Hallgatag szerelmesek

Karlovy Vary 2.

Kim Ki-duk kétszer

A Bin-jip már versenyfesztiválon is bizonyított, Velencében nem kevesebb, mint négy díjat nyert (FIPRESCI-díjat, rendezői különdíjat, kis Arany Oroszlánt) éppen csak az Arany Oroszlánról kellett lemondania a Vera Drake kedvéért.

Kim Ki-duk: Bin-jip (3-Iron)

A Bin-jip főhőse egy hajléktalan (?) srác, aki motorjával minden reggel a házak ajtajára tesz szórólapot, hogy este betörjön oda, ahol nincsenek otthon – azaz nem mozdították el az
ál-hirdetményt. A cél nem vagyonszerzés, mindössze éjszakai szállás a fiú számára, aki az eltöltött éjszakáért még fizet is: másnap reggeli távozása előtt kimos, kitakarít, s megjavítja az elromlott háztartási gépeket. Egy nap aztán a kiszemelt házban találkozik egy megvert és szótlan asszonnyal, majd a férj esti hazatérése után kimenti a szörnyű házasságból a nőt. Kettejük egészen furcsa kapcsolata kezdődik ekkor: szótlanul járják a nagyváros utcáit, s ugyanazt a rituálét folytatják ketten, mint addig a férfi egyedül. Nem szólnak egymáshoz, nem szólnak máshoz, mégis hihetetlen mélységű kapcsolat alakul ki közöttük, mely többet ér akárhány szónál. A rendező fantasztikus képekkel ábrázolja az extrém kapcsolatot, hihetetlen érzékkel tálalva a témát, mely olyan módon ábrázolja a szerelmet, mint soha senki előtte.

Kim Ki-duk: Hwal

Ezt a tematikát Kim Ki-duk részben a Hwal című munkájában is folytatja. A két főszereplő itt sem szólal meg, de ezúttal már a többi mellékszereplő sem nagyon beszédes. A filmben egy idős bárkatulajdonos házasodni készül egy 17. életévét hamarosan betöltő lánnyal, aki nem annyira önakaratából került a férfi hajójára, ám mára mindenképpen jószántából – szerelemből? – marad a férfival, s várja a nagy napot. Kettejük kapcsolatát egy darabig nem zavarják meg a pénzért a hajóra érkező pecások, ám egy alkalommal feltűnik a taton egy fiatal srác, s a lány ráébred arra, a ragaszkodáson túl, lehet, hogy a szerelmet nem az idős remeténél találja meg. Az öregúr azonban erőszakkal is igyekszik megvalósítani a házasságot, amely egyre nagyobb ellenállást vált ki a lányból. A hallgatást ebben a filmben fokozza a végtelen tenger, a magányos bárka és a kék ég, mely egészen festői magasságokba emeli a mozit. Mindehhez melankolikus mélységet biztosít a fantasztikus zene, melyet hol az öreg halász játszik íján (mely hol fegyver, hol hangszer), hol pedig nem diegetikus zeneként hallható. A szerelem képi megformálása, az érzések kifejezőereje új dimenziókba jutott Kim Ki-duk értő kezei nyomán.

Mulandó szép napok

Egoyan: Where the Truth Lies

Atom Egoyan Robert Lantossal, Szabó István utolsó filmjeinek producerével közösen készítette el az Ahol az igazság hazudik (Where the Truth Lies) című alkotását, a főszerepben olyan neves színészekkel, mint a remekül ripacskodó Kevin Bacon és a fájóan visszafogott Colin Firth. A hatvanas évek nagy show-párosát alakítják, akik maratoni élő tévéműsorban szögezik nézők millióit a képernyők elé. Bárkit és bármit megkaphatnak, s helyzetükkel maximálisan vissza is élnek: egyéjszakás kalandok, átmulatott éjszakák, macskajajos másnapok töltik ki tévén kívüli hétköznapjaikat. Egy nap aztán női holttestet találnak szállodai szobájuk fürdőkádjában, s bár az ügyet gondosan eltussolja a rendőrség és a média, néhány évvel később egy törtető riporterkisasszony nyomozásba kezd az igazság kiderítése érdekében. Bármi áron.

Egoyan filmje nem közelíti meg az Eljövendő szép napok ragyogó színvonalát, de jobban sikerült, mint a csalódást keltő Felicia utazása és önéletrajzi ihletésű Ararat című mozi. Bár a nyomozás nem tartogat túl sok izgalmat, s a lezárásban néhány nagyon triviális igazságra derül fény, Egoyan profi módon oldja meg a feladatot, s néhány kellemes pillanattal ajándékozza meg a benne továbbra is reménykedőket.

Amerikai roadmovie egy némettől

Wim Wenders: Don't Come Knocking!

Wim Wenders is alaposan próbára tette a rajongóit A bőség földjével, ám a Ne kopogtass (Don't Come Knocking) remek roadmovie, még ha ez lehet, hogy elsősorban Sam Shepardnek köszönhető. A forgatókönyvet jegyző és a főszerepet eljátszó színész ugyanis részben remek alapanyagot adott Wendersnek, másrészt nagyszerűen játssza a kiégett western-színészt. A történetben Shepard megelégeli a sztárságot és a hollywoodi futószalagmunkákat, s hátat fordítva a forgatásnak elindul Montana nagyszerű hegyei közé. A rég nem látott anya meglátogatása újabb úti célt jelöl ki: valahol északon egy felcsinált pincérnő az ő gyerekét nevelte fel, s a kiégett színész úgy érzi eljött a szembesítés és felelősségvállalás ideje.

A hagyományos szerkesztésű moziban valamennyi színész hozzátesz valamit a sikerhez: Sarah Polley ismét magányos szívet alakít, aki a maga természetességével, bájával nyeri meg mások bizalmát; Jessica Lange több mint hiteles egykor szépséges, mára beletörődött magányos anyaként és pincérnőként; a színészre vadászó hollywoodi cápát alakító Tim Roth pedig ismét bebizonyítja, hogy sokkal többre képes, mint amennyit eddigi karrierje során elért. A Ne kopogtass nem egy Párizs, Texas, de jóval közelebb áll hozzá, mint a direktor utolsó filmjei.

A szomszéd fűje ismét zöldebb

Wolfgang Murnberger: Silentium

Az osztrák filmgyártás az elmúlt években nem egyszer bizonyította, hogy képes maradandót alkotni, s a cannes-i díjazott dráma, A zongoratanárnő után most egy másik műfaj, a bűnügyi film területén alkotott maradandót. A Csendet kérünk! (Silentium) egészen kiváló paródia, melyben a Wolfgang Murnberger-Josef Hader páros másodszor kelti életre az elfuserált magándetektívet, Simon Brennert. A nyomozó ezúttal az egyház sötét titkai után kutat társával,
s bár utóbbi nem egy Matula a Két férfi, egy esetből, azért Derrick is elismerősen bólintana teljesítményüket nézve.

A blaszfémiával is megvádolt alkotás remek szatíra, s bár benne felismerhető néhány klasszikus alkotás paródiája (a Passió keresztvitele és az Észak, északnyugat repülős jelenete), ízig-vérig eredeti munka. A stand-up komikusként ismertté vált Hader egyszerűen fenomenálisan ügyefogyott, aki személyes jelenléte során csak erősítette a nézőben megfogalmazódott véleményt: a hihetetlen jókedélyű, nagyszerű ember – sztárallűröktől mentes sztár.