sex hikaye

Szondáztattunk a Delta bemutatója után

Nem szakmai szemmel nézve

2008. február 3. - Jakab Veronika
Szondáztattunk a Delta bemutatója után
Szondázásunk során ezúttal hanyagoltuk a szakmabeliek faggatását, és a „laikus” nézőket vettük célba. Igazi vérfrissítésként hatott a sokszor sablonos, válasz elől kitérő szakértői kritikák után nyílt véleményt, vidám szösszeneteket hallani a filmről.

Czifra Réka ötödéves egyetemi hallgató, aki korábbi szondáztatásunk során élesen bírálta a szemle szervezését, ezúttal elragadtatottan nyilatkozott a filmről: „Nagyon tetszett, gyönyörű film. Tóth Orsi engem mindig idegesít, de itt valahogy még ő is meggyőzött.” Arra a kérdésre, hogy volt-e valami a filmben, amit kihagyott volna, Réka rázta a fejét: „ Megszokhattuk, hogy Tóth Orsival mindig szörnyű dolgok történnek, ezért a megerőszakolós jelenet sem okozott különösebb meglepetést. Rossz a világ, amiben élünk, és jó, hogy ezt más is látja!”

Belebotlottunk egy baráti társaságba, akik a Delta megnézése után még elidőztek kicsit beszélgetni a filmről. Az egyetemista hallgatóknak egyöntetűen tetszett a film, de találtak néhány kritikus pontot: Bognár Péter (aki a névazonosság ellenére nem a forgalmazó, Budapest Film vezetője) szerint „a dialógusok érthetetlenek voltak”.

Bárány Márton ezzel egyetértvén hozzátette: „egyértelműen a film legrosszabb pontja az, amikor Gáspár Sándor megerőszakolja Tóth Orsit… bár ez a jelenet is valamennyire a helyére kerül, amikor látjuk lábán lecsorogni a férfi magját” (a szó szerinti idézés sajnos a szóhasználat közönségessége miatt nem kerülhet fel a filmhu honlapjára). Márton a legjobbnak a film végét tartja: „Amikor megtalálják egymást, a békéjüket, ahogy fekszenek a házban… az nagyon rendben van. A természet megjelenítése nagyon kimódolt, kitalált, gondolok itt például arra a jelenetre, amikor a tükördarabot tartja… ennek ellenére viszont úgy érzem, működik.”

Oroszi Katát néhány jelentéktelennek tűnő apróság zavarta igazán: „valamiért nagyon idegesített, hogy rosszul verték a szögeket a falba. Ezenkívül az is zavart, hogy sokáig nem derül ki semmi, például hogy miért építik azt a házat. De ezeket leszámítva nekem is tetszett.”   Péter, saját gondolatait összegezvén arra jutott, hogy „ez nem az én filmem, nem tudok vele mit kezdeni. Nem szeretem, amikor ennyire kimért egy film.” Itt Bárány Eszter csendesen megjegyezte: „Nekem a Tejút után igazából semmi sem okozhat megpróbáltatást.”



Címkék

beszámoló , szemle 39



nka emblema 2012