Vérvonal

Kihantolt bűnök

A sokoldalú Baltasar Kormákur Karlovy Varyban és a tavalyi Titanicon díjazott sokszálú bűnügyi thrillerében a virágzó izlandi filmgyártás és a nagyszerű skandináv bűnügyi irodalom egyesíti erőit. A 101 Reykjavík és a Tenger rendezője három évvel ezelőtti filmjében Arnaldur Indridason sikerkrimije alapján dolgozott.

A vígjátéktól (101 Reykjavík) a súlyos családi drámán (Tenger, Út a mennyországba) át a tragikomédiáig (Fehér nászéjszaka) magát számos műfajban kipróbáló izlandi direktor 2006-os alkotása a legnagyobb rosszindulattal is minimum remek iparosmunka, a jóindulatú és fogékony néző azonban ennél jóval többet felfedezhet benne, hiszen Kormákur műve összetettségével tud valamit, amit Indridason mégoly jól sikerült és érzékeny, ám soványka krimije nem tudott.

Thrillerré fejleszti az egyszerű, nyomozós „whodunit” krimit

A két párhuzamos cselekményszálat mozgató Vérvonalban az izlandi krimiszerző Erlendur-sorozatának főhősét, a mogorva rendőrnyomozót ismerhetjük meg, aki egy betört koponyájú, öreg kamionsofőr ügyében ezúttal (is) olyan bűntényre bukkan, melynek előzményei a múltba, több évtizedes messzeségbe vezetnek (ez korántsem szokatlan Indridason Erlendur-krimijeiben: a magyarul szintén olvasható Kihantolt bűnökben is a múlt kísért).

Erlendur nyomozásával párhuzamosan a genetikai intézet fiatal kutatóját követhetjük, aki ritka betegségben (neurofibromatózis) elhunyt kislánya halálának okait kutatja elkeseredetten. Hogy a két külön szál miképp kapcsolódik össze, természetesen fokozatosan fog kiderülni, segítségükkel pedig az alkotó nemcsak thrillerré fejleszti az egyszerű, nyomozós „whodunit” krimit, de még izgalmas többletjelentést is ad neki.

A Vérvonal ugyanannyira szól magáról a nyomozóról, mint a nyomozásról. Erlendur remekül eltalált figura, akit számos aprósággal nagyszerűen egyénít a forgatókönyv (kedvenc eledele a birkafej, és szinte hivalkodik azzal, hogy nincs humorérzéke). Különös jelentőségre tesz szert ezenkívül, hogy megtudjuk: a nyomozó lánya súlyosan drogfüggő. Ezzel kettős ellentét jelenik meg, hiszen a néző is többször a tanúja lehet, ahogy az élet és halál mezsgyéjén elakadt Eva Lind tékozolja a más számára oly becses életet, másrészt a lány figurája által, váratlan felbukkanásának köszönhetően Erlendur éppen ellentétes utat jár be a másik cselekményszálhoz képest, melyben egy apa elveszti a kislányát.

Ugyanannyira szól magáról a nyomozóról, mint a nyomozásról

A nyomozó hangsúlyos, az egész eseménysort megbélyegző figurája, a helyszínbeli és hangulati hasonlóság együtt pedig időnként az Álmatlanság című 2002-es thrillert idézik. Az érzést csak erősíti, hogy a Vérvonal gyakran él hasonló formai megoldással, mint az egyébként szintén skandináv alapokon (egy 1997-es norvég eredetin) nyugvó Christopher Nolan-munka: a gyönyörű tájat bejáró kameramozgások, a vízfelszín felett futó, sikló kamera igen erősen rokonítja egymással a két művet.

Amennyire közel visz a film a nyomozó alakjához, ugyanúgy sokat mond az országról is, ahol játszódik. A Vérvonalban szinte delejes szépségű totálokat mutatnak Izlandról, a tájat pedig olyan kifejezően használják az alkotók, hogy igen beszédesen jelenik meg általa az a nyomasztó élmény, amit egy elzárt, mindössze 300 ezer lakosú szigeten való tartózkodás jelenthet. Gyakori kép a magányosan álló épület, melyre szinte rászakad a hidegszürke ég – ami mintha csak összenyomná az embert. A bezártság élmény legerősebb szimbóluma azonban a magánzárka. Az őrjöngő bűnöző, Ellidi mintha nem is börtönbe, hanem lombikba lenne zárva – ezt az érzést erősíti az az aktus is, ahogy odapasszírozza az arcát az üveg falához (vö. a film angol címével, a Jar Cityvel).

A nyugtalanító, nyomasztó atmoszféra kialakításában a vizualitáson kívül nagy szerep jut a zenének is: diegetikus és aláfestő zeneként egyaránt egyházi kórusművet éneklő férfikart hallunk, melynek jelenléte egyúttal transzcendenciával is átitatja a művet. A keretként funkcionáló egyenruhás férfikórus gyászzenéje pedig az egész filmet elemeli az egyszer használatos, szimpla „whodunit” krimik szintjéről, és időtlenné teszi (úgyszintén az időtlenségre reflektál az időkezeléshez kapcsolódó trükkös megoldás, a játék az idősíkokkal, amire a néző csak utólag döbben rá).

Életről, halálról, elátkozott családfákról és bűntelen bűnhődésről

Mindezeknek köszönhetően a Vérvonal nemcsak erős képekkel és nagyszerűen felépített atmoszférával dolgozó feszült thriller, illetve a tudományt (lásd: az ország géntérképének elkészítésén dolgozó kutatóintézet) a transzcendenssel vegyítő tragikus és fojtogató dráma, hanem maradandó példázat életről, halálról, elátkozott családfákról, bűnről és bűntelen bűnhődésről.