Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

MMKA: Tisztújítás és reform

Filmszakma 2010 Vol. 1. 


2009. november 27. - Schreiber András



MMKA: Tisztújítás és reform
December 31-én lejár a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) elnökének és kuratóriumának mandátuma – a Közalapítvány alapítói nyári kibővített ülésükön megválasztottak egy öttagú jelölőbizottságot, melynek feladatául szabták, hogy vegye számba a szakma aktuális, megoldásra váró feladatait, gyűjtse össze a tisztújításra tett javaslatokat és tájékoztassa az alapítókat.

A filmhu megkeresésére a jelölőbizottság elnöke, Mikulás Ferenc megerősítette, hogy megbízásuknak megfelelően a 26 alapítóval és – a filmszakma teljes lefedettségét biztosítva -- a Filmszakmai Kerekasztal tagjaival folytatott megbeszélések alapján összesítették az MMKA kuratórium-újításával kapcsolatos kérdéseket. Ez a dokumentum képezi a filmszakma ajánlását, illetve az egyénileg jelentkezett elnökjelöltek programbeszédét is. A szakmai ajánlások alapján a Közalapítvány alapítói eddig Tolvaly Ferenc és Muhi András elnökjelölteket hallgatták meg, november 30-án pedig Kőrösi Zoltán, Andrew G. Vajna és Tarr Béla számol be elképzeléseiről. 

A jelölőbizottság munkájával kapcsolatban a bizottság tagjai elmondták, hogy bár az általuk összeállított dokumentum számos ponton magában hordozza az előző kuratórium munkájának kritikáját, a cél nem a bírálat, hanem a filmszakma lehetséges új stratégiájának felmérése volt. Az állapotfelmérés időszerűségét azzal indokolták, hogy az MMKA a kilencvenes évek elején a maitól eltérő társadalmi, gazdasági környezetben jött létre, folyamatosan igazodott az új kihívásokhoz, de mostanra már egy sor olyan probléma került felszínre, amelyet a jelenlegi formában nem lehet kezelni. 

A problémahalmazból csak néhány pontot kiemelve, a jelölőbizottság (melynek Mikulás Ferenc mellett tagjai még Bakos Edit, Durst György, Janisch Attila és Tolmár Tamás) által megkérdezett szakmai szereplők egyetértettek abban, hogy: hiányzik a hatékony együttműködés a televíziókkal; nem megoldott a filmek terjesztése, a hazai alkotásokat is forgalmazó art-hálózat meggyengülésével csökken a magyar filmek nézőszáma; rendezetlen a filmvagyon helyzete; különösen fontos a jogszabályi környezet (médiatörvény, filmtörvény, az MMKA alapító okirata) új szervezeti célokhoz illeszkedő megújítása. 

Az előkészítő beszélgetéseken a filmesek egységesnek mutatkoztak abban a kérdésben is, hogy ugyan a problémakör megoldása nem kizárólag az MMKA feladata, a filmes önkormányzatiság legfontosabb szereplőjeként azonban  kulcsfeladat hárul rá a szakma érdekeinek képviseletében. A Filmtörvény hatálybalépése óta a hazai filmiparban végbement folyamatokat felül kell vizsgálni a megkérdezettek szerint, de az eredményeket hitelesen kell tudni képviselni itthon és külföldön egyaránt. Ebben fontos szerepet tulajdonítanak az új vezetésnek, mert jórészt az ő feladatuk lesz, hogy a magyar filmesekkel és filmmel szemben gyakran negatív közhangulatot orvosolják. 

Mivel a jelöltek meghallgatása még nem zárult le, az egyébként egy-egy MMKA-alapító szervezetet is képviselő Mikulás Ferenc (Magyar Animációs Céh) és Durst György (Magyar Filmklubok és Filmbarátok Egyesülete) nem vállalkozott rá, hogy a jelöltek közül megnevezze a számára legelfogadhatóbbat, de megerősítették azt az értesülésünket, hogy az ajánlások alapján felállított rangsor szerint a szakma  képviselői közül a legtöbben Kőrösi Zoltánt látnák a legszívesebben az elnöki poszton.

"Nagy felelősség van az alapítókon" -- mondta az egyik, magát megnevezni nem kívánó érintett. -- "Sok mindent kell figyelembe venni az új elnök és a kuratóriumi tagok megválasztásakor. Az Alapítvány legnagyobb erénye a szakmai alapon működtetett döntési rendszer. Nehéz egy ilyen vegyes összetételű és sokszor ellenérdekelt tagsággal konszenzusra jutni, de nem tartanánk itt, ha a szakma nem zárt volna össze akkor, amikor kellett. Grunwalsky után olyan jelöltet kell  választanunk, aki nem csak meg akar, hanem meg is tud felelni a kihívásoknak, és aki garanciát jelenthet a munka folytatására, mert a magyar filmre nem csak nekünk van szükségünk: még mindig ez az egyik legjobb valutánk külföldön, és az egyik legdinamikusabban fejlődő, nemzetközi iparágunk." 

A filmhu az MMKA tisztújításáról folyamatosan beszámol.  

A Magyar Mozgókép Közalapítványt 1991-ben alapította:

- AMagyar Köztársaság Kormánya, amelyet az alapítót megillető jogok és kötelezettségek tekintetében a mindenkori kultúráért felelős miniszter képvisel. 

- Balázs Béla Stúdió Alapítvány

- Budapest Filmstúdió Kft. 

- Dialóg Filmstúdió Kft. 

- Filmforgalmazók Egyesülete 

- Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezete 

- Filmvilág Alapítvány 

- Forgatókönyvírók és Dramaturgok Céhe 

- Hétfői Műhely Stúdió Alapítvány (jogutód nélkül megszűnt) 

- Hunnia Filmstúdió Kft. 

- Magyar Mozgókép Rendezők Céhe 

- Kecskemétfilm Kft. 

- Krónika Alkotóközösség és Filmalapítvány 

- MAFILM Média Center Egyesülés 

- Magyar Animációs Céh 

- Magyar Nemzeti Filmarchívum 

- Magyar Filmművészek Szövetsége 

- Magyar Film- és Videóvágók Egyesülete 

- Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége 

- Magyar Független Film és Videó Szövetség 

- Magyar Operatőrök Társasága 

- Magyar Tudományos Filmegyesület 

- Mozgókép Innovációs Társulás és Alapítvány 

- Mozisok Országos Szövetsége 

- Objektív Filmstúdió Kft. 

- Pannóniafilm Kft. 

- Magyarországi Videó Kiadók Egyesülete




Címkék

szakma , jótudni





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |