Pacskovszky József: Lopott képek

kamera kézről kézre

Januárban a laborban van nagy élet – a filmszemle előtti nagy hajrában minden magyar mozgóképes szakember itt van, hogy az utolsó simításokat elvégezze bemutatás előtt álló celluloid tekercsein. Pacskovszky Józsefet is itt sikerült mikrofonvégre kapnunk, hogy készülő, Lopott képek című nagyjátékfilmjéről kifaggasuk.

filmhu: Már tavaly is kérdeztem, hogy minek tulajdonítod azt, hogy ilyen sokat jutsz filmkészítési lehetőséghez. Akkor a jó produceri háttérrel indokoltad. Idén hogy áll a helyzet?

Pacskovszky József: Még mindig nagyon jó a produceri hátterem, Hábermann Jenővel ez a harmadik közös produkciónk: A Boldogság színe és a Gyanú című tévéjáték után. A Lopott képek azonban azért is különleges film, mert rendkívül olcsó. Baráti alapon, home video jelleggel készült – nem volt szükség lámpákra, nagy apparátusra, mindössze néhány barát kellett és a környezetem, ahol élek – ezek köré szerveztük a filmet. Egy mini DV kamera segítségével rögzítettük a filmet, ez a kamera járt kézről kézre a történetben.

filmhu: Hogyan született meg az ötlet, hogy egy ilyen progresszív technikát alkalmazz a filmedben?

PJ: Legalább hat-hét film van a fejemben, amin folyamatosan gondolkodom. Nincs minden ötletem leírva - különböző kidolgozottsági fázisban vannak. 2000 óta készülök egy filmre, ez az Én, te, ők, ami egy francia – magyar – német koprodukció, és eléggé drága. De addig is csinálni kell valamit, úgyhogy elővettem a fiókból az olcsó könyveimet: könnyen kivitelezhető történetek, amelyekkel lehet kísérletezni. Egyébként ez azért nem úgy van, hogy az ember elhatározza, hogy most csinál egy filmet, hanem mindig van egy késztetés és van egy lehetőség.

Játék a kamerával - a nőkkel való ismerkedés lehetséges eszköze

filmhu: A Lopott képek esetében mi volt ez a késztetés?

PJ: Láttam, hogy egyre több ember kezében jelenik meg a mini DV, és előfordulhat, hogy olyan pillanatokat is rögzítenek, amelyekkel nem szívesen szembesülnek. Egy családi vetítésen is mindig az van, hogy ezt ne nézzük, ezt tekerjük – ezek a képek akaratlanul lopóznak be ebbe az amatőr világba. Nagyon szeretem Cassavetes filmjeit, és mindig lenyűgözött, hogy sokszor azért vállal szerepet kommerszebb filmekben, hogy csinálhassa a saját kis szerzői filmjeit a lakásában, a barátaival. A Lopott képek lényege az, hogy Budapest kertvárosában az emberek hogyan élik az életüket, hogyan szembesülnek életük problémáival azokon a felvételeken, amelyeket játékból készítenek, de akaratlanul is komolyra fordulnak.

filmhu: A Lopott képek forgatókönyvét a testvéreddel, Pacskovszky Zsolttal közösen jegyzitek. Hogyan lehet ezeket a spontán történéseket forgatókönyvben rögzíteni?

PJ: Sokat beszélgettünk a történetekről: a történet ívét együtt alakítottuk ki, a dialógusokat azonban ő írta.

filmhu: Az Ég veled! nyerte a legjobb forgatókönyv díját azon a szemlén, ahol a zsűri leginkább a forgatókönyveket kritizálta.

PJ: Nagyon fontos, hogy az ember tisztában legyen vele, hogy mit akar mondani, miről szól a történet, és ezt a mondanivalót hogyan tudja másfél órába belesűrítve megfogalmazni. Azért azt gondolom, hogy több jó forgatókönyv is volt azon a szemlén.

filmhu: Az írás során megvoltak a fejedben az adott szerepre a színészek, vagy utólag válogattátok őket?

PJ: A színészek többsége már megvolt az írás közben is, de a végső döntések csak a forgatókönyv befejezése után születtek meg. Volt olyan karakter, amelynek az esetében több színész neve is felmerült lehetőségként, mert többféle irányban lehetett elindulni a leírtakhoz képest. Örülök, hogy Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Szacsvay László, Kocsis György, Tóth Barna alkotta főszereplőgárdával tudtunk együtt dolgozni.

A nyugdíjas tanárházaspár a balatoni utószezonban nyaral Andorai Péter, Bánsági Ildikó

filmhu: Mikor forgattátok a filmet?

PJ: Szeptember végén, október elején összesen huszonnégy napot forgattunk.

filmhu: Ha jól értem, DV-re forgattatok.

PJ: Szándékosan, hiszen a koncepció része volt. Épp most néztünk meg egy filmre felnagyított tesztanyagot Kardos Sándor operatőrrel, és azon gondolkozunk, hogyan lehetne még rontani a képminőségen, mert ma már ezek a kis kamerák is képesek broadcast minőséget létrehozni. A filmben is látható lesz, egy teljesen átlagos kameráról van szó. Egyébként egy tesztanyagot a Mammutban is megnéztünk, és ott azért sokkal gyengébb vetítőgépek lámpája, és rosszabb képet ad vissza – itt azért mégiscsak laboratóriumi körülmények között vagyunk

filmhu: Kézről kézre jár a kamera – ezt ugye nem úgy kell érteni, hogy ténylegesen a színészek kezében lesz a kamera?

PJ: De, sokszor volt a színészek kezében is kamera. Sőt, mindig úgy tűnik, hogy a színészek kezében van - ezt Kardos Sándor nagyon ügyes trükkökkel megoldotta. Számtalan alkalommal látjuk is– egy tükör, vagy egy mozdulat elárulja, hogy ténylegesen a színész kezében van. Ez egyébként nagyon sok improvizációra is lehetőséget adott – bár pontosan meg volt írva a forgatókönyv, de sokat lehetett játszani, hiszen a nyersanyagot sem kellett kicentizni.

filmhu: Kerettörténet, narrátor tehát nem is lesz, csak ez az amatőr, talált jellegű felvétel.

PJ: Nem is volt rá szükség. Ez a történet elindul, és érthető, hogyan kerül egyik kézből a másikba a kamera, és hogyan bonyolódik a történet. Nagyon fontos, hogyan kezelik az egyes szereplők a kamerát, mit mutatnak meg a világból - ez jellemzi az adott karaktert és a világlátását. Más típusú filmrendezést igényel ez - nincs egy egységes, összefoglaló látásmód, hanem a szereplő azt veszi fel, amit ő fontosnak tart. Ha ez a borotválkozás, akkor a borotválkozás. Kardos Sándornak az volt a feladata, hogy belebújjon a szereplőnek a bőrébe, lelkiállapotába, és előhozzon egy mozgást. Öt-hat szereplő kezében fordul meg a kamera a három történetben.

Hogyan szembesülnek életük problémáival a felvételeken Szacsvay László

filmhu: Miről szól ez a három történet?

PJ: Van egy nyugdíjas tanárházaspár (Andorai Péter és Bánsági Ildikó), akik lemennek a Balatonra utószezonban nyaralni, ám felbukkan egy harmadik (Szacsvay László), - kiderül, hogy a múltban történt valami, amiről sejtelmük sem volt. Ellopják a kamerájukat, és egy asztalos (Kocsis György) veszi meg Pomázon, aki a nőkkel való ismerkedéshez használja fel segédeszközként. Végül egy magánnyomozó sráchoz kerül (Tóth Barnabás), aki egy kínai nő férjét követi, de a sok, számára egyforma kínai közül nehéz megtalálnia a célszemélyt.

filmhu: Eddigi filmjeidben kiemelt szerepet kapott a multikulti – ezt tehát most is becsempészted.

PJ: Igen, ez nagyon fontos számomra. Mongol amatőr színészek alakítják a kínai házaspárt, és Fosu Nikolette-nek is vagy epizódja. De ezúttal csak egyetlen mondat lesz mongolul, a film nyelve magyar.

filmhu: Másik általad kedvelt eszköz a filmzene. Ebben a speciális esetben hogyan lehetett megoldani?
 
PJ: Nincs szerepe, csak amennyi lehetséges - a helyszíni zene, ami beszűrődik a jelenetbe, Máthé Erzsi egy alkalommal például zongorázik a felvételen. Azt szimuláljuk, hogy minden akkor és úgy történik, ezért nem keverhettünk alá utólag zenét. A hang egyébként professzionális lesz, csak úgy tűnik, mintha amatőr lenne.

filmhu: A film további életéről már van valami hír?

PJ: Ezekben a percekben lesz kész, úgyhogy a Filmszemle lesz az ősbemutató – utána remélem, hogy mozikba kerül.

filmhu: A következő filmszemlén mire számítsunk, mit láthatunk Tőled?

PJ: A cél mindig az, hogyan lehet olcsón, de jó filmeket létrehozni. Már most azon töröm a fejemet, hogyan lehet még kevesebb pénzből forgatni. Ennek ellenére a következő film terveink szerint egy koprodukció lesz -  a Filmplus jóvoltából remélem szeptembertől Irene Jacob és Peter Coyote főszereplésével elindulhat a Liason ordinaries.