Mészáros Márta: A temetetlen halott - Nagy Imre naplója
„Fekete doboz”
A főbb szerepeket Horváth Lili (Nagy Erzsébet), Moór Marianna (Égető Mária), Czinkóczi Zsuzsa, Kováts Adél, Jan Frycz (Kihallgató), Cserhalmi György (Orvos), Mácsai Pál (Vida Ferenc), Kulka János (Kállai Gyula), Andorai Péter (Münnich Ferenc), Őze Áron, Csankó Zoltán, Csuja Imre (Jánosi Ferenc), Csányi Sándor, Festbaum Béla (a Szem) alakítják. Jan Nowicki magyar hangja: Újlaky Dénes.
A Nagy Imre-film dramaturgja Jancsó Miklós, operatőre Jancsó Nyika.
filmhu: Minden szempontból pontosan végiggondolt forgatókönyvet olvastam, ezért is lepett meg, hogy a könyvhöz képest alapvetően más film készült el. 
Mészáros Márta: A hála Istennek még köztünk lévő Nagy Erzsébetnek rendkívüli szerepe van édesapja rehabilitációjának mikéntjében, ezért arra gondoltunk, az ő „szemén” keresztül mutatjuk be Nagy Imre történetét. De úgy alakultak a körülmények, hogy a forgatást a börtönjelenetekkel kezdtük el, mivel majd’ ingyen odaadták nekünk a váci börtönt. Kiderült, hogy a börtön-epizód és az ezt követően leforgatott tárgyalás - ez az összesen másfél óra - olyan domináns a filmben, hogy Nagy Erzsébet visszaemlékezését, a kivégzés utáni személyes történetét „ledobta” magáról. A képi erő és a dramaturgia törvényszerűségei mindennek ellentmondtak. Rengeteg snagovi jelenetet forgattunk le a „Nagy Imre-csoport” tagjainak, feleségeinek, családtagjainak életéről, ám az első verzió összevágásakor - Kármentő Évával hiába ragasztottuk, vágtuk - azzal szembesültünk: nincs „jelenet”! Amikor Éva összeállította a börtönt – még nem vágta össze – azt mondta a vágószobában, ez így „A” film, nincs mit hozzányúlni. És amikor a börtönből kivágtunk arra, hogy a nők miről beszélgetnek a snagovi házban, a gyerekek hogyan élnek, és hogy Égető Mária hogyan szenved, mindez elmondhatatlanul „jelentéktelennek” tűnt. (Égető Mária Nagy Imre felesége – H.K.)
Pataki Éva: Ami a nagy vesztesége mindennek – túl a sok remek jeleneten -: hogy nem jelent meg Magyarország viszonya Nagy Imréhez, akiről negyven évig nem esett szó. Gondold el: Haynau ’48-as megtorlása után nem egészen húsz évvel már megemlékeztek az ’48-as hősökről. De itt „ugyanaz” a tömeg, amely ott volt október 23-án Nagy Imrénél, ’57 május 1-jén ott állt Kádár előtt… Ez az ország a mai napig nem tudott mit kezdeni a rossz lelkiismeretével. A ’89-es eufória után Nagy Imre ma a jobboldalnak nem hőse, a baloldalnak pedig lelkiismeret-furdalása van. Nagy Imre életútja túl bonyolult, túl sok érzékenységet sért. Mindemellett, kizárólag szakmai szempontból: ötvenszer átírt jelenetekről beszélünk.
M. M.: Nem szólva a díszletekről.
filmhu: És a „kivágott” színészekről…
M.M.: Akiket iszonyatos munkával egyeztettünk, majd cipeltünk el Szlovákiába. Fölvettük a drámai jeleneteket, Moór Marit elájultattam…
filmhu: Magától értetődő volt, hogy a börtönepizód és a tárgyalás nagy erejű jelenetek lesznek, ám mégis az volt az aggályom, hogy – mivel a nézőnek van egy előzetes tudása – miként lehet a feszültséget fölkelteni, főként, mindvégig fönntartani? Valamint: hogyan lehet konfliktust gerjeszteni egy olyan ember esetében, akinek – jó ideig úgy tűnik – nincs lehetősége a konfrontációra?
M.M.: De. Van. Sokat gondolkoztam, ki játssza Nagy Imrét. Hiába sakkoztam, magyar színészt nem találtam, és hiába tudom, hogy Nowicki nagy színész – és több mint tíz éve nem játszott magyar filmben – mégis voltak kételyeim. Mindenkiben – még Évában is – éreztem egy kis ellenállást. Nowicki is azt mondta: Te! Ezt ne csináld! Sértődés lesz ebből. Én meg úgy gondoltam, „sértődés” miatt nem rontom el a filmet. Amikor Nowicki bement a börtönbe, akkorát játszott, hogy mindaz, amit mondasz, egy pillanat alatt érvényét vesztette. A saját magával való küzdelem, harc miatt. Fizikailag nem lehet még egy Nagy Imrét produkálni, de lényegében – ahogyan leforgattam és összevágtam a filmet – Nowicki teljes mértékben azt hozta vissza, ahogyan én Nagy Imrét elképzelem. Nagyon fontos volt nekem Rainer M. János véleménye, aki tíz éve foglalkozik Nagy Imrével, és – mint történésznek – pontos elképzelése van mindenről.
P.É.: És szakértőként segített a forgatókönyv megírásában is.
M.M: Ha az ő „történetéről” levált volna az én Nagy Imre képem, akkor nincs film. De azt mondta, Nowicki a legnagyobb erőssége a filmnek.
P.É.: Visszatérve a kérdésedre: a kihallgatás nagyon drámai folyamat.
filmhu: Természetesen az, ahogyan a tárgyalás – a koncepciós per - is, Vida Ferenc vérbíróval, népi ülnökökkel. Azonban: műfaji tekintetben mégsem egy „hagyományos”, „suspense”-ekkel teli, tárgyalási drámáról beszélünk.
P.É.: Ez így van. De a börtönben töltött másfél év során a kihallgatás folyamata három perióduson megy keresztül: az első részben Nagy Imre – bár tisztában van vele, mire megy ki az egész – nem tudja, mi lesz a kihallgatások stratégiája. Itt még csak tapogatózás folyik; ez a megértés folyamata: Nagy Imrében tudatosul, ez nem politikai per. Hogy bűnözőként kezelik. Ezt követően összeomlik, lényegében szabotál. Majd végül abszolút konfrontálódik: nem veszi át a rákényszerített szerepet, és bármi is a kérdés, politikusként elvekről kezd el beszélni. Kibújik az alól, hogy mint bűnöző adjon számot a bűntetteiről. A kihallgatót – és ez alapvető - egy fantasztikus lengyel színész, Jan Frycz játssza.(Frycz magyar hangja: Hollósi Frigyes – H.K.) Mivel nálunk ő árnyalt figura – nem egy bunkó pribék –, lényegében intellektuális karakter, elindulhat köztük a „macska-egér” harc. Ez rettentően izgalmas lett. Kármentő Éva mondta el nagyon pontosan, miért működik ez a szerkezet. Az átlagosan művelt magyarnak Nagy Imre története nagyjából úgy áll össze, hogy: ’56, miniszterelnökség, kivégzés, mártír. Valójában egy kétéves procedúráról van szó, mégis, máig sötét homály borítja, mi történt ’56. november 4. és ’58. június 16. között. Éva úgy fogalmazott, ez a „fekete doboz”. Ez az, ami a mi filmünkben kinyílik.
filmhu: A könyvből egyértelműen kiderült, milyen alázattal viszonyultatok a történelmi valósághűséghez. Még egy olyan jelenetet is leforgattatok, amikor a tárgyalásról készült filmet – amelyből Kádár kvázi-propagandafilmet „tákoltatott” össze – elégetik a Duna-parton.
P.É.: A tárgyalási szövegek hatvan-hetven százaléka az eredeti kihallgatási jegyzőkönyvekből áll. A másfél évig zajló per: több ezer oldal. A pszichológiai álláspontok teljesen hitelesek.
M.M.: Azok az epizódok, amikor Nagy Imrét lelkileg kínozták, és maga a cella (főként vizuális szempontból), a beszélgetés a Szem-mel, rendkívül erősek. Először kicsit kényszeredetten írtuk bele a könyvbe a jeleneteket a börtönorvossal. Éva sokallta is a három jelenetet. De olyan feszültsége van annak, ahogyan Cserhalmi eljut a közönytől a megrendülésig! Nagy szerencsénk, hogy Cserhalmi, Mácsai, Kulka ennyire döbbenetes figurák lettek – mert ennyire jó színészek. Megtörtént már velem ilyesmi, mégis, ritkán jön össze ilyen tökéletes konstelláció. Amikor minden ennyire őszinte.
filmhu: Végül is mi lett a film keretéül szolgáló Nagy Erzsébet-epizóddal?
P.É.: Két film birkózott egymással. De Zsóka utóélete – a börtönjelenetek és a tárgyalás után - nem tudott volna megfelelő intenzitással megszólalni a filmben.
M.M.: Tudott volna; ha csinálok róla egy filmet: apámat fölakasztották, hazahoztak a deportálásból, és most hogyan élek. Iszonyatosan drámai élet.
P.É.: Márta levélötlete ezért is hordozza nagyon erősen a filmet.
M.M.: Azért volt szükség Zsókára, mert kellett a távolságtartás a konstrukcióban is. Ám ahelyett, hogy bemutatnánk egy - a forradalomig - boldog családot, és annak összeomlását, a film keretéül Nagy Erzsébet 1987-ben írt levelét választottuk. (Ekkor kereste meg őt az ellenzék azzal, hogy lépjen föl Kádárnál édesapja és kivégzett társai rehabilitációja, újratemetése érdekében.) Nagy Erzsébet – aki így maradt hű apja örökségéhez - azt írta: nem tud pozitív választ adni, mert - a mindmáig hatalmon lévő - gyilkosokkal nem áll szóba. Zsóka „privát” szenvedése magántörténet, de az már nem az, hogy Kádárnak meg merte írni ezt a levelet…
P.É.:… ami publikussá vált! Hiszen tudta, hogy a levél megjelenik a „nyilvánosságban”: le is hozta a Beszélő, beolvasta a Szabad Európa.
M.M.: És ekkor Kádár még „élt és virult”.
P.É.: Ez mind benne van a filmben, csak lecsupaszítva. Ugyanez történt ’56-tal is. Bár a filmnek nem témája ’56 – nem is lehet az – a filmben megjelenik Nagy Imre legfőbb állásfoglalása (így az ország semlegessége, a szovjetek kivonulása, a többpártrendszer, a Varsói Szerződésből való kilépés, etc.) még akkor is, ha kissé „sután”, mondhatni, egy sajtótájékoztató szintjén. Az, hogy hogyan változott az ő magatartása napról napra, ebben a filmben nem jelenhetett meg.
filmhu: Lényegében a novemberi eseményekkel kezdődik el a történet. Elnagyoltan: a Jugoszláv Nagykövetségen indul a film.
P.É.: November 4-én. Minden, ami ez előtt történik – az expozíció – most tíz perc. Lehet, hogy ez lemegy hat percre. Ennek a filmnek külföldön is érthetőnek kell lennie: ezért az expozícióban ki kell fejezni az ’56-os eufóriát – érzelmileg -, Nagy Imre döntését, és hogy mint miniszterelnök mit képviselt.
filmhu: A forgatókönyvet olvasva, kifejezetten „lírai”-nak hatott az a történet, amit el akartok mesélni. Nagy Imre Snagovban írt memoár-torzója, a Viharos emberöltő alapján jelenik meg a politikus gyerekkora, az I. világháború. A félbehagyott naplót – és a mesélést – a börtönben folytatja, amikor a Szem-mel, vagyis egy börtönőrrel „beszélget”. És akkor még nem szóltam a Nagy Erzsébet-szálról, amiről végül is lemondtatok. Vagyis: teljes koncepcióváltás történt.
P.É.: A forgatókönyv úgy íródott meg, mint egy „tipikus” Mészáros Márta-film, és mint egy kelet-európai film. Hiszen valahogyan mégis egy női hőstől rugaszkodtunk el. Az történt – és ennek előzménye van -, hogy a Kisvilmáról a hangmérnök férjemnek (Sipos István) az volt a véleménye, hogy a filmben Nowicki és a hadirokkant Szorokin drámája a legerősebb. Mindig azt mondta, Márta állandóan a nőkről beszél, pedig nagyon tud férfi-filmeket csinálni. Itt az történt, hogy a kelet-európai, kicsit „női” filmből egy amerikai dramaturgiájú férfi-film lett. Egy főhősünk van, „vele” mész végig a történeten. Nincs árnyalás, elidegenítés. Nagyon hatásos férfi párjelenetek vannak.
filmhu: Érdekes volt, hogy úgy nyilatkoztál a Filmvilágnak, szerinted Kádárt korai volna még egy színésszel eljátszatni. De mit gondoltok Kádár és Nagy Imre „párharcáról”?
M.M.: Elég sokat tudtam erről a korról, ’56-ról, Nagy Imréről és Zsókáról – akiket személyesen is ismertem – de a film forgatásáig nem tudatosodott bennem eléggé, hogy Nagy Imre nem volt proletár-kommunista apparatcsik. Egy életet szerető és élvező, a körülményekhez képest mindig őszinte ember volt, akit nem szerettek a pártban. Zsóka sokszor elmondta nekem, apja ’56-ban el is határozta, nem megy vissza többé a kormányba, a pártba.
filmhu: Ennek ellenére: 56. október 4-én levelet írt párttagsága ügyében. 13-án meg is kapta a pozitív választ.
M.M.: A kizárás bántotta. Infarktust is kapott. De nem akart visszatérni a hatalomba. Éppen ezért nem a forradalom döbbentette meg, hanem az, hogy a fiatalok őt akarták látni egy új kormány élén. 23-án vidékről jött föl Pestre, aztán végül elmondta a beszédét a Parlament ablakából. Bárhogyan is berzenkedett, érezte mindennek a súlyát. És aztán azt hitte, minden, amit elképzelt, sikerülhet – hiszen ott volt Ausztria példája is.
P.É.: Az ötvenhatos jelszó így hangzott: „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!”
M.M.: Nincs lehetőségünk kifejteni, ezért röviden: biztosra veszem, Nagy Imre nem gondolta, hogy Kádár ilyen hamar elárulja őt. Évekkel ezelőtt olvastam egy angol politológus könyvét a kelet-európai fölkelésekről, forradalmakról, és megragadott az eszmefuttatás: a magyar forradalom tulajdonképpen azért nem „futotta ki” magát, mert ilyen gyorsan lett egy árulója. Mi lett volna, ha Nagy Imrét nem négy nap múlva árulják el?
P.É.: A Rózsa utca című filmben Heller Ágnes el is mondta, hogy a dokumentumokból ma már tudjuk, ’56 nem volt úgy lejátszva, mint ’68 Prágában.
M.M.: Még a kelet-európai történelemben is példátlan, hogy azonnal találtak egy árulót, aki a kormányból átmegy a másik kormányba.
filmhu: Valóban rémisztő, hogy Kádár (akit „egyébként” Nagy Imre első miniszterelnöksége idején rehabilitáltak) a Nagy Imre kormány államminisztereként a Varsói Szerződésből való kilépésről, a semlegességről tárgyalt, majd még aznap (a kormánnyal történt egyeztetés nélkül), elmegy a szovjet nagykövetségre, a szovjet parancsnokságra, majd Moszkvába repül.
M.M.: Kádár pszichológiájához érdekes adalék, amit egy lengyel történész írt meg: miért nem ölték meg Nagy Imrét és feleségét, mikor kivitték őket a mátyásföldi szovjet parancsnokságra? Mondjuk, fölborul a dzsip, árokba zuhannak. Hányan haltak meg így! És akkor nincs történet. De a szovjet dokumentumokból kiderült, Nagy Imrével úgy bántak, mint a párt emberével, akit deportálnak a romániai párt-nyaralókba. Aztán az „öreg” majd úgy is megalkuszik. Nagy Imréék deportálása után elkezdődtek az internálások, kivégzések, a megfélemlítés. Kádár pedig azt várta – ezért is küldte Nagy Imréhez állandóan az embereit -, hogy Nagy elismeri, tévedett: ’56 ellenforradalom volt, majd önkritikát gyakorol. És Nagy Imre – mint gyilkost is – őt igazolja. Rainer M. János leírta a monográfiájában, hogy Nagy Imre sokszor depressziós volt Snagovban: mégsem írta alá memorandumot. A magáncellájában, borzalmas körülmények között sem tört meg. Kádár – egészen az ’58-as kivégzésig – teljes depresszióban volt. Rengeteget ivott, vadászott, mindenre lőtt, ami mozgott…
P.É.: … éjszakáig ultizott.
M.M.: De Nagy Imre halála után megerősödött a hatalma. A gyilkolási hajlama is csillapodott. Minderre nem terjed ki a film, de a dokumentumokból azért valamennyire megjelenik Kádár „figurája”. Izgalmas, hogy amikor megmutattam a lengyeleknek a filmet - a romos Budapesthez hasonlóan - kevesellték a róla készült felvételeket, dokumentumokat. Azt mondták, olyan döbbenetes Kádár jelenléte, annyira hordozza magában a kort, hogy most azon tűnődöm, megmutatom azt a felvételt, amikor a pártértekezleten eldadogta, mit mondtak az orvosai az egészségi állapotáról. Az arca felismerhetetlen. Mintha maszk volna rajta. Egy monstrum. Egyszerű ez: aki tisztességgel öregszik meg, annak az arca letisztul.
P.É.: Azért shakespeare-i ez a történet – ám sajnos túlmegy a filmünk keretein – mert Kádárt utolérte a bűntudat. Csak úgy hívta Nagy Imrét: „Az az ember”. A teljesen szétesett állapotban eldadogott, zavaros beszédeiben szüntelenül Nagy Imréről beszélt. Azt hitte, ki tudja őt irtani a magyar történelemből, ám megérte, hogy a halott visszajött érte. Sajnálatos, hogy a filmbe nem fért bele, Kádár Nagy Imre hivatalos rehabilitálásának napján halt meg. (A Legfelsőbb Bíróság 1989. július 6-án nyilvánította törvénytelennek a Nagy Imre és társai elleni pert, és kimondta valamennyi vádlott ártatlanságát. – H.K.)
filmhu: Hány évig írtátok a forgatókönyvet?
P.É.: Én már nem is emlékszem… Mondjuk, négy éve kezdtük el.
M.M.: A Fidesz-kormány idején kezdődött. Akkor – a Mandarin-film miatt – kapcsolatban voltam Várhegyi Attila kulturális államtitkárral. Elmondtam neki, min dolgozunk, lelkesedett, hogy milyen érdekes, aztán konzultált Orbán Viktorral, és azt mondta. „Ez nem a mi hősünk.”
P.É.: És tényleg nem az övék.
filmhu: Már nem az. ’89-ben, a Hősök terén, Orbán még nem nagyon berzenkedett.
M.M.: Ezt mondtam én is: ott lett Orbán politikus. Aztán gondolkoztam, és ma már biztosan állítom, Orbánt meg tudtam volna győzni erről a filmről. Mert ravasz. És keresi a hősöket. Csak rossz helyen.
filmhu: Rengeteg leforgatott anyagotok, számtalan archív felvételetek, dokumentációtok van. Mi lehet publikus abból, amit még csak tervként elmondtál nekem: több részes televíziós filmet szeretnél készíteni.
M.M.: Beszéltem Baló Györggyel, és úgy tűnik, a televízió – így Baló és Rangos Katalin – nyitottak a tárgyalásra. A leforgatott anyagokon, archív felvételeken, dokumentumokon túl koncepciónk is van. Nagyon fontosnak tartom, hogy elkészüljön egy tévéfilm erről a korról: a forradalom bukásáról, Nagy Imréről és a kádárizmus kezdetéről. Mert rettentő keveset tudunk és beszélünk arról, hogy mindez milyen véresen kezdődött. 
Egyébként fontos még, hogy a filmben – a digitális technikának köszönhetően - nem lesz kontraszt a dokumentumanyagok és a leforgatott jelenetek között. Jancsó Nyika kitalált egy képi világot, lényegében a múlt századforduló fotótechnikáját véve mintául - és a börtönt kivéve - digitálisan készül a kópia.
filmhu: Feltűnő, hogy a kvázi-Nagy Imre-csoport számos tagja - most a deportáltakról, elítéltekről, kivégzettekről beszélek – nem a saját nevén szerepel a forgatókönyvben, így nyilván a filmben. A hozzátartozók, családtagok ellenállása miatt történt mindez?
P.É.: Részint; ez teljességgel érthető és jogos. Lesz egy tábla a film elején, vagy a végén, hogy Nagy Imre és a családja a valódi nevén szerepel a filmben, de a többiek létező motívumokból „összegyúrt” figurák. Ennek több oka van: az „igazi” Nagy Imre-perben tíz vádlott volt, a férfiak ennyien voltak Snagovban és a Jugoszláv Nagykövetségen. Ez egy filmben már kezelhetetlen tömeg. Négy-öt ember azonban még ábrázolható. Tehát a kvázi-Nagy Imre csoport ebben a filmben fikció. De történelmileg minden megnyilvánulásuk hiteles.
filmhu: A film az újratemetéssel végződik? Nagy Erzsébet levele az epilógus?
M.M.: A film vége a ’89-es újratemetés a Hősök terén. Ezzel nagyon sokat kínlódunk. Szép volt ez a megbékélés – nem is tartott sokáig. Ezért rengeteget törtem a fejemet, mégis, mivel lehetne ezt a mindent elárasztó „hepiséget” megtörni. Eszembe jutott, amikor a demonstráción Mécs Imrét arcon köpték, és amikor Nagy Erzsébet nézi, mi történt. Ezt elvetettük, mert túl direkt. Aztán egy ilyen, mogorva időben kimentünk terepszemlére a 301-es parcellába. Először azon ütődtem meg: milyen marha messze van ez a parcella!
filmhu: Nemzeti sírkertünk.
M.M.: Kilométereket gyalogoltunk a bozótosban. Tulajdonképp egy őserdőn vágtunk keresztül. Amikor végre kijutottunk a sírhoz, nem volt ott „senki”! Csupán egy magyar fiatalemberrel és az angol barátjával találkoztam. Mondta is a magyar fiú, órákig gyalogoltak, keresték a sírt. Nagy Erzsébet levele mellett ezt csináltam meg „epilógusként”: a főcím előtt, esős időben, két fiatal lány megy át a bozóton, át a sírokon, majd a kopjafák között nagy nehezen megtalálják a sírt, és odatesznek egy csokor virágot.
(Fotók: Mohos Angéla)