Titanic: Román filmek
Végletek közt
A 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál mindkét román munkája (a szakmán kívülről érkező George Dorobantu Felvonója és a versenyszekcióban szereplő A legboldogabb lány a világon Radu Judétól) a végletek filmje – csak a koordináta rendszer két különböző végpontján helyezkednek el. Míg a Felvonóra a mesterségesen kialakított, szinte laboratóriumi körülmények a jellemzőek, addig A legboldogabb lány a világon a hétköznapi valósághoz akar a lehető legközelebb kerülni (annak ellenére, hogy pikáns módon az előbbi megtörtént eseten alapul, utóbbi pedig egy átlagos fiatal román lány életének egyetlen – rendkívüli -- napját meséli el).
 |
| Egyre romló idegállapot - a Felvonó |
A Felvonó klausztrofób kamaradrámájának már hihetetlenül egyszerű alapötlete telitalálat: azt többek közt az 1944-es Mentőcsónak óta tudjuk, hogy a néhány négyzetméterre szűkített helyszín rendkívüli izgalommal tölti meg az adott filmet, s a Hitchcock-műhöz hasonlóan Dorobantu alkotása is in medias res feszült helyzettel nyit. Két középiskolás fiatalt, egy fiút és egy lányt látunk egy teherliftbe ragadva. Azt nem mutatja meg a kamera, hogy kerültek ide (annyi kiderül, hogy lopott pásztorórára érkeztek az elhagyatott gyárterületre, ahol a börtönükké váló felvonóra leltek), a nézőnek kész tényként kell elfogadnia a fojtogató szituációt.
A film 85 perce alatt csupán rövid, szinte csak bevillanó, külső helyszíneken játszódó flash-backek erejéig hagyjuk el a szűk teret, ebből adódóan az uralkodó képkivágat a premier plán, de nem ritka a szuper plán sem, hiszen a kamera félközelinél messzebb fizikailag is képtelen eltávolodni hőseitől. Ezt a néző számára is nyugtalanítóvá váló bezártságot az alkotók még tovább fokozzák azzal, hogy – az élve eltemetés motívumához igazodva – horror-effektekkel dúsítják filmjüket: a Felvonóban időről időre visszatérnek a felgyorsított vagy éppen remegő képek, az ugráló vágások. A fiatalok egyre romló idegállapotát pedig döntött kameraállás és szokatlan szögek adják vissza.
 |
| Az idő cseppfolyóssá, meghatározhatatlanná válik |
Az időkeret ugyanakkor nem szűkül le a térrel együtt: tanúi lehetünk, ahogy az órákból hosszú napok lesznek, majd a két főhős számára az idő cseppfolyóssá, egyre bizonytalanabbá és meghatározhatatlanabbá válik. Ami pedig a játékidőt illeti: a megtörtént eset alapján íródott színdarab-adaptációnak sajnos nem sikerül kitöltenie a szűk másfél órát. Az erőltetetten beékelt flash-backek és (láz)álomjelenetek esetében pedig nagyon is kilóg a lóláb: nem szolgálnak más célt, mint hogy filmszerűbbé tegyék a színpadi(as) alaphelyzetet és megnyújtsák a játékidőt, egy idő után azonban túl mechanikussá válnak.
George Dorobantu munkája így inkább csak érdekes (ám igen felzaklató) kísérlet marad, sőt szinte már kísérleti film. A minimál eszközökkel, minimál költségvetésből (200 euróból!) forgatott mű azonban ugyanazzal az érzéssel hagy magára minket, mint amit egy közelmúltbeli másik román darabnál, a 4 hónap, 3 hét, 2 napnál is érezhettünk: a nyomasztó élmény ezúttal is sokáig kísérti majd a nézőt.
 |
| Nem a címben megfogalmazott érzés - A legboldogabb lány a világon |
A thrillerek feszültségével bíró drámai, szélsőséges szituációk helyett a hétköznapira koncentrál a román A család kicsi kincseként induló A legboldogabb lány a világon. Főhőse, Delia átlagos román középiskolás lány, aki szüleivel Bukarestbe igyekszik ütött-kopott kocsijukkal, mivel megnyert egy nyereményjátékot, így most egy gyümölcslé beküldött címkéinek köszönhetően egy új autó boldog tulajdonosa. A díj átvétele előtt azonban még szerepelnie kell egy reklámfilmben: csak annyi a feladata, hogy a nyereményautóban ülve fél percben elmesélje, milyen nagyszerű dolog történt vele, majd nagyot kortyoljon az üdítőből.
A film elején percekig csak a főhősnőt mutatják egy autó hátsó ülésén fekve, éppenséggel nem a címben megfogalmazott életérzés van az arcára írva. És ez a későbbiekben sem változik, hiszen a cselekmény fejlődése során Delia egyre megalázóbb helyzetekbe kerül. Először csak parancsolgatnak neki, azzal macerálják, hogy még szélesebben mosolyogjon. Ezt követően azonban fokozatosan durvul a helyzet: a narancslébe kólát kevernek, hogy feldobják a színét, a szerencsétlen lánynak pedig a rengeteg felvétel során több liternyit meg kell innia az undorító löttyből.
 |
| Nagyon gonosz kis darab |
Majd amikor a reklám megrendelője kitalálja, hogy „ennek a lánynak bajusza van” (amit azonnal le is gyantáznak), egy pillanat alatt megsajnáljuk Deliát, és onnantól kezdve nincs néző, aki ne érezne együtt vele, és ne drukkolna teljes szívvel szánalmas kis lázadásának, amit a reklámfilm felvételével párhuzamosan önző szüleivel szemben folytat, akik el akarják venni tőle a nyereményautót, hogy pénzzé tegyék az egyetlen dolgot, amitől ez a lány egy kicsit különleges lehet osztálytársai szemében, azt, ami talán megéri ezt az egész tortúrát.
A legboldogabb lány a világon nagyon gonosz kis darab, amely leginkább a szintén román Lazarescu úr halálát idézi (melynek Radu Jude volt a rendezőasszisztense). Ahogy a Lazarescuban a beteg öregembert az egészségügy embertelen világába való bekerülésekor az orvosokkal együtt a néző is elkezdi tárgyként kezelni, úgy A legboldogabb lányban is igazán aljasnak érezhetjük magunkat: az eleinte határozottan érdektelen képsorokat bemutató (rendkívül részletesen mutatják a reklámfilmforgatás egész menetét és a család oda érkezését, a várakozás perceit stb.) és egy unott főhőst szerepeltető mű akkor kezd el izgalmassá válni, amikor a többi figura elkezdi kínozni a központi karaktert. És minél jobban kínozzák szegény hősnőt, annál érdekesebb figyelni a filmet. A rendező legnagyobb érdeme, hogy volt bátorsága ezt a hétköznapi tortúrát megmutatni.
