sex hikaye

Zsinagógát vegyenek!

Abszurd a helyzet? Filmezd le!

2006. december 13. - filmhu
Zsinagógát vegyenek!
Gellér-Varga Zsuzsanna legutóbbi, Szomszédok voltak  című dokumentumfilmje a 37. Szemlén mutatkozott be. A korábbi doku forgatása közben ismerték meg az alkotók a kőszegi zsinagóga sorsát, amely a jelenkori abszurditások sorát gyarapítja. Az eseményeket Zsinagógát vegyenek! címmel vették fel, a film szerepel az idei Szemle dokus versenyprogramjában. 
 
 
 
 

Sorsfordító történelem után az abszurd jelenbe

„A Zsinagógát vegyenek! című dokumentumfilm az elmúlt évtizedeknek tart görbe tükröt egy 150 éves épület sorsán keresztül” – olvasható a film honlapján. „A Szomszédok voltak inkább a történelemről szól, a Zsinagóga a máról, arról, mit kezdünk az örökségünkkel” – vallja Gellér-Varga Zsuzsanna. Hivatali packázás, tehetetlenség, felújítást ígérő, de állagmegőrzést sem vállaló tulajdonos megjelenése nehezíti az épület túlélését. Ugyanakkor a templomból és két melléképületből álló együttes egyik részének jelenlegi tulajdonosai – Béres Anikó és Sándor - hiába rendelkeznek küldetéstudattal és igyekeznek rendbe hozni az épületeket, ha a jog nem ad erre lehetőséget. Az 1944-ben elhurcolt kőszegi zsidók nem tértek vissza, később pedig tanácsi bérlakásokat létesítettek a melléképületekből, amelyeket elkülönítettek a zsinagógától, és külön helyrajzi számot is kaptak, ami akadályozza az épületegyüttes felújítását. Ezeket a furcsa helyzeteket és következményeit kutatja Gellér-Varga Zsuzsanna dokuja.

Béres Anikó és Sándor a kőszegi zsinagóga előtt
Az alkotók az előző film forgatását követően, három nappal egy árverés előtt, 2004 decemberében hallottak újra a zsinagógáról, az esemény tárgya pedig maga az épület volt. Ekkor Béres Anikó és Sándor - a rendszerváltás óta a harmadik tulajdonosok - négy millió forintért jutottak hozzá a melléképületekhez és szerették volna megvásárolni a zsidó templomot is, de 36 milliót nem tudtak adni érte. Utóbbira még legalább 200 millió forintot kell költeni, mert az épület a 24. órában van, és egy hidegebb tél is megpecsételheti a sorsát. Hogy miért fontosak az épületek Béreséknek, az kiderül a filmből, de nem minden tulajdonos azzal a céllal vásárolta meg a kőszegi romokat, hogy a köz érdekét is szem előtt tartva hasznosítsa azokat. A Béresék előtti tulajdonos befektetésnek szánta, és vállalkozása fedezeteként jelzáloggal terhelte meg. A tervezett üzlet azonban nem jött be, így fizetni kellett a hitelezőknek, és kalapács alá került a zsinagóga valamint a hozzá tartozó két ház.

Az 1994-es első tulaj a zsinagógát koncertterem, múzeum, galéria funkcióval álmodta meg, a csatolt épületekben pedig kávézó valamint ír kocsma üzemelését tervezte. Ezek engedélyek és pénz hiányában nem valósulhattak meg, majd képbe került az említett spekulációs céllal vásároló befektető.

Doku és videó-újságírás határai

A több rangos külföldi fesztiválon sikerrel szereplő Szomszédok voltak kapcsán kiderült, hogy a filmmel a szélesebb nézőközönség a Duna Televízió műsorán találkozhat majd januárban, illetve tervezik a DVD kiadást is, valószínűleg a Zsinagógát vegyenek!-kel egyidőben.

Gellér-Varga Zsuzsanna és a
Zsurló Film
Gellér-Varga Zsuzsanna kisköltségvetésű munkája az egyre népszerűbb videó-újságírás módszerével készült alkotás. „A forgatáshoz elegendő egy, esetleg két ember, így intimebb, spontánabb légkört lehet teremteni az alanyokkal. Szerintem ez a jövő dokus iránya.” A közvetlen atmoszféra megteremtése nagy stábbal is megvalósítható, de tovább tart. E műfajban a technikai ismeretek mellett inkább a problémakezelés, a spontán reagálókészség jut szerephez. „A Zsinagógát vegyenek! esetében is pár nappal az esemény előtt értesültünk a dologról, és ott tudtunk lenni minden jelentősebb fordulatnál.” Gellér-Varga Zsuzsanna szerint ezzel a filmkészítési móddal megmutatkozik a tehetség, a történetmesélés demokratikusabbá válik, és a jobb, izgalmasabb történetek kerülnek előtérbe. A dokus alkotók így előnyükre fordíthatják a pénzhiányból fakadó hátrányt.

A pályázati rendszer egyébként is nehezen képes követni a műfaji jellegzetességekből fakadó alkotói igényeket. „A mostani pályázatokkal sokkal nehezebb az éppen történő dolgok követése, mire pénzt szerzünk, addigra akár véget is érhet az esemény. Másfelől viszont a megkezdett munka egy év utáni befejezése sem életszerű. Nekünk szerencsénk volt, mert nyáron végezhettünk a forgatással.” Ezért a Zsinagógát vegyenek! alkotói benevezhették filmjüket a következő, 38. Magyar Filmszemlére. A 47 perces doku addig is megtekinthető a Toldi moziban december 14-én este 7 órakor.



Címkék

hír , szemle 38



nka emblema 2012