Melina Pota Koljevic, a Csapda társ-forgatókönyvírója

Elméletek helyett érzelmekkel

Dosztojevszkijtől a görög sorstragédiáig

A tengerentúli álomgyár érdeklődését kiváltó Csapda történetét a Srdjan Koljevic és Melina Pota Koljevic forgatókönyvíró páros írta. Férj és feleség közül utóbbival beszélgettünk a díszbemutató előtt azon az eseményen amit a forgalmazó, a Best Hollywood szervezett az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójába.

Filmhu: Hogyan találtátok meg a történetet, amely Nenad Teofilovic írásából készült?

Melina Pota Koljevic: Teofilovic könyvét néhány éve a szerbiai kritikusok a legjobb öt mű egyikeként ünnepelték. Amikor elolvastam nagyon mélyen megfogott, annyira, hogy a férjemmel együtt írtunk belőle egy rádiójátékot, amely 2003-ban készült el. Majd úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon jól megfilmesíthető történet. A rádiójátékban nagyrészt változatlanul hagytuk az eredeti művet, amely egy Szerbiában játszódó Bűn és bűnhődés-történet.

 

Görög sorstragédia a mai Szerbiában Az ok egy halálos betegség

Amikor a férjemmel elkezdtünk a forgatókönyvön dolgozni, rájöttünk, hogy sok mindent újra kell gondolnunk. Teofilovic munkájából rengeteget megtudunk a főhős gondolkodásáról, akárcsak Dosztojevszkijnél, a befejezés pedig ugyancsak rendkívül depresszív. A végén a gyermek meghal, a főhős pedig megőrül. Azonban a filmből éppen a Bűn és bűnhődés-vonalat igyekeztünk kivenni, és egyfajta görög sorstragédiaként fogtuk fel a Csapdát, és katartikus véget képzeltünk el.

A Balkán-háborúk a vásznon

!!! Spoiler !!! Vagyis egy olyan figurát akartunk alkotni, akinek a világában egy hirtelen tragikus változás történik, ami elkerülhetetlenül arra kényszeríti, hogy elkövesse az egyik legsúlyosabb bűnt. A katasztrófa bekövetkezik, a saját és mások életében egyaránt, amiért majd fizetnie kell a „hős”-nek. Ez a hirtelen bekövetkező, mindent felborító változás a gyermek halálos betegsége és az ezt követő tisztességtelen ajánlat.

A film abban is más, mint a könyv és a rádiójáték, hogy Mladen tudja, nincs egyedül, és a tettei mások életére, világára is hatnak. Minket elsősorban ez érdekelt, és ezért akartuk bemutatni az áldozat családját is, amely a háború során rendkívül meggazdagodott kisebbséghez tartozik.

Filmhu: Szerbia közelmúltja meglehetősen véres, talán személyes tapasztalatai is vannak a '90-es évek háborúiból? A harcokkal együtt járó kegyetlenség, kíméletlenség is érezhető a vásznon.

M. P. K.: A háború miatt valóban sokan megváltoztak, nem egyfajta Vietnam-szindrómára gondolok, de sokak számára az emberi élet kioltása teljesen hétköznapi cselekedet, és sajnos ez a fiatal nemzedékre is hatással van. Szerencsére nincsenek közvetlen harci tapasztalataim, a háborúban a családom és a szüleim a szegénységet vagy az ahhoz nagyon közeli állapotot élte át.

!!! Spoiler !!!! Jelenleg az országnak két arca van, az egyiket az említett, szűk tehetős réteget az áldozat családján keresztül ismerhetjük meg, a másikat a szinte szegény körülmények között élő középosztályt Mladenékkel. A filmet érintő változtatások egyike, hogy Teofilovic története a Milosevic-érában játszódik, amit áttettünk a mai Szerbiába, ahol jóval nagyobb a szegénység, mint korábban.

!!! Spoiler !!!! Filmhu: A tragikus befejezés ellenére mégis érezni egyfajta megváltást a főhős számára.

Egy tisztességtelen ajánlat Így lesz katasztrófa egy ember tragédiájából

!!! Spoiler !!!! M. P. K.: Igen, de nem csak ő él át katarzist. A gyilkossággal az áldozat felesége is bölcsebbé válik, ami szintén a görög tragédiákra jellemző és nem Shakespeare-nél vagy Dosztojevszkijnél olvasható befejezés.

Hollywood és a szerb filmipar

Filmhu: A producer, Kántor László említette, hogy a film már felkeltette Hollywood figyelmét, és szóba került egy remake is, kik érdeklődnek iránta?

M. P. K.: A Weinstein testvérek érdeklődtek a remake jogok iránt, de nem szeretem a hollywoodi replikákat, mert azok a másolatok mindig gyengébbek az eredetinél, mint például a Vanília égbolt. Másfelől a megkeresés hatalmas elismerés, nekünk és az egész filmiparnak, amennyire tudom ilyen még nem fordult elő a szerb film történetében, és ezzel az ország kedvezőbb képet mutathat magáról.

Filmhu: Miként látod a szerb filmipart, elég erős, hogy megálljon a saját lábán vagy a koprodukciókban hiszel?

M. P. K.: A jövő a koprodukciókban van, de nem csak az anyagiak miatt, hanem egy szélesebb kulturális látókör mindig termékenyítőbb. Így például hallhatok érdekes történeteket, fontos információkat akár Magyarországról, hiszen itt másként gondolkodnak, látnak az emberek.

A jó film érzelmekkel dolgozik

Filmhu: Hollywoodról nincs jó véleményed, de mégis miként látod a karriered a jövőben?

M. P. K.: Nem tengerentúli folytatásban gondolkodom, hanem európaiban. A legtöbbször együtt dolgozom a férjemmel, aki rendező is egyben. Legutóbbi filmjével a The Red Colored Grey Truck-kal eddig összesen 17 díjat nyert világszerte. A film egy road movie, van benne egy szerelmi szál, miközben egyszerre fekete komédia és tündérmese is, amely a '90-es évek elején játszódik, de más, mint Kusturica Undergroundja. Márciusban forog a férjem következő alkotása, a The Woman With Broken Nose, és ez után megrendezi azt a filmet, amelynek most írom a forgatókönyvét.

A két forgatókönyvíró, Srdjan Koljevic és Melina Pota Koljevic Az Urániában rendezett bemutatón

Az volt a tervem, hogy készítek egy olyan mozit, amelyben végre női főszereplőt láthatunk. A mai szerb filmekben szinte csak férfi főhősök vannak. Egyelőre csak annyit árulok el a történetről, hogy egy, a mai Szerbiában élő középkorú nőről és a körülötte alakuló furcsa szerelemről szól.

Filmhu: Miként lettél végül filmes, mint említetted, korábban rádióztál?

M. P. K.: Színházi és rádiós rendezéssel kezdtem, majd ez után fordultam a film felé. A filmet azért szeretem, mert a valóság és a fantázia keveréke. A valóság, amiben élünk kegyetlen, és ennek túlélésében segít a fantázia, ezért nekem a film jelenti az oxigént és a reményt.

A film számomra nagyobb szabadságot nyújt, mint a színház vagy az irodalom, persze nem ezek ellen beszélek. Nagyon is érzelmi ember vagyok, sokkal inkább, mint racionális, és a filmmel jobban tudok érzelmeket kifejezni, ehhez képest a színházat és az irodalmat jóval teoretikusabbnak látom. Szerintem a jó film az érzelmekkel foglalkozik, ezeket emeli ki és meséli el különböző történetek segítségével, ami a legnagyobb dolog számomra.

                                                   * * *

A Csapdát szeptember 12-én láthatta a közönség a Torontói filmfesztiválon, ahonnan könnyen az észak-amerikai filmforgalmazásba kerülhet. Erről illetve a film utóéletéről folyamatosan tájékoztatjuk a Filmhu olvasóit a producer, Kántor László segítségével.