Konferencia Kolozsvárott

A fantázia képei – a teória nyelvén

Bár a magyar nyelvű filmes egyetemi tanszékek száma szépen gyarapodik, s már Pécstől és Budapesttől kezdve Debrecenen és Szegeden át egészen Kolozsvárig ér, a különböző filmelméleti – filmtörténeti tanszékek és műhelyek közti szakmai találkozókban még mindig nem bővelkedünk. Kinek is volna kedve, ideje, energiája pénzt felhajtani, témát kitalálni, a konferenciának hírverést csapni, a résztvevők számára szállásról, ellátásról gondoskodni, s tenni mindezt a szakmai színvonalat fenyegető magas heti óraszám és a rohamosan növekvő létszámú évfolyamok dolgozathalmainak javítgatása mellett?
Pethő Ágnesnek, a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem kolozsvári média tanszéke vezetőjének és fiatal tanárkollégáinak van erejük hozzá. Ki tudja honnan, de mindig sikerül erőt meríteniük, hogy újra meg újra megrendezzék az Erdélyi Film- és Médiatudományi Konferenciát, ami - hála a rendszerességnek - a magyar filmteoretikusok, filmtörténészek legfontosabb találkozóhelyévé lépett elő. Bár Pécsett és Szegeden is voltak és vannak magas színvonalú tudományos konferenciák, talán a maguk nemében színvonalasabbak is az erdélyinél, ám Kolozsvár igazi vonzereje, hogy a széles témakörnek köszönhetően a legkülönfélébb ízlésű és érdeklődésű tanárok, diákok és kutatók gyűlhetnek egybe és próbálhatják ki legújabb gondolataikat a szakmabeli közönségen. Az eredmény így sohasem egyetlen szűk tudományterület aprólékos, módszeres szétboncolása, hanem meglehetősen szerteágazó, ám éppen ezáltal a mozgókép gazdagságára és a megközelítések sokszínűségére figyelmeztető izgalmas és inspiratív előadássorozat.

A fantasztikum megjelenítésének vizuális hasonlóságai és tematikai egyezései Dreyer: A harag napja

Az idén immár kilencedik alkalommal megrendezett konferencia a Képzelet és interaktivitás címet viselte, ami aztán a horrortól egészen a videójátékig, Stan Brakhage-től David Cronenbergig a legkülönfélébb műfajok és szerzők elemzésére adott alkalmat az előadóknak. Nemcsak a témák, de a módszerek és a módszertani iskolák változatosságába is élvezetes volt belekóstolni az erdélyi konferencián, amiből időnként kirajzolódik egy-egy egyetemi tanszék profilja az alapján, hogy melyek a inspiráló (film)elméletek és kik azok a kanonikus szerzők, akikre előszeretettel hivatkoznak az onnan érkezett előadók. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy az idén népes csapattal felvonuló ELTE-sek filmtörténeti, narratív megközelítése (Kovács András Bálint nyitóelőadása az ok-okozatisága szerepéről az elbeszélésben jól példázza ezt az irányvonalat) a szintén nagy számú debreceni különítmény francia poszt-strukturalista szerzőkre támaszkodó filozofikus irányvonala és az ebben az évben kissé megfogyatkozott pécsi csapat nem-narratív, kognitív és képelméleti vizsgálódásai szegeződtek szembe egymással. (A szegediek ebben az évben távol maradtak, a kolozsvári előadók pedig egymástól jelentősen eltérő megközelítéseket alkalmaztak.) Egy ilyen befogadó jellegű filmelméleti konferenciának az a jelentős hozadéka, hogy a különböző nézőpontok, vizsgálódási módszerek az előadásokat követő viták során feszültségbe kerülnek egymással, míg a szünetek, közös esték oldottabb körülményei közt létrejönnek azok a kapcsolatok, amelyek a filmteoretikusok széttagolt, atomizált képzeletbeli közösségét valóságossá, elevenné és személyessé teszik.
 
A széttartó témák és szempontok miatt nem számolhatok be jól körülhatárolható vitáról a fantasztikum mozgóképes ábrázolásával kapcsolatban, ezért inkább egyes előadásokat szeretnék kiemelni a széles mezőnyből. A konferencia témája kapcsán rögtön bizonyos műfajokra asszociálhatunk, mégsem voltak dominánsak a horrorra és a fantasztikus filmekre fókuszáló előadások, ami jelzi a honi filmelméletben a műfajisággal szemben még meglevő fenntartásokat. Varga Zoltán (ELTE) előadása Jacques Tourneur Cat People és Carl Dreyer A harag napja című filmjeiben (tehát egy klasszikus RKO horrorban és egy kanonizált művészfilmben) a fantasztikum megjelenítésének vizuális hasonlóságaira és tematikai egyezéseire (a női szexualitás démoni oldala) mutatott rá. Vajdovich Györgyi (ELTE) a Drakula figura valószerűségének változását vizsgálta kifejezetten filmtörténeti szempontból, miközben nem hanyagolta el az adott alkotást létrehozó társadalmi közeg és intézményi struktúra szerepét sem e változásokban.
 
Jaczenkó László (Debrecen) a Vidocq-ban a nyomozás mibenlétét Lacan pszichoanalitikus elméletének keretei közt értelmezte, amivel merészen kirántotta a kosztümös francia krimit a vidám, de jelentés nélküli szórakoztatófilm skatulyájából. Matolcsy Kálmán (Debrecen) a japán horrorfilmekben felbukkanó démoni figura (Ju-on) változásait vizsgálta a genetika analógiájának segítségével. Matolcsy szerint míg a tradicionális japán démon analóg természetű (pl. Kwaidan, Ugetsu), addig az ezredfordulón a Ringuval megszületik a digitális változat, ami az új, digitális technológiák eltestetlenítő hatásmechanizmusát allegorizálja.

A magyar akadémiai filmelmélet alapvető irányultságának megfelelően sokan inkább a művészfilmekben igyekeztek nyomára akadni a fantasztikum ábrázolásának. Kalmár György (Debrecen) David Cronenberg Karamboljáról mutatta ki, hogy a kezdetben valóságosnak tűnő események hogyan öltenek egyre fantasztikusabb színezetet, s ezzel a stratégiával a rendezőnek sikerül a nézővel apránként elfogadtatnia a szexualitás gépies, tárgyias formáit, hogy lassanként a néző is hajlandó erotikusnak érzékelni ezeknek a cyborgszerű lényeknek a fémek, protézisek és balesetek iránti dehumanizált vonzalmát. Vincze Teréz (ELTE) a láthatatlan ábrázolásának modern és posztmodern változatát szegezte szembe egymással Kovács András Bálint elmélete alapján (A Semmi eltűnése) Antonioni Nagyítás és Kim Ki-duk Lopakodó lelkek című filmjének összehasonlítása révén.

Nagy Gergely (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) arra az ellentmondásra világított rá, ami Stan Brakhage elbeszélést nélkülöző, részben absztrakt, festett filmjeiben a szerző belső látomásainak és észlelésformáinak a külső valóság elemeiből építkező megjelenítése valamint a felhasznált technikák csak előzetes ismeretek alapján beazonosítható jelentése között feszül.

Stan Brakhage elbeszélést nélkülöző, absztrakt, festett filmjei

A konferencia témájához lazábban kötődött Pólya Tamás és Kapronczai Erika előadása (Pécs), akik azokat az elbeszélő filmekben felbukkanó képeket, képsorokat vizsgálták és tipologizálták, amelyek egy-két pillanatra kizökkentik a történetbe belefeledkezett nézőt és önmagukra hívják fel a figyelmet. A főként távol-keleti filmekből válogatott gazdag képanyag azt illusztrálta, hogyan keltik fel a képek különböző módokon a síkszerűség érzését, aminek következtében magukra vonják az ember tekintetét a három dimenzió illúzióját keltő filmképen és ezáltal a film mesterséges mivoltára figyelmeztetnek. (Az előadás megjelent az Apertura online filmelméleti magazinban: http://www.apertura.hu/2006/tavasz/polya-kapronczai/)

A konferencia másaik témájával, az interaktivitással kapcsolatban kevés előadás született. Dunajcsik Péter (ELTE) a perspektíva változását vizsgálta a számítógépes játékokban (Ultima I. V.) és arra az általánosításra jutott, hogy a játéktervezők az interaktivitás céljának megfelelően építik fel a perspektívarendszereket. Varga Anikó (Budapest) a kortárs VJ (video-jockey) kultúrát értelmezte az esztétika hagyományos fogalmai mentén, aminek alapján a VJ-zés talán legsajátosabb jegye az alkotáshoz való pragmatikus viszony és az alkotó egyéniségének távoltartása a kultikus tisztelettől, amit egy személytelen, de sikeres márkanév kialakításának vágya kísér.

Mint az előadások címeiből kiderül, a kolozsvári konferencia mindenki előtt nyitott, természetesen nemcsak a potenciális előadók, hanem a közönség előtt is. Akit elméleti-történeti szempontból kicsit alaposabban érdekel a film, bizonyára talál magának izgalmas előadásokat, bármi is legyen az erdélyi konferencia aktuális témája. Két nap után kiderül, hogy az elmélet nem feltétlenül fájdalmas, viszont fenemód inspiráló tud lenni, s csupa magvas, emelkedett gondolattal felvértezve mehetünk legközelebb moziba. Az Odeon szlogenjét némileg átalakítva: aki hallgat, többet lát!