Herendi Gábor a filmhu filmklubban

Fúrás, nyálszívás, csapó!

Egy hasznos vargabetű

Herendi Gábor, bár világéletében filmes akart lenni, ennek ellenére fogorvosnak tanult – sőt az egyetem elvégzése után nemcsak magánrendelőt tartott fenn, de még tanított is a Fogorvosi Egyetemen. Különös módon a filmes területre való visszakerülés lehetőségét is a fogorvosi szék teremtette meg: sok páciense volt a reklámszakma területéről, és mivel a fiatal fogorvosban égett a vágy és kreativitás, hogy a reklámfilmezés területén próbálja ki magát, nemes egyszerűséggel beakasztotta a nyálszívót a páciensek szájába, és úgy ajánlotta fel szolgálatait – ebben a helyzetben nehéz lehetett őt visszautasítani, sok reklámfilm-forgatókönyvet fogadtak el tőle.

A filmezést elsajátítandó jelentkezett ugyan a Filmművészeti Főiskolára is, de elutasították azzal, hogy nincs benne elég tehetség, s inkább a magánrendelő üzemeltetésére serkentették az ifjú fogorvost - akiben felgyülemlett a dac, hogy most már csakazértis filmes lesz…

Az első film egy Fogorvos Délutánra készült még az egyetemi évek alatt. Herendi kolléga írt egy forgatókönyvet, leforgatta egy rugós Super8 kamerával, majd megvágta ollóval és celluxszal. A fésületlen humorú burleszket mai napig sikerrel vetítik az egyetemen. A történet a Fogorvosi Egyetemen játszódik: Dezsőke nagyon-nagyon szeretne bejutni, de évről-évre mindig eltanácsolják. Az egyik jelenetben a szerencsétlen alak végül protekcióhoz folyamodik: a felvételi beszélgetésen cseng a telefon, felveszi az elnök, mire be van vágva a Parlament képe. „Nem is gondoltam, hogy ebből balhé lesz, nem voltam én ellenálló, ennek ellenére majdnem kirúgtak, hogy szerintem protekcionizmus van az egyetemen.”- mesélte Herendi felelevenítve a film készítését.

A filmklub közönségének levetített jelenetet alapján Durst Györgynek nagyon tetszett a film, és állítja, hogy ha annak idején Herendi bekopog ezzel a filmmel hozzá a BBS-be, talán másképp alakulhatott volna mindkettőjük filmes pályafutása. Herendi saját bevallása szerint is béna volt, hogy nem vetette bele magát a hetvenes évek végén az amatőrfilmes mozgalomba, de nagyon sok időt vesztegetett az Egyetemre. Ennek ellenére sem bánja ezt a vargabetűt, úgy érzi rengeteget tanult, és bár nem sok mindent hasznosít mára már belőle, de például a fogorvosi székben megtanult bánni az emberekkel – talán ezért tud bánni a színészekkel is.

Egy fenékkel két lovat

A kilencvenes évek elején beindult a magánpraxis, közben írt néhány reklámfilm-forgatókönyvet, és kijárt Kapitány Iván forgatásaira is. Elleste a fogásokat, megvette a vonatkozó szakirodalmakat, és autodidakta módon filmessé képezte magát - ma már nem is lehet zavarba hozni technikai kérdésekkel. A rendelővel szomszédos lakásban szépen-lassan létrejött a Skyfilm, és beindult Herendi reklámfilmes karrierje is, így nemegyszer fehér köpenyben vonult ki a castingokra, majd utána gyorsan visszaszaladt fogat fúrni. Ennek persze meglett a böjtje: ő lett a legjobb fogorvos a reklámosok között, és a legjobb reklámos a fogorvosok között. Amikor egy amerikai reklámügynökség felvette Herendit kreatív igazgatónak, eladta a rendelőt szőröstül-bőröstül.

Csak utólag tudta meg, hogy a világ egyik legnagyobb reklámügynökségéhez került. Rengeteg ügyfél szakadt rá, miközben fogalma nem volt a reklámról. „A nulláról kezdtem, az évek során tanultam ki nagyon sok bukdácsolás során” - emlékszik vissza a kezdetekre rendező. Az első rádiós kávé-reklámjához kapott ugyan egy háromszáz oldalas tájékozatót a cégimidzsről, de ő inkább egy poénosnak szánt Frédi és Béni párbeszédet fabrikált Romhányi stílusában, amit persze hanyag angol fordításban ismertetett a holland tulajdonosokkal – utólag nem is érti, hogy nem verték agyon ezért - annyira kiborította az elnökséget, hogy New Yorkig ment híre.

A második munka során sem tudta kihez forduljon, egy meglévő spanyol reklám magyar adaptációját kellett elkészítenie: egykori gimnáziumi osztálytársát, ifj. Vitray Tamást kérte fel segítőnek, aki akkor már operatőr szakos volt a Filmművészeti Főiskolán. Az ifjabb Vitray nagyon készségesen segített, beszervezte a főiskoláról „Karcsi bácsit” mindenesnek, az egykori fogorvos-asszisztens kisfia jött a bilijével, a szomszéd hozta a kutyáját – kész is volt a légfrissítő reklám (Ambi-Pur Permanente). A hollandok kérték a költségvetést, a forgatás során azonban mindössze Karcsi bácsi került három ezer forintba a lámpák miatt, bár be volt még tervezve egy „fekete bársony” tétel is a Röltexből, de Karcsi bácsi végül azt is hozott. „Gondoltam, jól megszedem magamat, beírtam negyvenezer forintot. A hollandok ezt aztán már végképp nem értették, gondolták, megnézik, ezt hogy csinálom. Tologattuk a lámpát, hogy ne látszódjon, hogy a bársony mindenütt ki van égetve, erre nyílik az ajtó és belép egy öltönyös holland delegáció. Meglátták, hogy mit művelünk, és hullasápadtan sarkon fordultak. És én még mindig azt hittem, hogy azért, mert elégedettek. Aztán persze kaptunk egy levelet...”

Végre aztán egy jól sikerült munka után („Hé, emberek, valaki elvesztette a betétszámlakönyvét!” - PostaBank) bekerült a mélyvízbe: elismert reklámfilm-rendező lett. A reklám sok szempontból jó iskola: mivel a nyugati cégek elvárják a minőséget, sok pénzt áldoznak reklámra. A sok pénzből új technikákat lehet kipróbálni, és ugyanúgy történetet kell írni, színészeket kell instruálni, bár Herendi is elismerte: „alkalmazott művészet, beleugatnak” - nem az van, amit ő akar. „De folyamatosan dolgozol, megszerzed a kellő rutint: kéthetente 35 mm-re dolgozni nagyon nagy előny”- mondta a reklámfilmes. Herendi szerint a magyar filmgyártásnak is nagyon jót tett a reklám, de Durst rámutatott, hogy a korai kapitalizmus korában a reklámfilmezés egyik legnagyobb hátulütője az árfelhajtó hatása volt, a részlegek egy napra kértek annyi pénzt, amit Durst normális esetben egy teljes nagyjátékfilmre szánt volna. Herendi erre azt válaszolta, hogy bármennyire is szereti csinálni, a reklám egy kötelező rossz, és mindenki tudja, hogy a nagyjátékfilm az igazi szerelem: ezt a részlegek is tudják, és a kiszolgáló csapat is örömest jön filmezni, ha van lehetőség. Másrészt Herendi szerint leáldozóban van a reklám fénykora is: a páneurópai eszme jegyében egyre kevesebb reklám készül, és mivel már mindenkinek megvan a piaca, hatalmas a visszaesés a kilencvenes évekhez képest. A reklámos évek alatt a játékfilmes vonal jegelődött az életében: a rutin és szakmai tudás addig-addig gyarapodott, amíg elhitte, aki egy percben jól el tud mondani egy működő történetet, akkor annak talán kilencven percben is megy majd.

Valami marketing

„Csak kurva jó forgatókönyvből lehet forgatni” – ezért a Valami Amerikának csak akkor mert nekilátni, amikor már vagy tizenhétszer át volt írva: amikor a dramaturgia és a dialógok rendben voltak. Első filmnek a rendező olyat szeretett volna, ami belülről jön: a Valami Amerika azért lett ilyen, mert ebben a közegben él: olyan témához kellett nyúlnia, amihez hitelesen tud hozzáfogni – adódott a reklámfilmes világ. Vígjátékként ugyan idézőjelbe van téve az egész: a mesebeli három fiú történeteként, de ezek hús-vér figurák, ez a yuppie-réteg igenis létezik. Herendi nem gondolja, hogy filmje hihetetlen mélységeket tartalmaz, de nem szabad megkérdőjelezni, hogy iszonyú szeretettel csinálta. Egyszer talán lesz komoly filmje is, előbb-utóbb megérik majd az is. Durst György arra is rámutatott, hogy a más típusú filmek készítői is nagyon sokat köszönhetnek a Valami Amerikának, amiért visszaültette a magyar filmből éppen kiábrándulni készülő nézőt a moziszékbe.

A producerséget is az élet hozta a rendező számára: a Valami Amerika előkészületei során nem talált partnert, így lett belőle ez a furcsa one-man-show (a Valami Amerikát Herendi egyszerre jegyzi rendezőként és producerként). Amikor azonban a padlóra került, be kellett venni egy anyagi társproducert, Kálomista Gábort.

A film marketingje nagyon jól sikerült: ”Nem devalválja egy film értékét, ha komoly marketing van körülötte” - hívta fel a figyelmet Herendi a szemléletváltás fontosságára. Ha már elkölt az ember több millió forintot a filmre, akkor el is kell érni valahogy, hogy megnézzék. A filmkészítés nem a kópia-gyártással ér véget, meg kell csinálni a marketinget is hozzá. Borzasztóan ügyeltek az egységes vizuális megjelenésre, a slágergyanús zenére, a sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult ez is, de ez legfeljebb húsz százalékot dob a nézettségen, a többit a filmnek kell megcsinálnia: rossz filmet nem visz el a hátán a jó marketing. Az ötszázötvenezer néző mellett jött ki nullszaldóra a kétszázmilliós költségvetésű film – a DVD számít egyedül bevételnek, elment belőle tizenkét ezer darab. A kólás ügyet egy kicsit már megbánta a rendező. Irdatlan mennyiségű felháborodott e-mail érkezett a közönségtől, akik sértve érezték magukat, hogy az általuk minőségi dolognak tartott DVD-t egy benzinkútnál látták viszont két üveg kóla társaságában fillérekért.



Magyar galopp a Magyar vándor?

A Magyar vándor esetében már külön team foglalkozik a marketinggel: a timingra helyezték a hangsúlyt: már november végén elárasztják az országot gyufás-skatulyákkal, decemberben kerül a film zenei anyaga a boltokba, készül majd egy képeskönyv és egy lexikon is a film kapcsán. Megpróbálták a Valami Amerika know-how-ját alkalmazni minden téren, de némileg megnehezítette a dolgukat a sztori - elég nehéz szponzorálható jelenetet találni a honfoglalásban. Egy harmincas évekbeli báljelenetbe kellett sűríteni minden terméket: így pontosan fel lehet majd ismerni a szponzori jeleneteket, de legalább a sztori integrált részeként: „Vagy nem csinálok filmet, vagy ezt beáldozom” – fogalmazta meg a rendező. (A film honlapja pályázhatna a minden idők legprofibb site-ja címre: az érdeklődők mindent megtudhatnak a filmről, szereplőkről, forgatásról, sőt a fanatikusok rendelhetnek Magyar vándoros törölközőt is 3750 forintért.)

A Magyar vándort a Budapest Film viszi a mozikba február 5-től, nagyon közel van ez az időpont, kicsit megcsúsztak már a vágással is, elsősorban a trükkök miatt: Magyarországon vászon-méretben trükköt csinálni iszonyú bonyolult. Ráadásul a film 32 kópiával indul országszerte, ezt a mennyiséget a labor két hétre vállalja be, és közben itt a karácsony is. Műfaját nehéz meghatározni, talán valóban a Monty Python-féle Gyalog galopp áll a legközelebb hozzá, de annyira mégsem abszurd. A hét vezér hét magyar alapkaraktert jeleníti meg: van költő (Töhötöm szerepében Hajdú István), arisztokrata (Huba szerepében Szervét Tibor), feltaláló (Előd szerepében Gyuriska János), vehemens (Tas szerepében Szabó Győző), gourmand (Ond szerepében Greifenstein János), pesszimista (Kond szerepében Seress Zoltán), pénzember (Álmos szerepében Gesztesi Károly) – ezek a karakterek minket mutatnak magyarokat. Egy átmulatott éjszaka után a hét vezér eltéved a magyar történelemben: keresik a magyarjaikat, kóricálnak a Kárpát-medencében fel-alá, de mindig csak azokat találják itt, akik épp foglalják a területet: tatárok, németek, oroszok – a végén a magyarokat egy tűzijátékon találják meg összegyűlve.

Kis botrány jó botrány

A jobboldali sajtó már most nekiment a filmnek: „ne hagyjuk, hogy Herendi viccet csináljon szent vezéreink tetteiből” - jelszóval, pedig Herendi szerint ez a film aztán tényleg a hazaszeretetről szól, bár valóban iróniával átitatott történet. Nem gondolja, hogy a magyar történelemmel ne lehetne viccelni: a film szándékosan kerüli a kényes sebeket (még Mohács is megmarad Jancsónak), nem történelmi tabló, nem is törekedtek rá, hogy az legyen. A magyar történelmet végiglapozva megkeresték, miből lehet humort fakasztani. (A filmet végignézte egy történész, és hitelesnek minősítette.)

A film a Valami Amerikához hasonlóan harminchárom nap alatt készült, a hucul lovak miatt Herendi nehéz forgatásra emlékszik vissza: amilyen groteszkek ezek a pici lovak, olyan ostobák – egy órát hajlandóak kocogni, azt is csak a kaja irányában. Nagyon sok színésszel kellett együttdogozni, hét főszereplővel kellett számolni: nem sztárokra mentek rá, hosszan castingoltak az egyes karakterekre, de az epizódszerepekben olyan neves személyiségekre számíthatunk, mint Bodrogi Gyula, Bánsági Ildikó, Gálvögyi János, Gáspár Sándor, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Korda György, vagy Koko. A film zenéjét Hrutka Róbert jegyzi, de írt egy dalt az Emil!RuleZ is, és Korda György is nótára fakad a filmben.

A Magyar vándor valóban más jellegű humorral operál, mint a Valami Amerika, nem a vaskos helyzetkomikumra épít, sokkal inkább a fanyarabb verbalitásra. Merész vállalkozás ezer évet felölő kosztümös filmet dobni a magyar közönség elé, de ez a közönség kezd nagyon ráharapni a magyar filmre, miért ne szeretné a következő Herendi-mozit is? A Valami Amerika bizonyára sokakat bevisz majd a mozikba, de majd februártól elválik, hogy megérett a közönség a Magyar Gyalog galoppra.