Kolozsvári film- és médiatudományi konferencia

A világ szerint a film

A rendkívül izgalmas téma nemcsak magyar nyelvterületről, hanem -- Amerikától Thaiföldig -- a világ számos országából vonzott Erdélybe előadókat. A plenáris előadást Kovács András Bálint, az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakának vezetője tartotta a kauzalitás elbeszélésben betöltött szerepéről. Ezután két párhuzamos szekcióban, angol és magyar nyelven folytak az előadások.

Az angol nyelvű szekcióban Szalóky Melinda, a Kaliforniai Egyetem tanára a mozgókép kettős természetéből és a kanti filozófiából kiindulva értelmezte a mozgóképi valóságot, Pethő Ágnes, a konferencia szervezője, a Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia tanára az új média filmre gyakorolt hatását elemezte, de akadt olyan előadó is - Ieuan Morris a cardiffi egyetemről - aki a hallgatóság mobiltelefonjait is bevonva interaktív előadást tartott. A bluetooth technológia segítségével a Textual @traction című film nézői megkapták azokat az sms-eket, melyeket a film szereplői egymásnak küldtek, ami egyfelől interaktívvá, valószerűvé és valós idejűvé teszi az „örök múlt” mozit, másfelől viszont zavart okoz a filmbefogadásban azáltal, hogy párhuzamosan két szövegtípusra kell figyelnünk. A másik példaként hozott interaktív rövidfilm a Watch me! pedig oly módon alkalmazza a MMS technológiáját, hogy az első és az utolsó jelenetet a mobilunkon nézhetjük meg; az ilyesfajta kiterjesztett mozi a valóság és fikció határait mossa el.

Herzog Medvebarátja: dokumentum és fikció összjátéka

 Angol nyelvű előadásban járta körül Szekfű András (Zsigmond Király Főiskola) a klasszikus magyar dokumentumfilmekben megjelenő valóság és fikció problémáját, majd Könczei Csilla (BBTE, Kolozsvár) a ’89-es romániai események Hi8-as kamerával rögzített valóságán keresztül mutatott rá a dokumentumfilm sajátosságaira. Szintén angol nyelvű szekcióban folyt a vita Tarr Béla filmjeiről: a nézőpont kérdéséről, a valóság kreatív kiterjesztéséről, valamint a hosszúbeállításról, összehasonlítva Tarr és Gus van Sant filmjeit.

A szimpatikus angol öregúr, John Cunningham, a sheffieldi egyetem magyar filmtörténettel is foglalkozó tanára jelenleg éppen Szabó Istvánról ír könyvet, ezen a konferencián azonban a Ken Loach-filmekben megjelenő realizmusról tartott érdekes előadást. A valóság vagy fikció problémájáról angolul hallhattunk még a Death of a President című filmet elemző előadásban (Serhat Serter, Törökország), a nyomozásos filmek kapcsán (Virginás Andrea, Kolozsvár) és a Medvebarát című Herzog-filmet körüljárva (Győri Zsolt, Debrecen).

Johanna - zárójelbe tett valóság?

 
A magyar nyelvű előadások témái sem voltak kevésbé érdekesek: az első napon az 50-es évek propagandafilmjeiről (Beretvás Gábor, Debreceni TE), a történelmi film retorikájáról (Tóth Zoltán János, Szegedi TE) is hallhattunk, és megtudhattuk, hogy miféle fikció a valóság (Sághy Miklós, Szegedi TE). Gelencsér Gábor, az ELTE tanára néhány hetvenes évek eleji filmhíradót elemzett, melyekben a valóság és fikció határai elmosódnak. Gödrös Frigyesnek és Pintér Györgynek -- akik a marginális kísérleti filmhez álltak közel -- ebben az időben lehetősége adódott nagyszámú közönséghez eljutó filmhíradót készíteni, ezekben a híradókban a fikcióra húzott dokumentumsémák konstruálják a valóságot.

Vitává gerjedő előadással vívott ki magának széleskörű figyelmet Stőhr Lóránt (Zsigmond Király Főiskola), aki Mundruczó Kornél Johanna című filmjében értelmezte a tévékép valóságát. A fociközvetítést sugárzó tévé a kórházi váróban Stőhr szerint a magyar valóságra utal egy végletekig stilizált világban, a hallgatóság szerint azonban egy román-magyar focimeccs csak a sportrajongók számára lehet valóságreprezentáció, a sportban járatlanok számára éppoly stilizált, mint a librettó nyelvezete.

Tóth Andrea Éva, a lyoni Lumiere Egyetem hallgatója Fliegauf Benedek Tejút című munkáját hozta példának az általa fényfestménynek nevezett újsütetű képzőművészeti műfajra. A kiállítótermekben bemutatott mozgókép határátlépéseit és a videóinstalláció előzményeit is részletesen áttekintő előadás a zen buddhizmus gondolatiságát és a meditációt hozta párhuzamba a múzeumi mozgókép befogadásával. Farkas Tamás (ELTE, Budapest) „az akuzmatikus hang” (halljuk, de forrását nem látjuk a képen) mélyreható elemzéséhez szintén egy Fliegauf-filmet, a Dealert, valamint Lynch Mullholland Drive című filmjét hozta példának.

Több előadást is Fliegauf-filmek ihlettek

 Másnap a magyar nyelvű szekcióban Tarr Béla dokumentum-játékfilmjeiről (Zalán Vince, Budapest), Jeles András dokumentum és fikció határán mozgó módszeréről (Gregus Zoltán, Kolozsvár), és Dárday Istvánról mint „fiktív antropológusról” hallhattunk (Szabó Elemér, Debrecen). Dávid Ádám, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója a csodába forduló valóságábrázolásról beszélt Lázár Ervin Csillagmajor című kötete és az ebből készült Gárdos-film, a Porcelánbaba kapcsán. Az utolsó délután Blos-Jáni Melinda (Sapientia) az autobiografikus filmről tartott érdekes előadást. A home videóhoz közelálló önéletrajzi filmekben a szerző, a narrátor és a szereplő ugyanaz a személy, az ilyen típusú filmek nem csupán a tengerentúlon, de a magyar filmtermésben is megjelentek: Szirtes András használja előszeretettel ezt a filmkészítési módszert. Plájás Ildikó Zonga (BBTE-Pécsi TE) a humor szerepét elemezte a romák dokumentumfilmes reprezentációjában, többek között Lakatos Róbert filmjeit is példaként említve.

Makai Beáta (Sapientia) Antonioni 1943 és 1949 között készült dokumentumfilmjeit elemezte elbeszélői és formai szempontból. Az utolsó szekciókban Bódy filmelméletét (Füzi Izabella, Szegedi TE), Hajas Tibor Öndivatbemutató című filmjét (Horváth Ivett, ELTE) és a Buharovok Lassú tükör című filmjét (Kőhalmi Péter, Szegedi TE) is vizsgálták az előadók. Ezeket sajnos nem hallhattam, mert a párhuzamos szekcióban épp a 39. Magyar Filmszemle kreatív dokumentumfilm kategóriájának visszásságait, valamint az ide átsorolt filmek valósághoz és fikcióhoz való viszonyát igyekeztem feltérképezni. Utánam következett Kozák Tibor (SZTE-BMI), aki Nemes Csaba Remake című animációját elemezte, amely a 2006-os őszi eseményekre reflektál. Az utolsó előadó Berta Zsóka (ELTE) a dokumentumfilmekben megjelenő számítógépes animáció létjogosultságát kutatta az Egerszalók című filmet hozva példaként.

Első konferenciázóként értékes tapasztalatokkal gazdagodtam Kolozsvárott, ezeket „az eltűnt retorika nyomában” mottóval tudnám leginkább érzékeltetni. Az előadás mint szóbeli műfaj szinte teljesen kiveszett, holott egy konferenciának a szakmai diskurzuson túl elsősorban a szemléletes szóbeli előadásról kellene szólnia. Ehelyett a tudós emberek a tudós gépeik előtt ülve szépen bepötyögték jólfésült, tudós szövegeiket, majd az összegyűlt hallgatóságnak felolvasták a papírról.

Ennek is voltak fokozatai: aki állva „adott elő” és néha felpillantott a papírból, esetleg ki is szólt egy-egy megjegyzés erejéig, az még a színesebb előadók közé tartozott, de aki asztalnál ülve, papír fölé görnyedve hadarta el az elhadarnivalót, aki meg merte engedni magának, hogy semmiféle kapcsolatot ne tartson a hallgatósággal -- legfeljebb olyasféle önreflexív kiszólásokat ékelt a szövegbe, hogy „akkor most lapozok” -- az elkönyvelhet magának egy elégtelen osztályzatot retorikából.

Valóság és fikció a Lassú tükörben

A media player, power point és projektor korában nem szükséges emberfeletti erőfeszítés ahhoz, hogy az ember szakmailag korrekt, tartalmas, de ugyanakkor érdekes előadást tartson, hiszen számos elektronikus mankóval biztosíthatja be magát, ha nem elég magabiztos és rutinos a szóbeli előadás terén. Az írott szöveg mögé bújni, számomra elfogadhatatlan; ha azt a szöveget nem lehet lényegre törően -- talán kissé pongyolábban -- élőszóban előadni, akkor publikálni kell, nem konferenciára vinni. Esterházy Péter felolvashatja papírról az előadását, más csak akkor, ha legalább olyan jól ír, mint ő. Nála a szavak életre kelnek a megformáltságtól, a konferencia néhány szövegének viszont jót tett volna, ha csak nagyjából mondják el azokat, nem pedig minden gondolatjelet felolvasva.
 
De félre a szőrszálhasogatással, a konferencia összességében tartalmas szakmai időtöltés és jó élmény volt, ez utóbbihoz nagyban hozzájárult a péntek esti koktélozás az Insomnia nevű helyen, és a szombat esti színház. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Woyzek előadása az utóbbi évek legfelkavaróbb színházélményét jelentette számomra. Igazán kerek így lett ez a szeptember végi hétvége…