Mediawave 1.

A tavasz 17 000 pillanata

„Nagyszerűen süt a nap!” – kiáltja az unokatestvérem, mire a személyében kissé sértve érzett szél feltámad, és ráborítja nadrágomra a söröm maradékát. Két alapelem, a zene és a film jellemzi a 17. Mediawave Fesztivált is, de ők nem marakodnak, inkább lelket emelnek. Itt a tavasz.

Győr belvárosa megint a zene és a film territóriuma. A Széchenyi tér és környéke a rendszerváltás óta minden évben megrendezett fesztivál főhadiszállása. A filmre éhesek napközben holdkórosként ténferegnek teremből terembe, este pedig egy koncerten összegzik a napot, amit azután verbálisan egy kocsmapultnál fejtenek ki.

Győr ilyenkor pezsgő és nyugodt város egyszerre. A Széchenyi téren egy kenyérlángos, egy bodzaszörp – felnőtteknek bodzakoktél vodkával –, majd megállunk egy pillanatra: csend van. S a csendet kitölti lassan a tér közepén álló sátorból kiszűrődő zene, az emberek zaja, az átsülő kürtőskalács hangja.

De nekünk más dolgunk van. Irány a Lloyd mozi, aminek komor előcsarnoka és lépcsősora először a büfébe hajt minket. A háttérben tévé és hifitorony vív élet-halál harcot, jobbról Brad Pitt nézi a kávéját kavargatókat, balról Neo a Mátrixból. Úgy látszik, most a dichotomikus felállás a jellemző.

A 80-as évek báját nemcsak a letakart biliárdasztalok sugározzák, hanem az árak is. A kávé erőt ad, lépjünk be a moziterembe, ami bízvást nevezhető szentélynek. A székek régvolt budapesti mozik emlékeit idézik fel, a jugoszláv szekrénysorok és kanapék által meghatározott világ utolsó erőssége ez a mozi. A terem falán misztikus ritmusban nem égő lámpasorok árasztanak baljóslatú fényt, s a kezdés előtt rövid ideig színes lámpák gyulladnak fel, amit a jelenlévők „diszkólámpa, diszkólámpa!” felkiáltással üdvözölnek.
 

Szirmai Márton alkotása

És aztán megindul a program, amely nagyszerű. A Mediawave az idén is több versenyszekciót indított, az előzsűrizés gigászi, több hónapos munkája után színvonalas és egységes program állt össze. A kisjátékfilmek között már befutott, többszörös díjnyertes alkotások (Kenyeres Bálint: Before Dawn), a filmszemléről is ismert alkotások (Szirmai Márton: Szalontüdő) és kevésbé ismert remeklések (Daniel Mulloy: Dad/Apa) éppúgy megtalálhatóak. Az animációs szekció is rengeteg érdekességet tartogat, a horvát Darko Bakliza A tükröződés elmélete című filmje Kim Ki-duk Időjével áll rokonságban, Matievics Éva Kút című hárompercese pedig szürrealizmusával és egyszerűségével a Móricz-novellák világát idézi fel. Vera Neubauer kötött animációja egy női életen, a mesék szimbolikáját is felhasználva kísér végig minket – komoly, groteszk elemeket sem nélkülöző alkotás (első kötöttműfogsor-élményem).

A kísérleti filmek mezőnye is komoly, a titokzatos orosz AV alkotócsoport négyperces filmje (Dubus) zenei utazás, de az animációs lélekutazást is tehetünk Jonathan Hodgson segítségével (Forest murmurs/Erdei morajok).
Külön szekciót képez, de három alszekcióra bomlik a „Világ-képek”, a rövid dokumentumfilmek és dokumentumfilmek szekciója. Halál, menekültkérdés, a villamosok népe, mecseki kísérlet az idő megállítására, ruandai perek a népirtás után, izraeli arab özvegyek savanyúságüzeme, román zoknikészítő falu és még sok más témán lehet eltűnődni. Miközben a büfében – most már a Rómer-házban vagyunk, a fesztivál főhadiszállásán – szembetaláljuk magunk a palesztin savanyúságos asszonyokkal, még egy kávéra is meghívnánk őket, de legszívesebben a savanyított padlizsánjukat kóstolnánk meg.

Kim Ki-duk Idő

Itt a Rómer-házban persze mindig van valaki. A kertben beszélgetünk – legszívesebben órákig tennénk, de csak húsz perce van – Szergej Loznitsával, aki, amellett, hogy zsűritag, életműválogatással is jelen van. A Blokádot már láthattuk a Filmszemlén, de a Portré és a Település vagy A megálló is mutatja, Loznitsa nagyszerű filmes, remek dokumentarista, igazi költő. A pincében a Káldy Teremben láncok lógnak a fejünk fölött, és az előtérben beszűrődő zene különleges kölcsönhatásba kezd a filmmel.

A Rómer-ház teraszán sámlit festünk, de már esteledik, kezdődik a Széchenyi téren a nagyfilm, igaz, oda nem férünk be. Akkor inkább iráni dokuk, az Át a hídon, ami bemutatkozik az iszlám programsorozatban. Vagy a nemzetközi filmiskolák terméséből válogassunk, köztük a hongkongi vagy a cseh filmiskolákkal? Nem, a horvát animációk is kihagyhatatlanok. De akkor az ír Corki Filmfesztivál merítése vagy a magyar rövidfilmes körképpel mi legyen? Ráadásul Menzel-retrospektív is lesz, benne a legújabb, Őfelsége pincére voltam-opusszal, amit Magyarországon először láthatunk. Külföldiek pedig egy ORTT-válogatás keretében az elmúlt évek magyar filmjeivel ismerkedhetnek meg.

Kipeckelem a szemem, bedöntök pár kávét, kikapcsolom a telefonom, a testem minden racionális ráhatás nélkül ingázik a vetítések helyszínei között. Néha megállok, tényleg, csend van, belső csend, mondanám szabadságnak, csak nem érek rá, mert megyek tovább. A többi helyszínre Győrön kívül, Rábapatonára feröeri zenét hallgatni, Grencsóra, Dreschre, a barokk házak köszönnek, Mediawave van, és lesz jövőre is, akkor már baj nem lehet.