sex hikaye

Overnight

Világszezon

2007. október 2. - Vajda Judit
Overnight
A rendszerváltás korát megidéző Moszkva tér  (2001) és a Szezon  (2004) elkeseredett közérzetjelentése után záró darabjához érkezett Török Ferenc nemzedéki trilógiája. A tőzsde és a brókerek világában játszódó Overnightban a határok minden korábbinál egyszerre szűkebbek és tágabbak: a játékidő mindössze 24 óra, viszont a cselekmény Budapestet, Berlint és Bombayt is bejárja.

Kamaszból felnőtté váló emberek és kallódó, elvágyódó vidéki fiatalok után a trilógia harmadik filmjében a korai szívroham generációjának körében járunk: főhősünk, Vas Péter sikeres, fiatal bróker, aki azonban szorult helyzetbe kerül, amikor német ügyfele váratlanul felbukkan, és a korábban nála befektetett 10 millió euró beígért (ám most mégis hiányzó) fix hozamát követeli. A kutyaszorító megoldása egy illegális overnight tranzakció lehet, melynek során Péter Bombayben élő barátja, az időeltolódás és némi bennfentes üzleti információ segítségével – ha minden összejön – mégiscsak elő tudná teremteni a kívánt összeget.

A világ (?) tetején
Nagy Ervin
Csakhogy nem egyedül karrierje szempontjából nehéz ez a nap Péter számára – magánélete sem mondható felhőtlennek: a reggel még egyik egyéjszakás kalandjától megszabaduló férfi napközben egy névtelen levélben pozitív terhességi tesztet kap valakitől, ráadásul volt felesége is felbukkan... Ezen kettős szorítás és a szűk időkeret miatt az Overnight feszültebb, mint a trilógia korábbi két darabja, ám a cselekmény fejlődése során rá kell jönnünk, hogy – habár a kockázatos tőzsdei és magánéleti szituációk sora rejt magában némi izgalmat – ez nem a krimik feszültsége, hanem a figuráé.

Vas Péter Török minden korábbi alakjánál (azaz Petyánál, Gulinál és társaiknál) jobban tudatában van saját helyzetének: gyakran reflektál önmagára és nagyon tisztán látja saját helyzetét. „Ez a hajó már elment” – válaszolja főnökének, amikor az az elhízás veszélyére hívja fel a figyelmét, de azt is pontosan tudja, mi vár rá, ha belebukik az overnightba („Reggel 6-kor a számlámon a pénz. Ha meg nem, akkor húzok utánad.” – mondja a telefonba Bombayben élő barátjának, aki korábban egy ugyanilyen tranzakció miatt kényszerült távozni). S éppen emiatt tudja végül a legjobb megoldást hozni, azaz – a korábbi szemlélődő, passzív, sodródó hősökkel szemben – tud lépni, cselekedni.

Az újfajta hőshöz hasonlóan maga az új Török-film is sokkal tudatosabb, mint az eddigi művek – úgy képileg, mint hangilag. A trilógia darabjai közül messze az Overnightnak a legkifejezőbb a képi világa. Alapvetően fekete-fehér környezetben járunk: annak ellenére, hogy a film nyersanyaga színes, már az első jelenetben olybá tűnik, mintha csak kiszedték volna a színeket a képekből. Még ennél is meghatározóbb fogás a szabályos, sőt szigorú geometriai formák használata: az Overnightban mindenhol – épületen, utcán, nyakkendőn, ingen – csíkokat, sávokat, kockákat látunk. Az operatőr, Garas Dániel kamerája mindig, mindenhol, minden esetben megtalálja a huzalokat, drótokat és belekomponálja a képbe (ha máshogy nem megy, hát úgy, hogy felülről veszi az utcát vagy távolabbról a dunai hajón zajló ebédet).

Pénzmozgások Virtuáliában
A "hős", aki cselekszik

Az egyenesek rendszert visznek hősünk kiszámíthatatlan életébe, ugyanakkor be is határolják azt. Állandóan csíkok, vonalak tagolják, szabdalják szét a világát: csíkos itt a konditerem, hosszanti csíkozású a szőnyeg, és Péter még volt feleségével is zárt mértani formák között találkozik. Sőt a filmben feltűnő – és fontossá váló – festmények is szögletesek, rendezettek (annak ellenére, hogy az egyik egy csendélet). Ennek megfelelően az Overnight hangvilága is egyszerű, minimalista, mechanikus – amivel (és természetesen a geometrikus látvánnyal) éles ellentétet alkotnak a zajos Bombay kavalkádjában játszódó jelenetek.

Vas Péter szétszabdalt világa a sok különbség ellenére mégis mutat némi rokonságot a Moszkva tér és a Szezon hőseiével. Míg egyrészről a sikeres bróker élete akár folytatása is lehet a rendszerváltás idején érettségi botrányba keveredő és hamis vonatjeggyel utazó gimisének (a ’89-ben eszmélő fiatalokból a Szezonban a rendszerváltás vesztesei, míg itt a rendszerváltás győztesei váltak), addig van egy motívum, ami mindhárom filmben alapvető fontosságú: ez pedig az illúzióvesztés, és ezzel párhuzamosan a kívülállás érzése és a kilépés (vágya).

"Az egyenesek rendszert visznek hősünk kiszámíthatatlan életébe"
Rendezett, ugyanakkor beszabályozott

A Moszkva téri zsírburgerből a csalamádét kipiszkáló Petya igencsak kilógott nagyhangú/újgazdag/stréber/ügyeskedő osztálytársai közül, s végül a szerelemben sem sikerült magára találnia, ahogy az egy helyben lépegető, felhúzhatós játékpingvinnel rokonságban álló Guli sem ment két barátjával Budapestre szerencsét próbálni – maradt a Balatonnál. Ugyanígy az Overnightban is Vas Péter az egyetlen, aki késve érkezik a reggeli nyitó értekezletre, felszólításra sem hunyja le a szemét a napi kötelező szeánsz alatt, és a barátot-kollégát ünneplő buliba is csak muszájból megy el.

Mindezekkel a hasonlóságokkal és különbségekkel az Overnight szép, szabályos lezárása egy bizonytalan időben felnőtté váló-eszmélő, sikertelen húszas, majd sikeres harmincas éveibe lépő nemzedék problémáit megfogalmazó trilógiának. Hőse ugyanolyan elveszett, mint a korábbi figurák, de sokkal kevésbé szabad – ám remélhetőleg végül sikerül kitörnie behatárolt, szűk keretek közé szorított világából.



Címkék

szemle 39 , kritika


(65) 
Hozzászólások
65-63  /  65
2007. november 26. hétfő, 22:56#65| torolt felhasznalo
Török Ferencnek szeretettel, a bántás legkisebb szándéka nélkül, saját végiggondolásra, és megosztott gondolatainak kiegészítésére:

http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud2/
2007. november 1. csütörtök, 18:43#64| torolt felhasznalo
Vagy épp Matthew Vaughn.

Esetleg Luc Besson.

Vagy Roland Emmerich.

Vagy John Woo.

Vagy Antal Nimród.
 
Előzmény: torolt felhasznalo #63
 
2007. november 1. csütörtök, 18:40#63| torolt felhasznalo
Halló, halló! Azért óvatosan, de folyamatosan lépre csalsz Te is. Kértél néhány koncepciót, ami alapján eldöntheted, hogy érdekel-e vagy sem. De azt nem fűzted hozzá, hogy a 3-as, 4-es kategóriából induljak ki. Tök igazad van egyébként mert én is így gondolom,h ogy vannak ilyen kategóriák, bár az erős könyvet én mindenhol előnynek tartom, ha nem is prerekvizítumnak (ahogy Te is állítod). De f.r.a.n.k. is kimondta és én is úgy gondolom, hogy vannak dolgok, amit sok helyre lehet elhelyezni a spektrumon, attól függően, hogy hogyan írod meg. És a kategóriák kombinálhatók is.

A futószalag iparba pedig úgy lehet beleszólni, ahogy a Nightwatch rendezője tette. Szóval semmi sincs veszve, csak egy kicsit merni kell előrébb gondolkozni, mint az MMK-tól megkapható 40 millió forint. Szerintem.
 
Előzmény: screen #60
 

nka emblema 2012