást. Egy szerencsés baleset folytán egy csecsemő száját felvágja a konyhakés, így innentől kedve képes cumizni, és “oázásba” foglalni véleményét. Uccu neki, mindenki a kisbaba példáját követi, és bár már térdig állunk a vérben, végre az összes tojásember képes a kinyilatkoztatásra. Elie Chapuis Imposztor című francia-svájci animációjában a film noir világát idézi meg. Hőse, a kispolgári családfő a gyilkos őz áldozata lesz, akivel fejet cserélnek. Az őz átveszi az apa szerepét és bár a család kissé furcsálja a megváltozott étkezési szokásit, amikor az apa ismét hazatér, az asszony inkább a fejnek hisz, mint a testnek, így a férfi visszatérhet a vadonba, élni tovább az őz életét.
Pilóták hazafelé - előzetes
Két komolyabb alkotást is láthattunk: Az alkonyatkor (r.: Reza Riahi, Franciaország) a közel-keleti háborúk világába kalauzolta el az Anilogue nézőit, a Pilóták hazafelé (r.: Olga Pärn, Priit Pärn, Észtország / Kanada) pedig a légiósok “asszonyhiányának” problémáját mutatta be. A francia alkotás két szálon futó története a végén egyesül: a világos színekkel megrajzolt családi idillből váltunk át néha a sötét árnyalatokkal megalkotott harctéri képekre, hogy a végén felvetüljön a kérdés: a gyilkos katona ugyanaz a férfi lenne, aki kislányával olyan szeretettel bánik? Az északi animációt mi is kifejezetten 18 év felülieknek ajánlanánk. A három bajtárs három furcsa alakú bőröndöt cipelve sivatagokon, hegyeken, falvakon és városokon halad át. Hamar kiderül, hogy a bőröndök tartalmaiból egy forró vérű menyecske állítható össze, aki meg is elevenedik, amikor szükség van rá. A férfiak sorsolással döntik el, hogy melyik éjjel kinek keresse kedvét (amelyet az alkotók igen plasztikusan ábrázoltak), ám az igazi boldogság akkor vár a megfáradt pilótákra, amikor végre hazakerülnek saját asszonyaikhoz.
A magyar nézők szíve büszkén verdeshetett a 3. kisfilmes blokk megtekintése után, hiszen bármilyen színes válogatást is láthattunk, minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy látványvilágban, humorban Bucsi Réka az Oscar-döntőbe bejutott Symphony No 42-je kiemelkedett a mezőnyből.
Animált éj (Konkol Máté)
Szombat éjjel reklámokat, klipeket, és rajzolt kisjátékfilmeket láttam. Az alkalmazott művészeti munkák közül toronymagasan emelkedik ki Gács Tamás Opera-imagefilmje, amely látványában, hangzásában és vágásában egy szuperprodukció igényességét hozza. Daphne Samaras volt jelen a legtöbb reklámmal, a Magyarországon alkotó rendezőnő munkái közül különösen ötletes, és az Uránia termét megnevettető volt a Flip Look Book promója és a Usemee indiegogo-kampányvideója.
Opera - image
Az általában markáns látványviláguk ellenére dramaturgiában és tempóban gyakran egyenetlen kisfilmek közül Jordan Wong Don't Worry, I'll Do It-ját szerettem a legjobban, ami a 20. század közepének kísérleti filmjeit idézi.
A klipek legtöbbjéről elmondható az alapos kimunkáltság és az erős koncepció, noha a szélsőséges stílusok nem mindegyikét élveztem. Zeneileg egyértelműen Mendrei Miklós Irie Maffia-klipje a kedvenc (Baddest), de kreatívabb Vácz Péter bábanimációja, melyet szívesebben nézünk, mint hallgatunk (James - All I'm Saying). Ugyanez elmondható a BKF-es Simon Balázs Nils Frahm-videójáról is (RE) - a nagyvásznon méginkább lenyűgöző képek lehagyják a zongoraszót.
Érdekesség-számba megy Jie Lu teafű-animációja egy német romantikus dalra (No Friends) és Valentine Reinhardt háromcsillagos hotelszobák festményeit és vallási jelképeket egyszerre idéző rajzai Sébastien Tellier instrumentális prog-pop dalára (Love). A videóklipek között kellemes meglepetés volt Johnny Chew Terry Gilliam-i montázs- és kollázstechnikája groteszk 50-es évekbeli Amerika-hangulattal (BRAAINZZ - oops). Alexander Dmitriev pedig új szintre viszi a képtorzítást Bop Next Level című 8 bites dalához készített, a videójátékok fénykora előtt tisztelgő epileptikus érzékszervi túladagolásában.
